Gyógyult már meg valaki pszichiátriai-mentális betegségből?

Fejben dőlnek el a dolgok.

Gyógyult meg persze.

Nekem a családomban többeknél is előfordult már a depresszió, és a pánikbetegség. Először apukámnál, neki kb 3-4 év gyógyszerezés után sikerült rendbejönnie, mára már teljesen tünetmentes. Nővéremen is kijött, neki már kevesebb időre volt szüksége, hogy rendbejöjjön, és ma már boldog családos ember.

Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy is néznek ki ezek a betegségek, de mivel én láttam a saját családtagjaimon a változást, így megosztom tapasztalataimat.

Az én történetem:

1év vizsgálatok hosszas sora után (gyomortükrözés, ultrahang, vérvételek stb) után az orvosok azt mondták, már nincs semmi bajom. De nekem továbbra is fájt a hasam, folyton fáradt voltam. Féltem elindulni itthonról, a rosszullétek miatt. És megingott magamban a bizalmam, elhittem, hogy az vagyok akinek mások hisznek, egy akaratgyenge lány. Pedig igazából igyekeztem nagyon is, mert akkor is elmentem itthonról, amikor szinte sírtam a fájdalomtól. De ugye a legtöbb ember szemében nem létezik lelki betegség. Csak gyenge és erős emberek vannak. Az orvosok sem mondták, hogy ilyen tünetek kialakulhatnak stressz miatt, így én magam vetettem fel és kértem a háziorvostól, hogy pszichológushoz küldjön. Mindezt 2 átkínlódott év után. Szinte még gyerek voltam (16 éves), nem tudtam mi miért történik, de rossz volt. Eljártam pszichológushoz, kaptam gyógyszereket is a folytonos szorongásokra először, mondanám, hogy javultam de nem így történt. Kellett az, hogy eldöntsem magamban, hogy megfogok gyógyulni. De addig még hosszú idő állt előttem. Hosszú kudarcok sora, nem tudtam iskolába járni, magántanuló lettem. Elvesztek a céljaim, álmaim, amikért eddig éltem. Nem láttam kiutat, és igazából volt, hogy azt gondoltam, nem kell nekem ez az élet, ha folyton csak a szenvedés az ami jut. Egy nehéz gyerekkor után, jön ez, de legalább akkor egészséges voltam, és erős...hát nem kis törést okozott ez bennem. Hányszor de hányszor próbálkoztam, belehajszoltam magam csakazért is dolgokba, hogy bizonyítsak másoknak, holott mentálisan olyan szinten voltam, hogy képtelenség lett volna véghezvinni. A nappali temérdek idegeskedés után éjszaka mindig hamar elaludtam, igaz volt hogy levert a víz, de már gondolkodni sem volt erőm. Viszont egyszer arra ébredtem, hogy zsibbad mindenem, nem kapok levegőt, azt hittem meghalok. Pánikbeteg lettem, és jöttek a rohamok. Ha eddig nem most aztán tényleg padlóra kerültem. Kértem az élettől egy kis szünetet. Az első hetek még szorongásba teltek, aztán kezdtem megerősödni. Elkezdtem ismét iskolába járni, és ment. Az utazástól még mindig szorongok, de ha rossz, akkor is felszállok a buszra, hogy bizonyítsak. Nem másoknak, MAGAMNAK. Ez az én testem, és lelkem. Az életemet én irányítom.

Hogy meggyógyultam-e? IGEN!

Bennem van még a félsz, és ami természetes, azt én sokszor stresszel élem meg, de hiszem, hogy ha ekkora akadályt leküzdöttem, akkor ezt is lefogom, és egyszer majd csak az emléke marad ennek az egész dolognak.

Az emberek nagyon nagy százaléka nem érti meg ezeket a dolgokat sajnos, de nem is kívánnám senkinek sem, hogy ilyen áron értse meg. Mert amíg egy fizikális betegség kézzel fogható, erre nincs gyógymód, csak ha vagy olyan erős, hogy magad eléred, és kimássz a gödörből, akkor is ha 100 szor visszaesel, és vannak akik vissza is löknek, ahelyett, hogy segítenének kimászni.