Paranoiáim vannak. Miért?
Mióta a szüleim elváltak (5 éves lehettem), van egy olyan mániám, hogymminden este lefekvés előtt átkutatom a házat, benézek az ágy alá, a szekrénybe, mert félek, hogy valaki tréfát űz belőlem, és bebújik oda.
Eleinte féltem a betörőktől, sikítottam, hogyha elkapott a félelem, mostmár mérsékelem magam, de elég gáz, hogy 14 éves létemre nem merek sötétben aludni, ha rosszat álmodok át megyek anyuhoz aludni, ha pedig nem rosszat álmodok, általában alvás paralízisem van.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Második valaszoló, nagyon köszönöm a válaszod, és kedves tőled, hogy ennyi időt rászántál a válaszolásra, hogy megnyugtass.
Az is a normális határán belül van,nuogy benézek a mosógépbe, meg a hűtőszekrénybe, hogy nem-e odabújt előlem valaki/ valami?
Amúgy a betörőktől inkább csak kisebb koromig féltem, most inkabb attól félek, amit nem ismerek. Tudom, hogy hülyén hangozhat, de attól is elkap néha a félelem, hogy a lakásban kísértetekmlakhatnak, akik ugyan fizikailag nem bánthatnak, de nagyon megijednék tőlük.
Egyébként általában jól alszom, el tudok aludni, azzal nincs baj. Ha lefekszem az ágyamba, és megnyugtattam magamat, hogy nincs mitől félnsi, majd magamban eldöntöm, hogy "most, hogy minden oké, akár aludhatnék is" akkor elég lehunynom a szemem, és már alszom is.
Inkább amiatt alszom keveset, mert félek elaludni, nem amiatt, mert aludni szeretnék, és csak forgolódom.
Továbbá azért is alszom még keveset, mert tudom, az alvásparalízis hétköznapi dolog, akárkivel megeshet, de mikor már egy éjszaka folyamán a 7., 8. alvási bénuláson esek át, utána felkelek, és el megy a kedvem az alvástól, és inkább mást csinálok.
Egyébként igaz. Nagyon megbízom apában. Mikor elváltak a szüleim, apa volt mellettem a legtöbbet, és ő is nagyon szomorú volt, hogy anya otthagyja. Anyát látszólag nem is viselték megba történtek. Mikor nála voltam, szükségem volt rá, szerettem volna minél több időt eltölteni vele, de mindig ott volt nála a legjobb barátnője, és mikor odabújtam volna anyához, a barátnője bezavart a szobába, hogy hagyjam őket békén. Olyankor bementem a szobámba, és sírtam, amiért azt mondták rám, hogy hisztis vagyok. Pedig csak szorongtam, mert már nem szerettem volna óvodába sem járni.
Az oviban elvesztettem a pajtásaimat, mert hiányzott anya meg apa. Mindig sírtam. Gyakran ment a hasam, meg hánytam, vagy bepisiltem, mert egyedül éreztem magam, és amikor hazamentem, szerettem volna hozzábújni anyához, csak nem lehetett, mert ott ült mindig a nyakán az a szörnyű nőszemély. Aztán elballagtam, iskolába mentem, és ott sem lettek barátaim.
Apa lett a vígasztalóm. Minden nap ebéd után hozott haza az oviból, és gyakran elmentünk ketten kirándulni. Nagyon szerettem őt, és már nem is szerettem volna anyához menni, mert ott mindig magányos voltam. Beküldtek a szobámba, ami kicsi volt, és még ablak sem volt rajta.
Tudom, hogy apa nagyon sokat szenvedett a válás során. Amíg anya lakást keresett, addig vele maradtam, és minden este sírt, amiért anya otthagyta. Én olyankor megölelgettem, és megígértem neki, hogy majd kiheverjük, és minden a régi lesz.
Amikor beteg vagyok apa orvoshoz visz, ha belázasodom, készít hideg borogatást, főz, mos, takarít. De anya nem. Én szeretem anyát, de buta dolog, hogy mikor beteg vagyok, fáradt, és csak pihenésre vágyom, sápadt vagyok, 40 fokos lázam van, akkor megharagszik rám, mert "borús, haraggal teli arcot vágok".
Most ebből lehet, hogy az jön le, hogy apa az ász, anyát meg nem szeretem, de csak arról van szó, hogy valamiért közelebb áll hozzám. Én őt is ugyanúgy szeretem ennek ellenére.
De visszatérve az eredeti problémához. Kiskoromban volt, hogy anya, vagy apa egyedül hagyott otthon, amig elszaladtak a boltba, meg ilyesmi. Ilyenkor az ablakban ültem, és számoltam a peceket, hogy mikor jönnek, mert nagyon féltem a betörőktől.
Már a betörőktől nem félek, mostmár inkább attól félek, amit nm ismerek. Bebújok a fejem búbjáig a takaró alá, hogy megnyugodjak, és csak égő villanynál tudok aludni.
Hát nagyon sajnállak. Ez valóban nem egyszerű. A mosógépbe meg nem sok mindenki fér bele:). Szellemek meg ilyenek meg nincsenek.Most lehet jön majd a sok fogyatékos, és mondja, hogy vannak, de ne higgy nekik, mert nincsenek. Szerintem nagyon bizalmatlan lettél az emberekkel édesanyád miatt.
Egyébként a lányok általában az apjukhoz, a fiúk általában az anyjukhoz kötődnek jobban. A kisgyerekek sokszor azért betegszenek meg, hogy foglalkozzanak velük. Így próbálják meg felhívni magukra a figyelmet, mivel szeretethiányosak. Tényleg nagyon sajnállak, ha igazak amiket ide leírtál, mert a baj szerintem nem veled van. Ha nyugodtabb, biztosabb környezetben lennél ezek mind megszűnnének. Gyerekeknek egy ,, sima '' válás is traumát tud okozni, mivel megszűnik az amit biztosnak hittek. Édesanyád meg változtathatna a hozzáállásán. Édesapád meg lehetne kicsit erősebb annál mint a lánya előtt sír...neki legyen mondva, ebből látszik, hogy jó ember lehet... Nem tudom beszéltél-e már ezekről a dolgokról édesanyáddal, de ezt vele kellene megbeszélned elsősorban, mivel vele élsz, és nem akkor mikor ott van a barátnője. Lehet ő nem is tudja milyen problémáid vannak emiatt.De próbáld meg higgadtan előadni a dolgot, esetleg írd le egy papírra, hagyd kint neki, esetleg gyakorold be. Nem lehet tudni ő miért ilyen, lehet azért, mert neki is problémái vannak. Próbáld meggyőzni róla, hogy szereted, és nagyon fontos neked, ez általában hatni szokott az emberekre.Ha jó úton haladsz, a végén öleld meg, mivel ilyenkor nem csak a fizikai, hanem a szellemi távolság is a legkisebb két ember között.És ez a legfontosabb. Erre kell törekedni egy emberi kapcsolatban.Ilyenkor mindenki megpuhul...Azt sem tartom kizártnak egyébként, hogy mikor keresel, a barátnőjét keresed, csak akkor nem arra gondolsz. Az álommerevséged meg lehet a szeretethiánytól, a kiszolgáltatottság érzésétől van szerintem. Mindenképpen egy belső feszültségtől amit le kellene vezetni.Az egyik legjobb megoldás az, ha a feszültséget azzal szüntetjük meg, aki létrehozta, vagy akik között fenn áll.Ez szerintem a te esetedben kétség kívül édesanyád.Vele kellene ezt megbeszélned, de nem támadó jelleggel.Az emberek olyanok mint egy tükör, ha kedvesen, őszintén beszélünk hozzájuk, ők is hozzánk hasonlóan kezdenek viselkedni. Ha feszültséggel, akkor ők is feszültek, idegesek lesznek. Minél jobban növekszik a feszültség két ember között, annál jobban távolodnak egymástól. Fizikailag és érzelmileg is. Sokszor ezért mennek tönkre kapcsolatok, mert nincs a kapcsolatban kezdeményező, aki higgadtan, megértően és kedvesen és ésszel állna a helyzethez.Lehet édesanyád is csak egy áldozata egy élethelyzetnek, és szüksége lenne valakire, aki megérti, megbecsüli, és feloldja benne ezt a feszültséget.Lehet azért is van ott mindig a barátnője. Ajánlom ha van lehetőséged olvasd el Dale Carnegie: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket c. könyvét. Az igen jó eligazítás az emberi kapcsolatokban. Nagyon jó élethelyzet megoldó lehet. Nagyon fontos, hogy minden ember a gyerekek és a felnőttek is egyaránt a szeretetre, a fontosság érzésére vágynak. Ha ezt megkapják, nyugodtak, és boldogok lesznek.Ennyire egyszerű a dolog. Éreztesd édesanyáddal, hogy szereted, és fontos neked.Ehhez elég annyi is, ha simán elbeszélgetsz vele erről mikor egyedül van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!