Az ideg összeroppanás előtt?

Kedves fórumozók!

Több éve nem érzem magam jól az életben, mostanra már teljesen elkedvtelenedtem mindentől és mindenkitől, lehangoltam kelek és fekszem egész nap csak a határidők járnak az eszemben a megfelelés munkahelyen, iskolában a hétköznapokban.

Szándékosan ölöm a szervezetem, nem alszok, nem eszek, nem járok társaságba, nincsenek barátaim a családommal is megszakadt több hónapja a kapcsolat, lefogytam 15 kilót és átlag 4 óra alvással kelek, fekszem minden nap.

Racionális embernek tartottam magam,de egyre több irracionális cselekménybe kezdek, szándékosan túlvállalom magam, már a teljesíthetetlenségig azután a természetesen nem sikerülő negatív visszacsatolás miatt rúgok még egyet magamon, mert nem elég ha sz4r valami, akkor az már legyen igazán sz4r.

Közel 2 éve járok szakemberhez, többek közt elkerülő személyiségzavart állapított meg ami miatt segítséget sem fogadok el. Nincsenek társas érintkezéseim, nem járok/beszélgetek emberekkel és egyre gyakrabban nem érzem értelmét annak hogy élek.

Mert minek? Minek fogok végigszenvedni egy újabb nyarat?

Annyira életképtelennek és szerencsétlennek tartom magam, célok és a rengeteg munka ellenére is annyira értéktelennek és semmirevalónak, használhatatlannak, üresnek legbelül és rondának érzem magam, hogy azokra nem találok szavakat.

Rendszerint ilyenkor leszoktam magam inni, és 'rendben lesz' minden, de tudom hogy ezzel nem oldok meg semmit. Az lenne a megoldás ha végkimerülésbe bedőlnék a metró elé, vagy kiesnék az ablakon és végre vége lenne az egésznek.

Az a baj, hogy amíg fiatal az ember, nem tud így véget vetni az egésznek, mert bírja még a szervezete, próbáltam már de így nem lehet még.

Félek igazából attól is, hogy kvázi bekattanok végleg újfent, és nem csak magamban, hanem másban is kárt teszek, amit nem szeretnék távol áll tőlem.

Most is sírok a világba a helyett, hogy változtatnák, de már nem megy, nem tudok.

Pattanásig vagyok feszítve és abszolút elegem van már a világból.

21