Olyan indulat van bennem, hogy attól félek, én leszek a következő lövöldöző őrült. Kicsit félek magamtól. Van még esélyem egy normális életre?

Heló! Igazából végül is kinőttem ezeket a gondolatokat, mert már eléggé másképp látom a világot :) Pontosabban, kicsit árnyaltabban. Az indulat sajnos persze még bennem van, de elviselhetőbbé teszi az, hogy rájöttem, hogy bármennyire is fáj egy bűn, vagy egy trauma és annak következményei, sokszor egyszerűen nem "hibás" senki, csak úgy alakult. A "hibás" és a "bűnös" egyébként is emberi, egyéni szempontból értelmezhető fogalmak, akárcsak az "igazság". Ahhoz, hogy némiképp kijózanodjak, az kellett, hogy rájöjjek: az élet egyáltalán nem igazságos. Soha nem is volt az. Nincsenek mindenek felett álló, morális "karmikus" törvények (vagy ha vannak is, én nem igazán tudok bennük hinni - sokkal inkább el tudom fogadni, hogy az emberek azért találják ki ezeket, hogy elviselhetőbbé tegyék a valóságot). Az életben a jók nem mindig kapják meg az érdemeikért "járó" jutalmat, a rosszak nem bűnhődnek meg törvényszerűen. Sőt, gyakran ők járnak a legjobban, ha elég jól tudnak manipulálni és elég okosak. Az életnek nincsenek ilyen törvényei, ezt csak a gyerekmesékkel tömték a fejünkbe, és korán kialakult bennünk ez az illúzió. A dzsungel pártatlan. A dzsungel nem támogat senkit, de nincs is az ember ellen. Csak az van, amit teszünk, csak tőlünk függ, hogy az élet az ellenségünk lesz-e vagy kedvez nekünk. Nincs senki "odafent", aki ezt figyeli vagy befolyásolja.

És, ha igazságosság nincs is, van viszont pár alapvető, megkerülhetetlen természeti törvény: aki erős, bármit megtehet, aki gyenge, annak meg sosem lesz igaza. Nem "igazságosság" van a világban, csak erő. Fölösleges azon rágódni, hogy Sztálin ugyan vajon miért nem bűnhődött meg a több millió emberért, akit halálra éheztetett meg megöletett. A világ nem így működik, egyszerűen ereje volt, megtehette.

Ezzel párhuzamosan arra is rájöttem, hogy a világ nem "jókból" meg "gonoszokból" áll. Aki gonosz, sokszor nem tehet róla. Csak maga a harag, a sötétség létezik, és az egyik emberről a másikra száll: az ember megégeti az ujját, ezért mérges lesz, kiabál, az anyjával, aki ezért szintén fölhúzza magát, és morcos lesz a bolti eladóval, aki amúgy is nagyon dühös, mert monoton munkát végez, és nem fizetik meg, az eladó otthon a gyerekein vezeti le, azok meg megvernek egy gyengébbet, hogy ők is levezessék, stb. Vagy van egy nemzet, akit elnyomtak a gyarmatosítók, ezért radikális mozgalmak jönnek létre, a terrorizmussal igyekeznek maguknak igazságot szerezni, de akit lelőnek, az is egy családapa, annak is vannak gyerekei; annak a fia bosszút esküszik, mert lelőtték az apját, ő is katonaként embereket öl meg, amiért a másik oldalon, akiket a történelem során elnyomtak, még dühösebbek lesznek... és ez így megy tovább.

A "gonoszság" nem az emberi gonosz miatt van, max. az emberi gyengeség miatt. És ilyen módon, mint ahogy leírtam, utazik, továbbadódik, és ha belső sötétséggel, kétségekkel, félelmekkel találkozik, nő.. És valójában Az egyetlen megoldás, ha megbocsátunk; akkor megszakad a lánc. Mint ahogy a "Nyomorultak"-ban.

Azok, akik úgy rám szálltak, és ezernyi keserűséget okoztak, szintén frusztráltak lehettek, zavarta őket az, hogy nekem egy normális családom van, ami nekik nem jutott ki... velük is elbánt az élet, és ők is keresték az igazságosságot. És abban vélték megtalálni, hogy akkor ha nekik szar, akkor nehogy már nekem jobb legyen, ki kell egyenlíteni a mérleget, és bántsanak.

Ez persze nem feltétlenül javít a helyzeten, de legalább segített, hogy kicsit megnyugodjak. Továbbra is vannak problémáim, de más jellegűek. Jelenleg az önmegvalósítás okoz gondot, és a magammal szemben támasztott elvárásaim.