Hogyan tudnék segíteni magamon? 16 éves lány vagyok és még mindig depressziós.
Az egész kiskoromtól kezdve velem van(egy pillanatra nem emlékszek az életemből amikor ne éreztem volna magam ilyen "szarul"). Az apám egy diktátor itthon gyakran tör,zúz néha minket is megüt. Testvéremet elüldözte itthonról. A másik az ikertestvérem aki gyönyörűen rajzol, fest, ő is gyönyörű és mindig a figyelem középpontjában van, én mindig csak az a "bizonyos szardarab" voltam mögötte. Mára már ezt elfogadtam és próbálom megtalálni a saját utam.
10 éves barátság után 2 éve a legjobb barátnőm faképnél hagyott. Máig nem tudom miért, és nem sikerült megemésztenem a dolgot. Úgy érzem senkiben sem bízhatok. Most hogy gimibe jöttem 1,5 éve, azt hittem könnyebb lesz..lettek ugyan barátaim, de előttük kénytelen kelletlen felveszek egy adott maszkot. Nem tudok ellene tenni. Nem tudok beszélni senkinek a gondomról, mert az h később úgy nézzek a szemébe, hogy azt látom benne tud a dolgaimról... ilyen nem történhet meg.
Voltam iskolapszichológusnál egy darabig, de előle is könnyen kisiklottam a témáktól, másról beszéltem, mint amiről valójában akartam. Úgy érzem a testem teljesen mást tesz mint amit valójában szeretnék.
Szeretnék valami segítséget, egy nap anélkül feküdni, hogy arra gondoljak bár sose ébrednék fel, bár berohannék egyszer az erdőbe és soha nem jönnék vissza.
Néha éve kezdett jobban elhatalmasodni rajtam a depresszió,pánikrohamokkal. Én annyira megszeretnék szabadulni ettől az érzéstől. gyakran ha nem sikerül valami...egy kis apróság..valaki értetlenkedik...könnyen felhúz és legszívesebben ordítanék, belevernék a falba, és sírnék. Ez nagyon fáj...régen nem ilyen voltam...félek hogy agresszív leszek...soha nem szeretnék olyan lenni, mint amilyen az apám.
Valahogy segíteni magamon..... egyszer kértem beutalót a korházban pszichológushoz..de szülői engedélyt kértek... én..soha nem tudnék anyának erről beszélni. Az ő szemében is azt látni.... de úgy érzem nem bírom már ezt sokáig... lassan túlnő rajtam.
Valaki tanácsát kérném !
válasza:Az előző válaszoló egy barom. Szerintem először magadban kellene végiggondolni az egészet, és változtatni a hozzáállásodon, pozitívabban nézni a dolgokat. És jó lenne, ha valakivel tényleg normálisan beszélnél a gondjaidról, biztosan találnál olyan barátot vagy rokont, aki komolyan venne, és nem alakulna benne ki rossz vélemény rólad csak azért, mert elmondtad neki a problémáidat. Csak próbálj bízni magadban, hogy menni fog, mert ha nem ispróbálsz tenni valamit, akkor nem valószínű, hogy bármi is változni fog.
16/f
Jó kérdés.
Én sokszor érzek magamban valamiféle ürességet.
Az barátoknak mindig úgy mutatom hogy jókedvü vagyok de az nagyon felsőfokon megy mert szinte semmi nem szegi a kedvemet. Nem is szoktam megsértődni senkire semmiért.
De akármire ránézek mindig valami rossz jut eszembe pl. a multkor látom a kisbabát a babakocsiban és azonnal az jut eszembe hogy megbotlok és magammal rántom a babakocsit.
Vagy otthon mindig morcos vagyok nagyon könnyen idegesedek.
Ami inkább idegesít nos hogy mondjam mostanában csak logikailag tudok örülni érzelmileg nem.
(13 éves fiu vagyok)
Depressive Suicidal Black Metal (DSBM)
http://www.youtube.com/watch?v=Y84lHOlkoWg
Velem is előfordul olyankor ilyen zenéket hallgatok...
(az hozzátartozik, h szeretem a metalt)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!