Honnan tudja magáról az ember hogy szorong-e vagy depressziós vagy esetleg van-e más mentális betegsége?

Szerintem a szorongást könnyű észrevenni magadon. Mindenkinek feltűnik, hogy egy mások számára természetes és egyszerű élethelyzet neki félelemmel, problémával szorongással jár. Nekem szociális szorongásom van, számomra nagy gondot okoz pl. bemenni egy boltba, beszélni az eladóval hogy mit szeretnék. Vagy aránytalanul nagy félelmet kell bennem ha társaságba kell mennem, akár csak iskolába, munkahelyre. A depresszió más tészta, az bonyolultabb, összetettebb kórkép, nekem évekbe telt felismerni hogy a szorongásom mellett depresszióban is szenvedek. Sokáig nem tudtam hogy mi nem stimmel az életemben, miért nem megy nekem semmi, miért nem boldogulok az életemmel amikor minden adottságom, lehetőségem meglenne. A fizikai tünetek sem egyértelműek, de egy idő után össze állt a kép. Az egyetlen amit nem tudok hogy pontosan mikor és mivel kezdődött a dolog nálam.

Viszont vannak olyan mentális betegségek amiket biztosan nem tud felismerni magán a szenvedő alany, mert azt ő "normálisnak", realitásnak éli meg.

Tetszik a kérdés. Anno bennem sem merült fel, hogy valami nem stimmel. Folyton szorongtam, minden bajom volt, állandóan levert voltam és siránkoztam folyamatosan. Tanulás nem ment, sőt, még régebben, általános és középiskolában állandóan fizikai tüneteket produkáltam. Láz, gyulladás, stb. hogy ne kelljen iskolába mennem. Ennyire féltem az egésztől.

Aztán egyszer valamiért rákerestem ezekre a dolgokra az interneten és rájöttem, hogy beteg vagyok és nem az alaptermészetem ilyen. Elmentem orvoshoz és ugyan nem gyógyultam meg, de egy kicsit jobban lettem.

2. válaszoló vagyok, elnézést a késői reagálásért! Nálam a fő tünetek, a legjellemzőbb és legrémisztőbb a teljes kiüresedettség, sivárság. Állandóan magam alatt vagyok, nem érdekel semmi, nem találok semmi célt ami motivál, úgy érzem semminek sincs értelme és várom a halált. A legalapvetőbb dolgokat sem tudom elvégezni mert nincs bennem semmi erő, olyan vagyok mint egy döglött hal, csak feküdnék legszívesebben egész nap. Nem tudok döntéseket hozni, nem tudok határozni semmi felől, nem tudok koncentrálni semmire, csak sodor a szél ide-oda, majd lesz valami. Fizikai tüneteim az állandó fáradtság, aluszékonyság, a minden nap jelentkező migrén, bőrproblémák és lehet hogy van még egy rakat dolog ami ennek tudható be csak nem tudok róla. Ehhez hozzá jön még a szociális szorongás is ami miatt emberek közé se nagyon tudok menni. A betegségem miatt gyakorlatilag nincsen életem, csak vegetálok amíg tart.

Szerintem bennem volt a hajlam egész életemben, de tini koromban még "normális" voltam, a huszas éveim közepén hatalmasodott el. Most 28 éves vagyok és teljes a kilátástalanság. Olyan érzés mintha egy sötét, mély gödör alján ülnék egyedül és tudom hogy soha nem fogok tudni kijutni onnan. A családom, párom elől próbálom titkolni, próbálok úgy csinálni mintha normális ember lennék mert tudom hogy nem értenék meg és elítélnének csak.

Szerintem ez a világon a legrosszabb betegség, mert bármi éri az embert, ha megvan az akaratereje és az élni akarása akkor túl tud lendülni rajta, de ha egy betegség éppen ettől foszt meg akkor vége a dalnak, nincs segítség, mert ha magadon nem tudsz segíteni más sem fog tudni.