Azt hiszem agorafóbiás vagyok, de senki nem figyel rám, mit csináljak?

Ez csak néhány éve áll fenn és egyre rosszabb. Először azt hittem ez csak pillanatnyi dolog, de mindig amikor elhagyom a házam pocsékul érzem magam. Az iskolában szinte mindig remeg a kezem, vagy izzad a tenyerem, és nem tudom miért, mert nem foghatom arra, hogy ideges vagyok a dolgozat miatt, mert nem akkor csinálja ezt. Néha a lábam is szokott remegni. Sokszor van, hogy anya engem küld el boltba (5 percnyire van tőlünk), olyankor ha el is megyek szabályosan menekülni akarok. Ez a helyzet az iskolával is és minden mással. Gyűlölöm, ha a szobám ajtaját becsukját, olyankor mintha megfulladnék, de biztosan van elég levegő. Nem tudom, hogy ehhez lehet-e valamilyen köze, de valahogy romlott a tájékozódó képességem. Ha hatvanszor is megyek valahova (akkor sem egyedül) még akkor is alig tudom megjegyezni az utat és emlékszem, hogy ez nem volt mindig így régebben. A jegyeim is romlottak, földrajzból meg csak közepes vagyok éppen. Valahogy nem tudok úgy odafigyelni (nem az ordibáló osztálytársak miatt). Azóta kezdtek javulni a jegyeim, hogy már nem voltam napközis. Ott tanultam, de nem igazán tudtam megjegyezni bármit is. Mindig azt vártam, hogy mikor mehetek már haza. Szóval mióta ebéd után a busszal egyenest haza jövök sokkal jobban érzem magam. Itthon könnyen megy a tanulás. A fizikát nem értem szinte egyáltalán az órákon meg hiába ismételték el többször, én nem tudtam megjegyezni belőle szinte semmit. Otthon viszont egy teljes fejezetet (kb. 50 oldal) simán, néhány óra alatt megtanultam. A tünetek stimmelnek és nem bebeszélem ezt az egészet magamnak. Bár ha valaki a saját udvarára sem szeret kimenni akkor azzal gond van. Próbáltam ezt elmagyarázni anyának, de nem értett semmit. Nyilván ezért nem veszi észre, hogy baj van velem. Egyszerűen nem tudja, hogy ez betegség is lehet. Nem érti miért nem akarok például erdeibe menni, ahogy senki más sem. Most anya elküld majd két napra egy táborba amit a sulim szervez, hogy jobban megismerhessük egymást. Biztos, hogy kifogok készülni. Ráadásul, hogy szinte egyáltalán nem tudok tájékozódni marha jó lesz. Anya mindig azzal jön, hogy ez azért van, hogy összeismerkedjünk. Nem az ellen nincs kifogásom, viszont az ellen van, hogy ez úgy 30 km-nyire van a házunktól. Lehet, hogy a többieknek fel sem fog tűnni, hogy így érzem magam, ahogy eddig is. De ha mégis akkor talán megértik és majd segítenek, de mi van ha egyből eltávolodik tőlem mindenki? Nem baj ez egy egészségügyes osztály, így lehet, hogy már a tanár rájön.

Ez az egész tönkre teszi az életemet. Mint most az egyik barátnőm elhívott a bulijára, de nem mertem elmenni. Pedig először azt mondtam, hogy megyek, de aztán mikor arra készültem, hogy benézek hozzá megijedtem és azonnal mentem haza. Ő is és én is csalódottak voltunk. Az osztályfőnök eddig mindig unszolt, hogy menjek már kirándulni. Igen ám csak, hogy rettegek az egésztől. Ha a boltba nem merek elmerek elmenni sőt még az udvarra is nagyon nehezemre esik kimenni, akkor, hogy a fenébe várják el tőlem, hogy egy hetes kirándulásra elmenjek ami az ország másik felében van. Soha nem mentem így pedig szerettem volna, de valami mindig megijesztett és soha nem mentem ilyesmire. Eddig senki nem vette észre ezt a dolgot, így megpróbáltam elmondani. Anya volt az egyik. Ő még csak fel sem fogta miről beszélek és többen is így voltak a dologgal. De ha ez egy ilyen betegség akkor még rosszabb lesz ez a dolog? Mert egyre szűkebb körben mozgok.

15/L