El kell-e távolodnom fizikailag és anyagilag édesapámtól, aki fanatikus Fideszes, ahhoz, hogy érzelmileg leváljak, és ne zavarjanak a tettei?
Tudom, ez csak egy fórum, de úgy döntöttem leírom, lehet, hogy hosszú lesz.
A főcímben lévő kérdés a lényeg, de lesz még egy kérdés a végén.
A JÁTSZMA dióhéjban a következő: Ő nézi az M1 a HÍRTV vagy ATV csatornát, majd büszkén, és fölényesen elmeséli nekem, hogy miért tetszett neki egy fideszes intézkedés, és várja azt, hogy elismerjem neki, hogy valóban jó, és elismerjem, hogy mekkorát tévedtek a kritikusok.. a "bal oldal".
Ilyesmi szokott még történni:
- Ha nem értek egyet, akkor szerinte Gyurcsányt támogatom
- Elhangzik, hogy bezzeg a Németek, Svédek.... stb
És persze a nárcisztikus kijelentések:
- Ne veszekedjünk, nem akartalak megbántani ..
A KÜLÖNBSÉGEK KÖZTÜNK:
- Apám csak magyarul tud, nem használja az internetet, rengeteg ismerőse van, szangvinikus, értelmiségi munkahelye van, elegendő jövedelme, a felmenői Horti korszak imádók.
- Én művészetet tanultam, melankolikus, 2 barátom van, és nincs több ismerősöm, nem helyezkedtem el, elvesztettem önállóságomat félelemből, és gyávaságból, 27 éves férfiként munkanélküli vagyok, a szüleim támogatnak anyagilag, olyan emberekre nézek fel, mint Csernus, Zaher Gábor, Puzsér ..pl...
Tudni kell, hogy apám egy szerethető ember, sokan szeretik, és mindenki tudja, hogy valami titokzatos ok miatt fanatikus fideszes, pedig a többi ismerőse nem az. Azt viszont nem tudják, hogy otthon mennyire el tud eszkalálódni a helyzet. Soha nem járt pszichológushoz, semmit nem tud a pszichológiáról.
Én több évet jártam pszichológushoz, és megbízom bennük nagyon, jelenleg anyagi okok miatt nem tudok járni. Próbáltam önállóan megtanulni a verbális önvédelem technikát, amit utcán rendszeresen használtam már. Bármikor képes lennék "ráhagyni apámra" a dolgait, mert a verbális technikám meg van, de az a problémám, hogy nem akarom. Azt érzem, hogy ha más nem akkor én ki akarom zökkenteni őt, pedig ez engem is pusztít lelkileg. Most éppen azt ünnepli, amit hallott a hír tv-n az izraeli háború kapcsán, hogy "magyarországon a legalacsonyabb az antiszemitizmus európában".
Akkor válik a helyzet valóban félelmetessé, amikor hazajön édesanyám, aki tanár, és elmeséli, hogy milyen új megalázó törvényt kell elviselnie tanárként, és erre apám az ellenzéket, vagy pl németországot hibáztatja. Nem arról van szó, hogy szándékosan manipulál, hanem arról, hogy tényleg azt hiszi, a németek hibája a pedagógusok nehéz helyzete.
ÖSSZEFOGLALVA:
Szeretném tisztázni, hogy ez nem egy politkai kérdés, és köztünk nem politikai konfliktus van, csomó mindenben egyetértünk. Engem az zavar, hogy ő ezt kisebbségi komplexusból teszi, csak annyi a lényeg, hogy a kedvenc miniszterelnőke jót akar, és bárki aki kritizálja, az őt kritizálja, azt magára veszi apám.
ÉN PEDIG NEM AKAROK POLITIZÁLNI
Apámnak lehet, hogy diagnosztizálatlan Borderline-ja van, vagy nárcisztikus, nem tudom, de egy társasjáték is vérre megy nála. Aztán pedig eljátssza, hogy milyen jó volt, hogy együtt játszottunk, és nem akart senkit megbántani.
A MÁSIK KÉRDÉS:
Mi lesz velem, ha ráhagyom az ő véleményét, és nem mondok rá semmit, ezzel pusztítom a lelkem? Vagy épphogy megteremtem a belső békét?
válasza: válasza:
válasza: válasza:Hogy valaki a jelenlegi palettából a Fideszt választja, a jelenlegi felhozatalt nézve nem lehet a szemére vetni.
Amúgy miért kéne egyetértenetek? Ha szerinted másik valamelyik párt állít össze jobb és be is tartható programot, esetleg ezt bizonyítja is, akkor te majd oda húzod az x-et.
válasza: válasza:Csak a két kérdésedre válaszolok, apád személyiségzavaraival nem áll szándékomban foglalkozni, és szerintem te se tedd.
1. Érzelmileg nem fogsz tudni leválni a szüleidről, és úgy tűnik hogy nem is igazán akarsz, és okod sincs rá.
Az apád és közted lévő politikai nézetek összeférhetetlensége ellenére azért az egy jó dolog, hogy 27 évesen eszedbe jutott megpróbálni a leválást a szüleidről. Az anyagi értelemben történő leválás mindenképpen értékelendő, a fizikai leválást viszont nem értem mire lenne jó, ahogy az érzelmi leválást sem tudom értelmezni ebben a kontextusban.
2. Ha esetleg azt hiszed, hogy a számodra kényelmetlen dolgok azzal fognak eltűnni ha homokba dugod a fejed, akkor ki kell ábrándítsalak; azok a dolgok attól még létezni fognak körülötted, ha nem teszel semmit ellenük.
A belső békédet és a lelki nyugalmadat addig úgysem fogod megtalálni, amíg nem fog lezárulni a szüleidtől való függetlenedési folyamat.
Próbáltam nem bántóan megfogalmazni a gondolataimat, és remélem sikerült.
válasza:Köszönöm szépen a válaszokat!
(Érzelmi leválás alatt azt értem, amit Csernus Imre vall, hogy az vált le érzelmileg a szüleitől, akit nem idegesít fel Anyja vagy Apja egy-egy cselekedete. Ami miatt el kezdtem gondolkodni ezen, az az, hogy észrevettem, már több éve, hogy az anyagi leválás feltétele az én specifikus helyzetemben talán az érzelmi leválás. Nem arról van szó, hogy egy az egyben a szüleim hibáztatom, amiért nincs keresetem, mert ez nagyon gyerekes lenne, hanem inkább az, hogy mintha a szülői tanácsadás, tanítás nem történt volna meg. Én 16 éves koromban kezdtem önállóan fejleszteni a mentális képességeim, közben pszichológushoz is jártam. Hogy ábrázoljam a helyzetet, egyszer én kértem a pszichológust, miután ők kineziólógushoz vittek... Egyszer pedig 16 évesen egyedül kértem állami támogatott kezelést titokban, úgy, hogy jogilag nem is kaphattam volna szülői beleegyezés nélkül. A szüleim sosem voltak pszichológusnál, és apám nem is hisz a pszichológiában.
Tehát arra akarok kilyukadni, hogy a hasznos életre nevelés helyett inkább szülői túlféltés, és nyomon követés volt, és kellett vagy 8 év, míg én önállóan teljesen "átnevelem magam". Ez sikerült is olyan értelemben, hogy ha a szüleim nincsnek a közelben, akkor humoros, szociálisan nyitott ember vagyok, általában sikeres egy egy szituációban. De ha a szüleimmel vagyok, akkor az a kényszerem, hogy próbálom őket "meggyógyítani", magammal húzni, kihozni a szorongásból, és a kisebbségi komplexusból. És ez azonnal elő jön, ha pl apám elkezd valamilyen embert vagy embercsoportot utáni. Ez bármi lehet, ma épp a fültágítósok voltak az áldozatok, de ez naponta változik. )
Még azt megjegyezném, hogy az a művészeti ág, amit tanultam, abban nagyon jól teljesítek, a tanáraim is erre a pályára szántak, most nem részletezném, hogy mi. Csak annyit mondanék, hogy ebben a szüleim támogatnak anyagilag, és ők is tudják, hogy ez volna a megfelelő pálya. VISZONT ehhez nekem még egy ideig el kéne fogadnom a támogatásukat. Ez szerintem egy érthető dilemma. Egész életemben egy olyan pályára készültem, ami sok év gyakorlást és készülést igényelt, sikerült is elsajátítanom. Plusz egy nagyon lassú ember is vagyok. Így most az áll fenn, hogy vagy találok egy békés utat, hogy a szüleimmel kijöjjek, és akkor meg tudom valósítani az álmom, és az lesz a foglalkozásom amit szeretnék, vagy pedig pár hét alatt keresek egy fizikai melót, amivel anyagilag leválok a szüleimről, de a művészeti pályának vagy lőttek, vagy ki tudja mikor lenne rá reális energiám...
Én azt érzem, hogy függetlenül az anyagi leválástól, meg kell tanulnom, hogy valahogy ne akarjam minden áron megváltoztatni a szüleim, csak ez az ami kegyetlen nehéz, és minden alkalommal, ha nem figyelek magamra, veszekedés lesz, és az egy hétre kizökkent... annyira, hogy minden értelemben visszafelé fejlődöm, és nem nézek napokig tükörbe ...
válasza:Csernussal nem mindenben értek egyet. Szerintem teljesen természetes, hogy ha valaki együtt él ilyen szülőkkel, nem tudja nem felidegesíteni magát rajtuk. Ennek a leváláshoz semmi köze. Létezik olyan, hogy lelkileg allergiás lesz az ember valaki viselkedésére.
A fizikai melót gondold meg, mert az egy teljesen más közeg, nem fogsz oda beilleni, számíthatsz arra, hogy a kollégák zaklatni fognak. Ha meg bekerül az önéletrajzodba, hogy fizikai munkakörben dolgoztál, akkor az hátráltatni fogja a karrieredet, sajnos a munkáltatók nagy része előítéletes.
válasza:Ne haragudj, de bármennyire is szereted az édesapádat (ha szereted), felnőtt emberként talán már nem kellene ennyire közel lenni hozzá. Ha anyagilag önállóbbá válsz, akkor lehetőséged lesz fizikailag is eltávolodni tőle. És ha ez megvan, akkor már érzelmi szempontból is el fogsz tőle távolodni valamennyire. Ami szerintem önmagában egy jó dolog. Nyilván az a kérdés, hogy konkrétan mennyire szeretnél eltávolodni tőle. De erre meg nincs egzakt válasz, ezt neked kell végig gondolni és eldönteni.
A saját véleményedhez pedig jogod van. Ha ő ezt nem akarja elfogadni és tiszteletben tartani, akkor minden egyes pillanatban, amikor őt győzködöd a saját igazadról, akkor te is olyanná válsz, mint ő. Nem lenne egyszerűbb elfogadni, hogy bizonyos dolgokról mást gondoltok és kész? Más lenne, ha nyitott lenne a gondolkodása és adott esetben meggyőzhető lenne, de a leírtak alapján nem az. Én így biztos nem erőlködnék.
Szerintem próbálj egy kicsit többet foglalkozni magaddal és kicsit kevesebbet az apáddal. És ez a fajta "önzőség" nem feltétlenül rossz dolog. Mert nincsenek jó és rossz emberi tulajdonságok. Csak emberi tulajdonságok vannak, és azoknak van egy egészséges mértéke, amivel sem magadnak, sem másoknak nem ártasz. (Ez a gondolat is egy Csernus könyvben volt leírva, ha már Csernust említetted.)
Ha az egyéni életcéljaid elérése érdekében egy darabig még rászorulsz a szüleid támogatására, az egy egészen más helyzet. Ez esetben azt érdemes végig gondolnod, hogy a művészi érvényesülésed, és ami ebből következik, az megéri-e azt az áldozatot, ami a szüleiddel való összezártságot jelenti. És hogy tudnál-e valahogy fizikai-anyagi leválás nélkül is eltávolodni kicsit érzelmileg az apádtól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!