Valami tanács? FONTOS! (Hosszú, de írjatok minnél többen légyszi! )

Ez egy fajta önsanyargatás, önsajnáltatás. Tudom, magam is szinte...szinte hasonlón mentem át! :) óóh, de ismerős érzés kerített hatalmába, még olvastam ezt a hosszú írást! :)

Elsősorban én magamnak csináltam egy amolyan "fogadd el magad" terápiát! Naponta minimum 1 óra hosszát töltöttem a tükör előtt, nézegettem a testem (ha volt alkalmam, akkor mesztelenül...ez nem vicc!), beszéltem magamhoz, igyekeztem ezt a dolgot úgy csinálni, hogy mások persze ne lássák. Ez volt az első lépés, hogy próbáljam elfogadni magam. Annyi, hogy nekem volt egy nagyon-nagyon jó barátom akkor már, aki rengeteget segített. Építgette az önbizalmamat. Igyekeztem megváltoztatni a HOZZÁLLÁSOMAT MINDENHEZ! Az emberekhez, a tanárokhoz, a szülőkhöz. Ezt úgy csináltam, hogy fogtam egy füzetet, és írtam. Írtam ami eszembe jutott, írtam, hogy miért szeretek élni, írtam arról, hogy mit nem szretek az emberekben, és ezt hogyan tudnám figyelmen kívül hagyni. Kik azok, akiket szeretek, ha nincs ilyen, akkor miért nincs? Bennük van a hiba? Bennem?

Változtass magadon, és az egész világ megváltozik. Ez volt a füzetemre írva, és igyekeztem. Meg akartam változni, nem akartam tovább én sem hánytatni magamat, végigsírni éjszakákat, szürkeegérként végigmenni a sulifolyosón. Nem. Nevetni akartam, mosolyogni, szeretni, és szeretve lenni...

Nekem ehhez kevesebb mint 1 év kellett, még minden pontot, kockát felépítettem magamban! Odafigyeltem azokra a dolgokra, amiket szépnek éreztem magamon (az arcom, a hajam, a kezeim, a lábujjaim...) Próbáltam csak a pozitívumokra figyelni egyéb dolgokban is, később ez olyan reflexszé vált, hogy a negatívumokat GONDOLKODÁS NÉLKÜL figyelmen kívül hagytam... Egyszerűen kezdtem jól érezni magam. Lassan-lassan elmaradoztak a napi tükrös-nézegetéseim, valahogy lassan tele lett a füzet, amibe írtam... Valahogy egyre több emberrel ismerkedtem meg, és kötöttem barátságot... Egyre több időt töltöttem a szabadban, és nem az asztalomnál ülve sírtam... Egyébként én duci vagyok, nem is kicsit, de túl kellett magamat tenni ezen a "szemfényvesztésen", hogy a duciság csúnya. Nem. Aki tud a lélek mélyére nézni, az nem lát duciságot, vagy alultápláltságot, nem. Az csak a lelket látja, éa az alapján formál véleményt. Nem olvastam semmilyen könyvet, nem akartam semmilyen videót megnézni, hogy "hogyan fogadd el magad". Mindent magamtól csinálam, és találtam ki. Nem segített senki, és semmi.

Egyetlen egy kérdésre felelj magadnak: Boldog akarsz lenni? Ha erre őszintén válaszoltál, akkor tegyél meg érte mindent. Ha nem, nem akarsz boldog lenni, akkor folytasd ezt, amit most csinálsz. Ha boldog akarsz lenni, akkor találd fel magad, és CSAK az lebegjen a szemed előtt, hogy meg tudod csinálni, és akard... Szerinted bennem mennyi elszántságvolt? RENGETEG! Nagyon változni akartam.

És ím. ma 20 éves vagyok, tele vagyok őszinte barátokkal, több kapcsolatom is volt, most pedig van egy nagyon komoly...:) Éltem az életem, fesztiválokra jártam, elkezdtem szórakozni a barátaimmal. Nem élek drogokkal, még fűvel sem, csupán a cigi az, amit megengedtem magamnak és az alakohol. Az olykor-olykor nem is olyan rossz ;) Mértékkel mindent lehet!

Hajrá, csináld, akard! Én NAGYON szorítok neked, hogy megtaláld az utadat! :)

"csupán a cigi az, amit megengedtem magamnak és az alakohol."

Igazán szép tőled, hogy életvezetési tanácsokat osztasz, és az élvezeti szerek közül épp csak a narkót nem használod.