Miért mondják azt, hogy aki öngyilkos lesz az nem jelez előre, ez miért alakult ki?

Gondolom, azért mondják, mert ha valaki valóban meg akar halni, és nem figyelem felkeltésnek szánja az öngyilkosságot (kísérletet), akkor nem fog előre szólni, így biztosan nem tudják megakadályozni.

A skizofréniára is van egy tippem, de lehet, hogy nagy hülyeség. Az orvosi környezetből, a szakemberektől ez a filmeken keresztül jutott el a hétköznapi emberekhez. Akik pedig a filmeket készítették, a legdrámaibb, leghatásosabb típusát akarták bemutatni, a szakkifejezések közül meg azt alkalmazták rá, amiről azt gondolták, hogy a közönség is könnyen meg bírja jegyezni.

Azért is lehet ez, mert mikor vkinek először jut eszébe, hogy öngyilkos lesz, kétségbeesett, és jelez a környezet felé, hátha segítenek rajta. Aztán tépelődik tovább. Ha jön segítség, megoldódik a dolog. Ha pedig nem jön, egy ideig még tépelődik, tegye-e, de ekkor már nem fog szólni senkinek, hiszen úgysem tudnak/akarnak neki segíteni, hanem szó nélkül megteszi.És akkor úgy néz ki a dolog, hogy amikor szólt, nem tette meg, amikor megtette, előtte viszont nem szólt...

A skizofrén meg tényleg úgy nézhet ki, mint akiben 2 (v. több)ember lakik, ez gondolom a konyhanyelvi megfelelője.

Volt egy barátnőm, akinek folyamatosan sírt a szája, hogy öngyilkos lesz, mert hú de szar az élet, nem szereti senki, semmit nem ér az élete, és többször szedtem ki kést a kezéből, kötelet a nyakából. Folyton sírt, sajnáltatta magát, és bevett 2 algopirint és eljátszotta, hogy akkor ő most begyógyszerezte magát és milyen szarul van. Megkarcolgatta a kezét, de úgy hogy én még véletlenül is nagyobb sebeket szerzek, és sírt hogy milyen hülye volt meg hogy fáj. A környezet meg sajnálta "istenem szegénykém hát ne csinálj máskor ilyet ejnyebejnye, hát szeretünk ám"

Ezzel ellentétben én mindig belül őrlődtem minden sérelem miatt. Úgy sírtam, hogy mások ne lássák. Depressziós voltam, de mindenki ráfogta, hogy azért erőtlen és azért aluszékony mert tini. Ennyi.

De nem volt motivációm, célom és nagyon sok rossz dolog történt akkoriban körülöttem. Mindenkiben nekem kellett tartanom a lelket, de velem nem törődött senki. De nem tehettem meg, hogy gyengének mutatom magam.

Viszont szép lassan telt a pohár. Aztán megszületett bennem sok-sok őrlődés után, hogy véget vetek ennek a szenvedésnek. Amikor megszületett a döntés jobb kedvem lett. Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy pár nap és elutaznak a szüleim és elmehetek a földi létből. Az a pár nap az utazásukig örömmámorban telt. Talán ez lett volna az intő jel számukra??? Ki az aki ennyiből kitalálja, hogy baj van?

Begyógyszereztem magam, de megszívtam. A szomszéd néni átjött lisztet kérni (á, ez a kérek lisztet, kérek cukrot dolog volt a "hobbija"). Az ablakaink nem voltak "kukkolósszomszédnéni-biztosak" , így amikor nem jött ki senki a csengetésre és kiabálásra benézett az ablakon és ott látott ájultam a padlón. orvost hívott és megmenekültem.

Mint a mesében. Azóta is áldom a vénasszonyt az eszéért, és boldog vagyok, hogy megmenekültem. Azóta imádok élni. :)