Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tehetnék ez ügyben?...

Mit tehetnék ez ügyben? Szeretnék tanácsot kérni, olyan emberektől akik hasonlóan jártak (nem feltétlen ugyanezen okból) vagy bárkitől, aki segíteni tud.

Figyelt kérdés

Volt egy kapcsolatom házasság mellett (most senki ne ezen ítélkezzen, mert oka volt, hogy így alakult, s most inkább segítségre van szükségem helyette) ami 5 évig tartott. Két hete vetettem véget neki, mert kg. egy éve már úgy érzem minden kezdett másmilyen lenni (nem rosszabb, csak más, attól még a szerelem és a szeretet erős volt), de az előző négy év sűrű emlékei miatt nagyon függő voltam s talán vagyok is még mindig iránta. Mára idegileg és lelkileg is kikészültem miatta, olyannyira hogy már hetek óta nem alszom, szédülök, rosszul vagyok, erős hányingerem, fejfájásom van, nagy a zűrzavar a fejemben, nincsenek érzelmeim, nincs szexuális vágyam, úgy érzem, mintha bezsongtam volna, teljesen elvesztettem azt az embert, aki én igazán vagyok. Szeretnék kijutni ebből az állapotból, csak nagyon nehéznek érzem még a cselekvést is, már emberek közé sincs kedvem menni, koncentrálni sem tudok. Korábban kb. 8 hónapja is jártam már így egyszer, csak az nem volt ilyen tartós és ilyen mértékű állapot, s bizony az akkori pszichológus, akihez elmentem nem sokat segített, így otthagytam, (persze sanaxot felírt, de inkább volt kiváncsi, mint segítőkész.) Úgy érzem most sokkal rosszabb állapotban vagyok mint akkor, vajon hol találhatnék segítséget (szakembert vagy olyan embert, aki maga is megjárta ezt az utat - Vas megyében, aki valóban odafigyelne rám. Persze tudom a legnagyobb segítséget nekem kellene saját magamnak nyújtani, agyban másnak lenni s lassan tudatosan másra koncentrálni, csakhogy most úgy érzem magam, hogy ez nem nagyon megy.


Várom bárki segítő szándékú hozzászólását, egyéb véleményekre, ítéletekre nincs szükségem...KÖSZÖNÖM


2011. júl. 22. 16:36
 1/3 anonim ***** válasza:
Lehet belefáradtál idegileg ebbe a kettős életbe, és kimerültél. Szerintem nagy szükséged lenne kikapcsolódásra, egyedül, valahol, ahol távol lehetsz mindenkitől. De miért lett vége a kapcsolatnak? Nem vele kellene inkább lenned? Elválnod, és vele lenni? Nem tudom, de hátha tud valaki tapasztalatból tanácsot adni, keress fel szakembert is, nézz szét a neten.
2011. júl. 22. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 homo ludensz ***** válasza:
Pszichológus nem írhatott neked sanaxot csak elbeszélgetett veled amit te a magánszférádba való illetéktelen behatolásnak véltél.Sajnos ők így dolgoznak hogy igyekeznek kikérdezni,de nem ez a lényeg. Egyszer szeret az ember igazán életében a többivel csak helyettesíti azt hogy el tudja viselni az életét. Amennyiben nálad ez állt fent akkor megalkudhatsz a kényelem vagy a látszat miatt de lélekben meg álmaidban mindig elő fog jönni. Ha tudok így neten át segíteni megteszem.
2011. júl. 22. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Elnézést...rosszul írtam, pszichiáter volt a hölgy....és minden segítség jól jönne...egy kis beszélgetés is...
2011. júl. 22. 21:44

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!