Minden ember mellett más személyiség jön elő? Mit gondoltok? Mi a baj velem?

Korábban volt egy erősen nárcisztikus párom, mellette alárendelt voltam, szomorú, szolgalelkű és persze frusztrált. Veszekedéskor robbantam, minden sérelmem hozzávágtam és sírtam, miközben ő csak röhögött rajtam. Ez után a kapcsolat után kezdtem önfejlesztésbe.

A következő párom enyhébben volt nárcisztikus, mellette ideges voltam, szomorú, sértett, frusztrált. Amikor hazaért görcsbe állt a gyomrom. Veszekedésnél nyugodt tudtam maradni még akkor is, amikor hisztizve csapkodott és jelenetet rendezett. Kb 1 óra után fogyott el a türelmem, és akkor kimért voltam. Ha még jobban sértegetett, akkor egy idő múlva visszazúdítottam rá amit addig kaptam, kb hasonló stílusban és hol sírtam, hol nem. Ő meg csak folytatta a cirkuszt és néha elmosolyodott, ami extra rosszul esett és mindig megjegyeztem neki, hogy ez furcsa. Megoldáskeresésben nem volt partner, inkább csak sértegetett.

A mostani párom nem tudom, hogy milyen, de hogy valami nem oké a kapcsolatunkban az is biztos. Mellette erősen frusztráltnak érzem magam, de ehhez hozzátesz az is, hogy 2x is nagyot csalódtam benne jogosan és rövid idő alatt. A csalódások előtt álomszerűen éreztem magam vele és nagyon fáradtnak. Most viszont szomorú vagyok. Veszekedés elég furcsa vele: először kiömlött belőlem, hogy mi bajom, ő meg kb halálnyugodt volt, nem is nagyon reagált. Másnap szakítani akart, de azt mondta, hogy végül átgondolta és igazam volt és megéri velem maradni (ezt a mondatot nem tudom hová tenni azóta sem, pedig komoly anyagi dologról volt szó, amiért nekem kellett volna kidobnom őt, de azonnal). A következő veszekedésnél próbáltam nyugodtan elmondani, hogy mi a bajom, de egyszerűen nem sikerült, itt is kifolyt belőlem a sértettség és csak mondtam-mondtam. Valahogy itt is olyan érzelemmentes volt, meg amúgy igazat is adott, és egy ponton elkezdi a megoldást keresni. Én dühös voltam és kiabáltam, a megoldáskeresésben benne voltam, de mégsem nyugtatott meg a dolog, pedig az előző kapcsolatomban pont a megoldáskeresést hiányoltam. Meg amikor ahhoz a lányhoz hasonlítgatott, akihez felment, akkor meg nem tudom miért, de elkezdtem sértegetni a lányt így látatlanban is. Majdnem szakítottam a párommal, de valahogy nem voltam hozzá elég határozott, meg egyszerűen nem vagyok biztos abban, hogy nem én értem-e félre a viselkedését. Mivel beleegyezett abba, amit kértem, ezért együtt maradtunk. A frusztráltság és a szomorúság viszont nem múlik.

A nárcisztikus szülőm mellett általában sírós kiabálós voltam veszekedéskor és egyébként frusztrált a mindennapokban. A másik, mártír szülőm mellett nyugodt vagyok és békés, és segítek neki, amikor tudok, jó érzés vele lenni. Ő egyébként túlhajtja magát, és néha nagyon sajnálom emiatt. Pont azért is állok be segíteni neki.

Barátokkal jól érzem magam egyébként. Először szorongva, de rövid időn belül felszabadultan. Vitás helyzetben azt látom, hogy partnerek megoldani a problémát és ez valahogy megnyugtat.

Ha egyedül élek és nincs párkapcsolatom, akkor általában nyugodt és vidám vagyok. Most éppen egyedül élek úgy, hogy a párom is a saját lakásában él. De kb addig vagyok jókedvű, amíg ő eszembe nem jut, vagy az, amiket csinált. Akkor elönt valami szomorúságérzés vagy feszültség is.

Munkában szokott lenni stressz, de az is csak egészséges szintű. Van 1-2 furcsa munkatársam, akiktől szintén stresszelek, frusztrált és ideges vagyok, de a kollégák többsége kedves, jófej ember, akikkel meg tök nyugodtnak és feszültségmentesnek érzem magam. Időnként nevetgélünk is :)