Hogy tudnám legyőzni ezeket a problémákat?

Mit csináljak magammal? Már kezdek becsavarodni!

Próbálom röviden és érthetően megfogalmazni, hogy mi a probléma.

Kisgyerekként az a típus voltam, akit mindenki körülrajongott, folyton mindenki az én barátom akart lenni, szó szerint körülöttem forgott a világ. Ez egészen 11 éves koromig tartott, amikor is egy költözés miatt iskolát kellett váltanom, és ott, köszönhetően egy jóakarómnak, az egész osztályom megutált. Teljesen egyedül maradtam, az osztályfőnököm pedig alkalmatlan volt rá, hogy segítsen a beilleszkedésben.

Ez aztán úgy tűnik, kihat az egész életemre. Bár sok ismerősömmel jól elvagyok, jól kijövök, igazán közel senkihez nem sikerül kerülnöm. Általában kiderül, hogy egy-egy kapcsolatba túl sokat láttam bele, mint ami valójában volt; sok barátnak hitt emberről kiderült, hogy csak bulipartner, vagy csak lelki szemetesládaként voltam neki jó, esetleg a pénzem kellett. Úgy érzem, nem tudom szimplán élvezni az életet, vagy az emberi kapcsolatokat, mert folyton azon görcsölök, hogy jaj, kedvelnek-e, szeretnek-e. Állandóan megfelelési kényszer van bennem, amivel aztán jól induló barátságokat is tönkreteszek, mert ilyen "nyomás" alatt gyakran tök komoran, természetellenes viselkedek. Amikor pedig egy-egy ilyen kapcsolat nem jön össze, elkezdem magamat hibáztatni, hogy biztos bennem van a hiba, ami aztán öngyilkos gondolatokkal tarkított bőgésekhez vezet... pedig biztos nem vagyok annyira szerencsétlen, mert évek óta van párom, és egy-két olyan ember is van a környezetemben, akiben még nem csalódtam.

Kérlek segítsetek! Mit csináljak, hogy ne foglalkozzak ennyit ezzel a dologgal? Hogy érjem el magamnál, hogy szimplán élvezzem a körülöttem lévő emberek társaságát, és ne akarjak mindenkinek megfelelni?

U.I.: A kérdés más címmel szerepel már a családi kapcsolatok kategóriában. Egy válaszoló tanácsára tettem fel itt is, mert ide talán jobban illik.)