Ez mitől van? Hogyan tudok "meggyógyulni"?

Több hónapja tart ez a dolog, ezért úgy döntöttem leírom ide és megpróbálok megváltozni.

Valószínűleg depressziós vagyok, de nem tudok ellene mit tenni.

Január óta fogyózom, de mindig feladom, mostanában egyre sűrűbben ezért sokat híztam. Nem vagyok kövér, csak kicsit erősebb. (170/65cm), de nem annyira vészes. Utálom így magam, az arcom felpuffadt és kövérnek érzem magam, de hiába próbálok változtatni, edzeni mindig feladom, és inkább nem is járok bulizni, mert dagadt vagyok, mindig mondom magamnak hogy majd ha lefogytam és beleférek az új szupi ruháimban elmegyek haverokkal, partyzok és minden jó lesz. De mivel itthon vagyok egész nap boldogtalan vagyok és bánatomban eszek.

padlóra küldött pár srác is.. az egyik az exem, akiről kiderült hogy olyan mint egy pszichopata. Elhihette velem hogy halálos beteg, kényszeresen ragaszkodott hozzám, mindenen kiakadt, porig alázott és fenyegetőzött öngyilkossággal. Nme hiszem el,hogy 1 évig nem vettem észre! A másik egyik ismerősöm, akivel találkoztam szingliként, de iszonyatosan erőszakos volt, ütögetett, ijesztegetett, harapdált és nagyon ki voltam azután.. de rendőrségnek nem akartam szólni , csak elfelejteni az egészet. És az utolsó pasis- sérelmem nemrég történt.. már kb 4 éve ismerem a srácot, régen jártam is vele fél évet, és nagyon szerettem. Azóta is jóban voltunk, ő volt az egyetlen akivel mint volt barát tartom a kapcsolatot. És még mindig éreztem valamit. egyik este találkoztunk, és lefeküdtünk először.. azóta nem hívott.. most ez miatt vagyok kibukva:/

utálom a férfiakat, hiányzik a srác, utálom magam hogy kövér vagyok, hogy nem csinálok egész nap semmit de nem tudok változtatni.

próbáltam már azt hogy elmentem fodrászhoz hátha jobb kedvem lesz, elmentem vásárolni is stb.. de semmi:/

A barátnőim kétszínűek voltak, és inkább hagytam őket, mert már attól is kikészültem hogy azt kellett hallgatnom hogy kibeszélik egymást majd nyaliznak ha találkoznak, én ebből nem kérek:S

Egy ember van akivel suliban beszélgetek, a padtársam, azon kívül kb. senkivel.

Anyuval is rossz a viszonyom, és kb emberszámba sem vesz.

pl. bemegyek a konyhába kérdezem tőle hogy "anya mit olvasol"? erre ő: "könyvet"

vagy "mi lesz az ebéd"? - " kaja / majd meglátod"

megölelni sem enged, vagy 1 másodpercig hagyja majd azt mondja hogy "na engedj el mennem kell". Le sem szar, sokszor sírok minden miatt meg se kérdezi hogy mi a baj azt hiszi hogy ez egy tinédzseri időszak és majd túl leszek rajta.

Apával még rosszabb a helyzet, vele még ennyire sem beszélek. Ő 14éves korától egyedül nőtt fel mert a szülei elválltak, ő apujával maradt aki alkoholista volt és sosem votl otthon, ezért nem kapott szeretetet, és nekünk sem ad. Sosem mondta még azt nekem hogy "jóéjszakát" sosem adott puszit, nem ölelt meg, nekem kimaradt az hogy azt mondja az apukám hogy én vagyok a legszebb és hogy szeret. Nem lehet vele beszélni mert a válaszai: mert, mindegy, hagyjuk, nincs jobb dolgod? , vagy nem is válaszol, és anya is ezt vette át tőle. :( Egy senkinek néz, és durva beszólásai vannak...

kb 1 hete, mikor vásárlásból jöttem haza és nem vettem semmit mert: alig kaptam pénzt, nem volt rám jó a nadrág, bementem a fürdőszobába és sötétben sírtam.. elegem volt mindenből. erre anya bejön hogy nem vagyok normális, ide hívja hugomat, aki elkezd rajtam röhögni, majd apát is hogy nézze meg mit csinálok ő pedig azt mondja hogy elvisznek egy orvoshoz ahol kikezelnek mert nem normális ahogy viselkedek.

Mostanában nagyon megszerettem az autókat, a sebességet de anyu közölte hogy hiába teszem le a jogsit, apa nem engedne vezetni mert őt sem engedi, és ebben igaza is van!

Egyszerűen semmit nem engednek, mert h*lye vagyok hogy szeretnék egy kocsit.. nem hiszem el hogy hogyan tudják ennyire l*szarni az érzéseim...

SOkszor fordult már meg hogy veszek füvet szétszívom az agyam, mégis jobb mint az öngyilkosság amire nem vagyok képes.

Az életem egy szar,fél év alatt teljesen elvesztettem mindent és mindenkit és nem akarok élni!

mégis mit csináljak? Köszönöm annak, aki végig olvasta!