Erős, fizikai fájdalommal járó szociális fóbia az iskolában, mit tegyek?

Egy 18 éves lány vagyok, és hetedikben osztályt kellett ismételnem, mert utólag derült ki, hogy diszkalkuliás vagyok. Bár a matematika felmentést követően a jegyeim nagyon sokat javultak, ismét jó tanulónak érezhettem magamat, de az új osztályba nem sikerült beilleszkednem, és nem sokkal az év ismétlés után elkezdtem szorongani bizonyos szociális helyzetekben, ami egyre erősebb lett. Az osztályteremben rettegek, remegek, nem merek megmozdulni, úgy érzem, hogy nincs jogom felállni a helyemről, ha az emberekkel beszélek, nagyon félek, a hangom csukladozik, ha kihívnak felelni botladozok, remeg a testem minden porcikája, akkor is, ha teljesen tisztában vagyok azzal, hogy senki sem foglalkozik velem, egyszerűen ez a magatartás teljesen beleivódott a hétköznapjaimba. Kezdetben csak az iskolába jelentkezett, majd más olyan helyzeteknél is, amikor emberekkel kell érintkeznem: félek a buszon, hiába buszozok már több mint tíz éve egyedül, rettegek az egyedüli bevásárlástól, ha jegyet kell vennem, ha orvoshoz megyek, vagy ha csupán olyan emberrel/emberekkel vagyok összezárva egy helyre, akiket nem ismerek, vagy akikben nem bízok. Két évvel ezelőtt néztem utána, hogy vajon mitől lehet ez, hogy csak én élek meg mindennap ilyesmit, és akkor találtam rá azokra a fogalmakra, hogy pánikbetegség meg szociális fóbia. Teljességgel leírta mindkettő, amit ilyen helyzetekben éreztem, ami évek alatt kialakult bennem, de hiába próbáltam akkor elmesélni ezt a szüleimnek nem hittek nekem, az anyukám mindig is az a „kemény csajszi” fajta ember volt, azt mondta, hogy idővel kinövöm, meg persze a sablon szöveg hogy „csak beképzeled magadnak, vegyél erőt magadon, ne legyél már ekkora nyámnyila!” Igen ám, csakhogy 2015 tavaszán egy nagyon erős fájdalom jelentkezett, ami a mai napig tart, a szemizom és a halántékra kiterjedő nagyon erős idegfájdalom lett az, ami elkezdte megkeseríteni az életemet. Minden lehetséges orvosi vizsgálatot megcsináltunk, most várjuk az újabb MR és agyhártyagyulladás gyanújából készült labori vizsgálat eredményét, de attól tartanak az orvosok, hogy valószínűleg egy nagyon erős pszichoszomatikus fájdalom. Ezzel kellett elkezdenem ősszel az iskolát, és nagyon sokat rontottam miatta, meg részben attól is, hogy a pánikbetegség is jelen van, és rossz a közérzetem az iskolapadban. Odáig fajultak a dolgok, hogy ismét rossz tanuló lettem, bukásra állok fizikából, és arra gondoltam, hogy talán könnyebb lenne, ha kioltva az egyik zavaró forrást, magántanulóként jobban járnék. Legalább itthon akkor tanulhatnék, mikor épp nem hasogat ez a nagyon erős fejfájás, amely az osztályban nagyon gyakran jön rám, mert 11. osztályos vagyok, az év végi jegyek, és vizsgajegyek már belefognak számítani az érettségibe, és nagyon szeretnék azután főiskolán tovább tanulni. A szüleim azonban a magántanulás ellen vannak, nem hisznek nekem, és részbe tudom, hogy a szorongásom egy része az édesapámmal való rossz kapcsolatomból alakulhatott ki, ugyanis volt, hogy kiskoromba terrorban éltünk (és sokszor úgy érzem, hogy még mindig élünk) miatta. Azt is tudom, hogy pszichológus kellene, már csak azért is mert most kellene meghosszítani a diszes papírt is, hogy majd a későbbiekben 12.-ben és a főiskolán is érvényes maradjon, de fogalmam sincs hogy miképpen és kicsodát kellene felhívni, anyukám intézi az ilyesmit, de ha rajta múlik sosem lesz felhívva a pszichológus, valamint ő mindig mindent megtesz, hogy véletlenül se tudjon orvos vagy szakember arról, hogy ilyen szorongós problémám lenne. (Például amikor a neurológus megvizsgált, érezte, hogy valami nincs rendben, látta, hogy tőle is félek, mire kérdezett az iskolai hátteremről, erre elmeséltem dióhéjban a fentieket, mire anyukám közbe vágott hogy „de jól kezeli”. Hát nagyon jól kezelhetem, ha fizikai fájdalom is társul már hozzá). Az osztályfőnököm az osztályt ellenem fordította, hogy minden közösségi programból kihúztam magamat, és hiába próbáltam neki is elmagyarázni ezt, nem hatja meg. Ilyen helyzetben szerintetek mit tegyek?