Valóban lenne olyan dolog amit én nem "látok"?

ma 15:31

Nem bizonytalanodtam el, csupán frusztrál a tudat, hogy állítólag van egy világ amit én nem láthatok, vagy nem élhetek át ebben az egyetlen életemben amiatt, hogy nem olyan vagyok, mint aki ezt képes lenne átélni.

Azt sem zárom ki, hogy ez az egész egy hülyeség, de azért mégiscsak elgondolkodtató.

07:14

"Ezt elég könnyű eldönteni. Mondjuk véigiggondolod a céljaidat. Vagy végiggondolod, mikor érzed jól magad. Aztán elképzeled, milyen lennél, ha könnyebben tudnád ezeket elérni, és mi a különbség a két személy elképzelései között. "

Ez elég érdekes kérdés. Vajon mennyire bízhatunk a saját gondolatainkban? Tudja egyáltalán bárki, hogy mi tenné igazán boldoggá, vagy csak megközelítőleg és aszerint cselekszik? Szerintem a jelenleginél van olyan állapot, ahol sokkal rosszabbul érezném magam, ellenben olyan is ahol százszor jobban.

A különbség először is az, hogy férfi vagyok ő pedig nő, ő örül annak is, ha egy barátnőjénél aludhat vagy trécselhet, ami engem tényleg nem kötne le és ezek számára mind "programok".

Ez a téma igazából akkor kerül elő, amikor összeveszünk valamin és rendszerint azzal jön, hogy "egy szobából ne filozofálj", a "4 fal közül" közhely meg hasonlók és ezzel mindig felbosszant, mert nem tudom eldönteni, hogy mennyi a valóságalapja, hiába gondolok arra (ami valószínűleg az igazság), hogy csak támad annak érdekében, hogy neki legyen igaza, de mindig felmerül bennem az, hogy mi van, ha mégis van benne valami...

A másik ilyen meg az, hogy én nem élem át, milyen az ha sok barátom van és azt a csodálatos érzést, hogy velük vagyok, vagy nem is tudom, hogy fogalmazott... mindig is volt társaságom, általános iskolásként mentem mindenfelé, bár akkor is szerettem egyedül lenni, amikor eltávolodtunk egymástól akkor is volt társaságom interneten, össze is jöttünk élőben stb. Csak mostanában olyan fél éve van az, hogy abszolút semmi társaságom nincs, úgy-értve, hogy közösségi szinten, interneten sem, de emberekkel így is beszélek, tartom a kapcsolatot csak tanulok, olvasok, írok, sok minden elkezdett érdekelni, még ehhez a lányhoz is lejárok alkalmanként, de mindig ezzel a hülyeséggel támad..

Egyébként szívesen lefeküdnék vele :D

"Következő programpont megpróbálni lefeküdni vele, ha ez nem lehetséges, akkor más csajt találni."

A vele való lefekvést még függőben hagyom, ez egy elég hosszú folyamat, csak alkalmanként találkozunk, majd alakul ez még.

"Konkrétan arra gondolok, hogy csajozz. "

De hol? Mindenki rohan az iskolába/munkahelyére/haza, az osztályom pedig fiú osztály.. nem tudom hol lehetne csajozni.

ma 01:02

"Nettó 20-50 munkaóra a félénkebb típusoknál, amíg realizálódik egy kapcsolat, ha folyamatos erőfeszítések történnek ezügyben."

Az eddigi tapasztalataim is azt mutatják, hogy ez sajnos igaz. Nekem mindig is volt egy olyan elképzelésem, ami lázba hozott, hogy ha nem keresek egy csajt akkor attól "titokzatosabbnak" tűnök a magam és ő szemébe is, vagy ezáltal valahogy különlegesebbnek érzem az egészet, eltérőnek az átlagostól. Pedig ez egy elképesztő nagy baromság, lehet, hogy az irodalomban szép és jó vagy izgalmas, de a valóságban egyszerűen ha nem keresünk valakit akkor továbblép, elfelejt. Persze ha sokat voltunk együtt, akkor lehet, hogy nem így lesz, de én még az ismerkedős szakaszban elkezdem ezt a hülyeséget.

"A lényeges kérdés (adott-e a szükséges minimális vonzalom) pedig percek alatt eldől, nálatok is eldőlt már, csak még nem próbáltad lehívni az opciót, ha van."

Mi számít minimális vonzalomnak? Vagy, hol kezdődik nálad a minimális? Amikor egyszer ott voltam a barátnője folyton azt ismételgette, hogy "ti aztán tényleg elvagytok" mert szinte kizártuk a beszélgetésből szegényt és észre sem vettük, hogy ezt csináljuk. Nagyon mélyre vájkálva el tudunk beszélgetni bármiről, egyik nap elmondjuk egymásnak a legféltettebb titkaink, a másik nap pedig egy apró hülyeségen összeveszünk. Nemtudom, hogy ez vonzalom e vagy szimpla őrültség..

Egyébként rendszeresen azt csinálom, hogy addig nem mondom el a lánynak, hogy tetszik, amíg fel nem tűnik egy másik fiú és ez most is így van.. feltűnt egy olyan akivel komolyabbnak tűnik a dolog.

Na például most felfokozottan jelen van az az érzésem amiről a kérdésem szól. Egy rokonlátogatás van betervezve a hétvégére és semmi más, a csaj feljött leírta nekem a millió programját, köztük találkozás a másik sráccal ma nyilvánvalóan... én pedig semmit nem tudok tenni, mert ugye lefixált programjai vannak és 70 km-erre van innen. A mai estét egyedül, pizzázva fogom eltölteni (a péntekeket szinte mindig egyedül töltöm) és azon kapom magam minden egyes pénteken, hogy azok a dolgok amik általában a hét többi napján foglalkoztatnak, most egyszerűen NEM. Egész héten tanultam, nevettem rengeteget stb és most itt vagyok egyedül és fogalmam sincs mit csináljak, mert azok amik érdekelnek nem terelik el a figyelmem. Olyan mintha a pokolban lennék, ez a tehetetlenség érzés. Még mozizni sem tudok, mert a városban ahol lakom, lebontották. A legnagyobb dolog amit tehetnék az az, hogy egyedül a bérletemmel átbuszozok az iskolám városába és sétálok, egyedül.

Milyen élet ez? Mindenki érdekesnek találja a meglátásaim, tanácsot kérnek tőlem, érdekel szinte minden humán terület, történelem, jog, irodalom, minden még a reál is, ha tudom mire kell alkalmazni, de hiába, ha a testem minden porcikájában azt érzem, hogy most egyszerűen nem tudok foglalkozni ezekkel, de ezen kívül mást sem tudok csinálni.

Azt írtad ez egy pofonegyszerű kérdés csak túlbonyolítom. akkor ez is túlbonyolítás? Mert én azt érzem, hogy tehetetlen vagyok.