Gyenge vagyok lelkileg. Hangulatfüggő, de az önbizalmam talán megüti a nullát. Tanácsok?

Minden apróságot magamra veszek, mindig azt hiszem, hogy én vagyok a hibás, nem tudom magam elfogadni. Nem tudok érzelmeket kimutatni, próbálom elrejteni őket, de nagyon fáj. És ezt senkinek sem mondom. Sokat sírok, de belül még többet. Mások előtt soha. Van barátom, szeretem, de úgy érzem jobbat érdemel. Féltékeny vagyok azokra a lányokra, akikkel rendszeresen beszélget, de ezt nem mutatom ki neki. Szüleimmel sem jó a kapcsolatom.

Tulajdonképpen csodálkozom, hogy ezt mind leírtam. Kicsit jól is esik. Vannak barátaim, de valahogy mégsem vagyok olyan, mint én. Vannak boldog pillanataim, olyankor mosolygós vagyok, és tulajdonképpen társaságban sose szomorkodom, nem akarom lehúzni őket a rossz kedvemmel. Sosem kérek senkitől szívességet, mert úgy érzem, hogy nagy teher nekik. Én viszont szeretek segíteni, mert olyankor fontosabbnak érzem magam. De egy kis apróság is elég, hogy szomorú legyek.

Rendszeresen sportolok, versenyszerűen(küzdősport). Rengeteg hobbim van. Izmos vagyok, és elmondások alapján szép arcom van, de mindig úgy érzem, hogy csak nem merik a szemembe mondani.

Valaki hasonló helyzetben?