Nekem furcsa, hogy egy tizenéves ilyenről ír? Mit gondolsz?

Egy blogban találtam ezt:

Elég necces 'időszakom' volt, amíg nem írtam. Húzós volt a hétvége. Megakartam halni. Elterveztem, hogy/mikor fogom megtenni, kitől fogok 'elbúcsúzni'. Két embernek kezdtem el búcsúlevelet írni. Mármint... Nem konkrétan búcsútevelelet, hanem... Egyet egy rádiós srácnak, aki emberileg marhára megérintett, ő az a tipikusan jó ember. Nem tudom, mi van velem mostanság, de nem tudom magam tökéletesen kifejezni. Képzelj el egy embert, aki intelligens, tudsz tabuk nélkül beszélni, nem bunkó, komoly, kiegyensúlyozott, toleráns, határozott, etc. ... Ráadásul marha jóképű. Szóval neki kezdtem el írni. Megköszöntem a nyarat (ő segített 'bejutni' a rádióba nagy szó), és leírtam, hogy végeztem a dolgokkal, mert már nem volt kedvem tovább küzdeni. De csak félig írtam meg a levelet, abba hagytam. A másik ember, akire gondoltam, egy DJ srác volt. Vele beszéltem először (és utoljára) úgy igazán magamról. Családtól kezdve arról, hogy már próbáltam öngyilkos lenni. De az ő levelébe bele sem kezdtem.

Végül is mára terveztem a dolgokat, de... Úgy voltam vele, hogy eldöntöttem, kész, megteszem, nem fog semmi/senki eltántorítani tőle. Egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ne tegyem meg, de valamiért úgy érzem, hogy nem fogom megtenni. Küzdök a sulival ('drága' osztályfőnököm következő félévben elmegy szülni, eggyel kevesebb), a tanulással, a környezetemmel (akiken nem tudok változtatni, pl. osztályom) meg nem foglalkozom. Semmi közük hozzám, nekem sem hozzájuk. Anyáméknak meg nem lesz bajuk, ha összeszedem magamat tanulás szempontjából. Nem vagyok 'rossz', nem járok el bulizni, nem iszom. Csak cigizek ('titokban'), és sokat kockulok, ennyi. Próbálok változtatni magamon, ahogy tudok, és amennyire bírok (legfőképpen tanulásban), mert vannak céljaim, amit megszeretnék valósítani minél hamarabb!