Mit tehetek a szociális fóbiám ellen? 14/F

Nem is ismertem sokáig ezt a kifejezést, szimplán aszociálisnak tartottam magam, de rájöttem, hogy a baj annál is nagyobb, amit eddig hittem.

Szóval az van, hogy kb. 12 éves koromig gyűlöltem az összes osztálytársamat, elüldöztem magam elől őket stb. Mindenkire és mindenre haragudtam. 11 éves koromban hát pszichológushoz jártam, de annak is csak össze-vissza hazudtam mindenfélét, így nemigen jutottam semmi eredményre. Majd nyáron, 2012-ben elgondolkodtam azon mit is tettem, miért is tettem. Elkezdtem hát arra következő tanévre végre tanulni, meg folyamatosan új és új témákban érdeklődni (akkori kedvencem a programozás és a játékfejlesztés volt, később a filozófia, politika és a közgazdaságtan). Megpróbáltam magam végre "elfogadtatni" a többivel. Így lett egy "baráti" köröm, 5 emberből áll: egy aszociális gyerekből, akit egyébként mindenki kedvel, de olyan "grumpy cat"-féleség, egy magas, de "enyhén-közepesen" kövér gyerekből, akit szintén érdekel a politika és a filozófia, egy magas és vékony gépfüggőből, és egy erősebből, aki ugyan akárkit lever a suliban, de mégis fél sok mindentől. Nem igazán barátom egyik se, nem keresnek fel szülinapomkor, kettejüket kivéve egyikükkel sem beszéltem egész nyáron, ő velük is csak Originen és Steamen (szeretek gépezni, főleg horror, FPS és RTS játékokon játszani, elnyomja a depressziómat). 8 éves koromban elváltak a szüleim - apám megcsalta anyámat. Azelőtt se láttam sokat apámat, így nem zavart sokáig, csupán pár hónapig - addig viszont nagyon. Anyukám először egy magas, vékony, gyárban dolgozó emberrel jött össze, aki elég kedves volt, meg sok jót csinált, de néha elég idegbeteg volt, meg egy idő után rászokott a dohányzásra. Ő 2 éven keresztül volt velünk. Majd egy másik ember jött, aki teljesen átalakította a gondolkodásomat és a hozzáállásomat. Kezdetben nemigen kedveltem - pl. mert elég szigorú volt -, és az előző "nevelő apukámat" akartam. Ez szerintem az egyik oka a többiekkel tanúsított "antiszocialitásomnak". De amint rájöttem miket hibáztam, megpróbáltam vele is jobb kapcsolatba kerülni. Egyszer, valamikor 2012 végén elment 2 hónapra, mert nem volt se velem, se anyámmal ekkora "hiperszuper" kapcsolata. Ekkoriban lettem migrénes és depressziós, napi 10 órát gépeztem, egyedül azt éreztem menekülési útnak. Később visszajött, meggondolta magát, aminek örültem. A depresszió és a migrén (ráadásul még gyomor problémáim is voltak, az orvos szerint az is az idegességtől) viszont megmaradt. Elmondtam hát, hogy mit gondolok miről, miket hogy- és miért tettem az elmúlt években, szerintem. 10 éves korom óta vagyok "pornó-függő". Egyik osztálytársam, aki a bátyjainak köszönhetően igen sok pornót látott 10 éves korában is, szépen elterjesztette ezt az osztályban. Már 10 éves koromban is rendszeresen kivertem. Meg kb. ekkor éreztem magam először szerelmesnek – ami nem „abban nyilvánult meg, hogy hupasztmek, én ezt a lányt megdugom”. Azt gondoltam ez teljesen abnormális, és ezért mondtam el főleg mindent. De eléggé akkor még nem értettem jól mi van, de a szerencsém az volt, hogy "nevelőapám" ért az emberi viselkedéshez, és rendszeresen foglalkozott velem. Fél év alatt minden "titkomat" kiadtam - nem mintha sok lett volna... Később aztán naplót kezdtem írni, mert a "depresszióm" odáig fajult, hogy napi 4-5 órákat se aludtam. Ezért Frontin-t is szedtem - és néha még most is. Aztán, ahogy rájöttem minderre, örültem hogy analizálni tudtam a problémát, viszont 1 hete kb. a nevelőapám ismét elment, ezúttal örökre... Így nem maradt más "választásom", mint a Gyk-n nyavalyogni. Barátnőm se volt soha, meg barátaim se. Tudom, elég hülyén hangzik az egész, meg nem is teljesen normális, ahogy ezt itt előadtam, de hát itt - ebben a témában - azok kupaca van, akik nem normális emberek teljesen...