Le lehet ezt győzni önerőből?

Ugyanez volt nekem is, én is úgymond szándékosan léptem be olyan szituációkba, ahol a középpontba kerültem, muszáj volt beszélnem, rám szegeződtek a tekintetek.

Nem voltam csúnya, mégis fekete leplekkel takartam magam, nem mertem beszélni senkivel. Most már ennek az ellenkezője vagyok.

Jószándékú, jófej, segítőkész, néha kicsit nagyképű... de ennyi még belefér. :P

Nekem az hozta a változást, hogy úgy éreztem, elmegy az élet mellettem, én meg nem élek, a négy fal között kuporgok, mindentől félek. Lehet, hogy holnap meghalok,és nincs egy igazi kapcsolatom se.

És akkor elhatároztam, hogy megküzdök a barátokért, a társasági életért, a szórakozásért, az életért.

Sulit váltottam, nulláról akartam kezdeni, ahol senki sem ismer. Új haj, új ruhák. Smink, hasvillantós póló (akkor divatja volt nagyon), melírozott haj. Először fura volt, majd elkezdtem érezni is azt, amit kívülre mutatok. Azonosultam a "jelmezemmel" úgymond.

Elképzeltem, hogy én vagyok a legjobb arc, engem mindenki szeret, nekem mindenki a haverom, és úgy kezdtem viselkedni, mintha ez az előző helyen is így lett volna.

És mindenki így ismert meg, és hamar beilleszkedtem.

Később már nem kellett színészkednem, hiszen sokat fejlődött az önismeretem, megtudtam milyenek is az emberi kapcsolatok valójában, hogy miről szólnak a barátságok, és hogy hol a helyem a közösségben.

Ha néha el is keseredtem, soha nem mutattam senkinek, kibőgtem magam otthon, és kész.

Ez az "álarc" segített át a gyengeségeimen. Hogy minden áron eljátszottam a külvilágnak azt a lányt, aki szerettem volna lenni.

És közben rájöttem arra is, hogy ki vagyok valójában.

Remélem segítettem valamennyit.

2. vagyok. Az előző története és az enyém között sok a hasonlóság! A nagy változás nekem is azután jött, hogy gimibe jöttem. Sokkal könnyebb volt így, új emberek között (és egyben azért nehezebb is, mert minden idegentől féltem kicsit). Már előtte elindutam a jó úton, de ez hozta meg a nagy változást.

Én is úgy éreztem, hogy 'elmegy az élet mellettem'. Vágytam nagyon az emberi kapcsolatokra (mint ahogy gondolom te is), és rájöttem, hogy ha nem teszek semmit, unalmasan élem le az életem, és meg fogom bánni a végém. 'Élj a mának' ez lebegett a szemem előtt.

A változás előtt nekem is beindult egy áltváltozási folyamat a külsőmmel kapcsolatban. Más ruhákat vettem, befestettem a hajam, és elkezdtem egyenesíteni, néha sminkeltem magam. Ezek nem feltétlenül szükségesek, csak azért kellettek, hogy magabiztosabbnak érezzem magam a bőrömben.

Bár nekem szerencsém is volt, mert nem féltem minden idegen előtt. Azokkal, akik nem voltak a társaság közepe, hanem inkább 'legalul tartózkodnak a ranglétrán', olyanokkal mindig könnyen megérettem magam. Velük az új osztályban is könnyen barátságot kötöttem.

Nekem általában mindig mindenről van határozott véleményem. Tudtam, hogy ezt nem szabad elhallgatni és csak ülni csöndben. Szóval mindig elmondtam a véleményem mindenkinek, és így sokat fejlődött az önbizalmam.

A suliban újonnan megismert emberekkel is próbáltam nyitottan viselkedni. Mindig belegondoltam, hogy más mit csinálna, hogyan kezdené a beszélgetést, miket mondana. Ez sokat segített, és a végén már nem is volt szükség erre.

Ja, és anyukámtól kis koromtól fogva mindig azt hallottam, hogy mindig mondjam ki bátran a véleményem, ne hagyjam, hogy lenyomjanak. (Persze kultúrált keretek között.) Ő ezt főleg a tanárokra értette és később a főnökeimre stb. De én ezt kiterjesztettem a kortársaimra is. Szóval ha valami nagyon nem tetszett, bátran megmondtam a véleményem. (Persze nem kötekedően.)

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Remélem ez ad egy kis segítséget. :)

Gratulálok ügyes vagy!! :)

Nem feltétlenül kell a környezetváltozás, de gondolom jövőre úgyis egyetemre mész.

Még bőven ívelhetsz felfele! Beszélj még többet társaságban, mint mikor az élményt mesélted, és a végén teljesen természetes lesz, hogy nagy társaságban beszélsz.