Úgy érzem túl reálisan tekintek a világmindenségre, és emiatt nem lelem örömömet semmiben (? ) (bővebben)

Mindig is az a tipus voltam, aki elvolt a saját kis fantázia vagy éppen kreatív világában. Nem vagyok valami okos/tudományos beálítottásgú, inkább a művészet áll hozzám közel, de nagyon sokat agyaltam az élet értelméről, és sajnos ott kötöttem ki igy 22 éves koromra (F), hogy nem lelem örömömet semmiben, azaz rájöttem az életnek valójában nincs véges értelme, csakis pillanatnyi kiélések/élvezetek sorozata. Ám a kettő nem ugyanaz, és pont emiatt nem érzem magam boldognak. Soha nem éreztem minimális késztetést sem, hogy megnősüljek 1x, vagy hogy gyerekem legyen azt meg pláne nem. Az a baj, hogy ezt az egésze mindent sablonosnak érzem. A család és gyerekalapítástól kezdve mindent. Annyira elterjedt szokásnak érzem, hogy sokan nem is azért alapítják meg mindezt mert szeretnék, hanem mert erre lettek tanítva. Egyszerűen nem értek már semmit. Csodálom hogy egyáltalán van hobbym/hóbortom, ez pedig a multimédia, de ott van egy bizonyos szinten a programozás is meg a játékfejlesztés...igen itt érzem magam picit embernek, ugyanis azt érzem, hogy valami újat/egyedit alkotom, és valamiért nem hiányzik semmi más. Nem kell félre érteni, hiányzik egy lány az életembe, csak éppen van az a fránya érzés, hogy valamit szeretnél, de nem akarsz és utóbbi mindig erősebb. Emberek komolyan mi értelme az életnek? Azt értem hogy azért van, hogy élvezzünk, kiéljük amit csak lehet, de mindez nélkül is megvolnánk. Azaz a semmit nem lehet érezni, így nem fájna. Szóval értitek...vagy nem? Hiszem azt, hogy jó páran így éreznek csak még nem fogalmazták meg ilyen formában. Akik meg nem jutottak még erre aszintre csak azt tudom tanácsolni nem gondolkodjanak SEMMIN. Főleg ne az élet értelmén. Ha kell inkább lőjönek magukba valamit, amitől minimálisra csökken az IQ-juk, és fem sem fogják miben élnek éppen. Utóbbiról sajnos hallotam, hogy valami IQ csökkentő szerek léteznek, ugyanis csak az parázik, aki túlgondol valamit.