Mi kell ahhoz, hogy valaki öngyilkos legyen? Hol lendül át az ember azon a ponton, ahonnan nincs visszaút? És hogyan lehet meggyőzni egy öngyilkosjelöltet, aki úgy érzi, nincs visszaút?

A fiatalok köreiben bizony sok az ilyen dilemma. De nincs és nem is volt olyan 80 éves, aki azt mondta volna, hogy megbánta az életét! Az életnek ez a játéka. Fiatalon mindent akarsz, meg akarod váltani a világot, és elkeserít hogy ezt nem teheted. Később belenyugszol a sorsodba, majd ha megöregedtél, megköszönöd a sorsodnak amit addig adott.

Lesz egy korszak az életedben, mikor megtehetnéd, de úgy fogod érezni, hogy erre a kis időre már minek!

Tehát csak fel a fejjel, éld nyomorúságos életedet, mert erre a kis időre nem érdemes görcsölni!

És majd 50 év után a fejemhez vághatod, hogyha nem volt igazam!

Fú én nagyon sokszor álltam már az öngyilkosság határán. Ott olyan kis pitiáner dolognak tűnik az élet, olyan könnyű befejezni, egyetlen mozdulattal véget vethetsz az őrületnek. Olyankor éreztem azt nagyon, hogy a magam ura vagyok, én döntök, én fogom eldönteni hogy élet vagy halál (nyálas, mi?:))

Az öngyilkos-leszek-nem-bírom-tovább esetek után, amikor mégsem tettem meg, könnyednek éreztem magam, erősnek, hiszen én ott voltam a halál küszöbén, de megfordultam és visszajöttem élni.

Bánom, hogy pár éve nem tettem meg. Azóta eljártam terápiákra, segítettem magamon, de bánt, hogy már nem tudnám megtenni, már bánnám, hogy akkor eldobok mindent. Azt meg, hogy később boldog leszel-e, az lesz-e a legjobb, nem tudhatod. Mindig vannak más lehetőségek, új döntések, ha ott hagyod a régit, mindig lesz egy új. Nem biztos, hogy az lesz a legjobb, mert nem lehet végig a legjobb, de azért vagyunk itt, hogy kihozzuk belőle a maximumot. Sz@r az élet, de csak annyi a titka, hogy nem kell túlagyalni. Csak úgy élj bele a világba, hiszen ez csak az élet. Ha már egyszer kész voltál szembenézni a halállal, akkor ez ahhoz képest kicsi semmiség.

Én is soxor gondoltam már rá meg hogy hogyan egyre inkább ott vagyok,hogy minden nap sírhatnékom van és érzem,hogy értéktelen vagyok csak mert máshogyan alakítottam az életem pl estin csináltam az érettségit ezzel évek mentek el az életemből munka nélkül (mivel nappalin abbamaradt bizonyos okokból) és vissza akartam kapni ezt a fájdalom okozta veszteséget,hogy nem sikerült leérettségiznem.

Évek mentek el és sajnos eltelt az idő felettem már kissé.

Azóta még több rossz ért valakivel kapcsolatban amit nem tudok megbocsájtani magamnak és ez gyötör,kísért éjjel nappal néha már azt sem tudom hol vagyok :O olyan erős az egész,hogy miattam próbálta megölni magát és szenvedett miattam (nála is pszichés dolgok) is voltak.

Több rossz ért az életben eddig mint jó sok irracionális félelem és szenvedés amit nem érdemeltem meg.

Az embereket nem szeretem látni :(

Így munkám sincs minél kevesebbet látok embereket annál jobb úgy éreztem.

Ilyen életet ne akarjon senki,bár tudom van akinek ennél is rosszabb és családtagjait veszti el.

Volt olyan félelmem is ami odáig ment,hogy ki sem mertem menni az ajtón :O egy időjárási elemtől rettegtem :(

Bármikor lehet bárki öngyilkos van,hogy ez az egyetlen kiút,de azért el kell gondolkodni mi lehetne ezen kívűl a megoldás mert soxor van,igen,de van,hogy már nincs.

Úgy írom a kérdésekre a választ, hogy 6 év tapasztalatom van abban, milyen az, amikor valaki öngyilkos akar lenni.

- Lehet-e pl. dacból öngyilkosnak lenni? Van-e olyan, hogy valaki azt mondja, hogy annyira elege van abból, hogy mindegy, hányszor áll fel egy pofáraesés után, sose lesz jobb, és hogy inkább véget vet az egésznek?

Volt már olyan, hogy hasonló okok miatt akartam én is. De ezt inkább keserűségnek és kétségbeesettségnek hívnám, mint dacnak. Nálam legalábbis nem az volt amögött, hogy azt hittem, hogy nem fog összejönni semmi, hogy eldöntöttem, hogy elegem van, hanem az, hogy egész életemben mindenki megalázott, és már tényleg nem hittem, hogy lehet jobb.

- Mi motiváljon egy öngyilkosjelöltet abban, hogy folytassa az életét?

Én kezdetben amiatt nem mertem megtenni, mert akkor tuti pokolra jutok. Utána meg inkább az, hogy mi van, ha sikertelen lesz, és magyarázkodnom kell. Meg kicsit mindig féltem. A végső lökést az adta meg, amikor bekerültem pszichiátriára... Félig önként mentem, és eldönthettem másnapig, hogy maradok-e. Láttam, hogy totálisan híján vannak a szaktudásnak, az épület még depresszívebb, a betegek kiszolgáltatottak, a dolgozók tahók és emberszámba sem veszik a "betegeket", úgyhogy eldöntöttem, hogy én soha nem akarok olyan állapotba kerülni, amikor már nem lesz választásom, hogy leléceljek (mondjuk egy sikertelen kísérlet után).

- Ha valaki önsorsrontó, mindent elront magának, csupa rossz döntést hoz, akkor miért éljen tovább?

Ha ugyanolyan pontokon rontja el az életét az ember, érdemes utánanézni, hogy miért, és fejleszteni rajta. Pszichoterápiával pl. tesztek kapcsán sokmindent meg lehet tudni, meg esetleg látod a történeted más perspektívából, hallhatsz tanácsokat arra vonatkozóan, hogy min változtass, vagy esetleg te magad is tudni fogod, hogy kell ezen fejleszteni. Nem rövid, nem könnyű, de megéri.

És lehet, hogy sok rossz döntés van, ami tönkreteheti a sorsodat, de van sok jó döntés is, ami megszépíti. Sőt, lehet, hogy idővel egy rossz döntésedből vagy egy negatív történésből ki fog sülni valami sokkal jobb dolog. És nem te vagy az egyetlen, aki megnyugtatónak látja az ürességet, mert megnyugtat, és ott legalább nincs semmi rossz, semmi kötelezettség, kockázat, hajsza, negativitás, stb. De ha belegondolok, hogy mennyi jó dologról maradtam volna le, ha az ürességet választom, hát... Lehet, hogy időnként okoztak stresszt, lehet, hogy időnként nekem kellett nyitnom, lehet, hogy voltak elvárások, de volt, amiért megérte. Mindig van, amiért megéri. És meg fogod találni te is, hidd el. Kitartást! :)