Szociális szorongással hogyan lehetnék tanár?

Ezen én is gondolkodtam.

Mindig vonzott, de pont emiatt nem választottam ezt.

Ráadásul a kölykök egyből észreveszik, és még lehet ki is gúnyolnak, ami nem tenne jót az önbecsülésednek.

Voltam tanár, de azt megelőzően én is szorongtam, remegett a gyomrom stb., ha mások előtt kellett szerepelnem. Amikor iskolában pl. felelnem kellett, akkor is éreztem mindenki tekintetét, előjöttek ezek. Arról ne is beszéljünk, amikor iskolai ünnepségeken verset kellett mondani vagy szerepelni kellett, ilyenkor mindig igyekeztem kibújni ezek alól...

Mégis tanár lettem, és ezek a dolgok teljesen eltűntek. Ennek az a magyarázata, hogy szereplést lehet tanulni, illetve ha sokat szerepelsz, akkor rutinossá válsz, a sokadik után már úszol mint hal a vízben... De ez mindennel így van. Lehet, hogy valaki a hegymászástól fél, és ha először mászik hegyet, ugrál a szíve, szédül, remeg, izzad. Mert fél a váratlan helyzetektől, rémképei vannak hogy mi lesz. De amikor már a századik hegymászásán van túl, már pár váratlan helyzetre frappáns megoldást produkált és sokszor feljutott a csúcsra (vagy éppen nem, mert ebben az egészben a kudarcélmények is benne vannak), akkor a következő hegymászás már természetes lesz neki, mert tudja hogy mi vár rá. Ez a szerepléssel is ugyanígy van, az autóvezetéssel is és mindennel. Tanulható, begyakorolható dolog, és egy idő után elveszti a sejtelmes, "jaj, nem tudom, mi lesz" rémisztő jellegét és kiismert, bejáratott dolog lesz.

Persze ha valakinek dedikált pszichológiai eredetű betegsége van, fóbia, szorongás és hasonlók, amiket szakember kezel, akkor lehet, hogy más a helyzet, arra nem vonatkozik, amit írtam. Az ilyen ember nyilván nem való tanárnak.

"Ráadásul a kölykök egyből észreveszik, és még lehet ki is gúnyolnak, ami nem tenne jót az önbecsülésednek."

Mire valaki odáig jut, hogy diplomát kap a kezébe, már túl van jónéhány tanóra megtartásán, a kezdő tanár inkább önbizalomtól duzzadva, tettvággyal megy az első munkahelyére, mert tele van a feje a sok korszerű módszertannal, amit az egyetemen tanult, és meg akarja mutatni, hogy ő sokkal jobban tanít, mint ahogy őt annak idején tanították. Már rég túl van azon az élményen, amikor először bement órát tartani és kiugrott a szíve a helyéről... De ha valakinek nem elég az, hogy az egyetemi tanítási gyakorlatokon rutint szerzett és mások (pl. mentorai) segítettek a szorongások és hasonlók leküzdésében, az szerintem nem lesz olyan hülye, hogy elmenjen tanárnak.

A másik, ami ehhez kapcsolódik, hogy itt felnőtt-gyerek viszonyról beszélünk. Egy felnőtt, aki ráadásul lediplomázott, a saját szakterületén egy szakember, és ebben is kell magát előadnia, nem életszerű, hogy betojik néhány gyerektől. A tanár úgy megy tanítani, hogy ő gyerekeket nevel, oktat. Innentől kezdve a munkaköre az is, hogy magabiztosan, pedagógushoz méltóan adja elő magát. Ez hozzá tartozik a munkájához, a szakmájának a része... Szóval amíg gimis vagy, addig félhetsz, hogy "ha tanár leszek, izgulni fogok a gyerekek előtt", de amikor már diplomás szakember vagy, az azért már más...

Mindenképp érdemes szakemberhez fordulni és dolgozni rajta.

Akár tanár leszel, akár nem, mindenképp érdemes dolgozni rajta, hogy leküzdd ezt a problémát. Sok féle helyzetben nagyon hasznos, egészen más élet minőséget enged majd, ha sikerül ezt a szorongást leküzdened - meg talán sok másikat is ezzel együtt.