Kapuzárási pánik 25 évesen és depresszió?

Sziasztok! Kezdem úgy érezni hogy kapuzárási pánikom van/lesz és depressziós leszek. Idén voltam 25, befejeztem az egyetemet és most ősszel kezdek el dolgozni. Elnézve a közeli barátaimat és úgy egyébként is totál úgy érzem, hogy most hogy elkezdek dolgozni már egy csomó mindent már nem tudok megcsinálni, amit egyetmi évek alatt és/vagy korábban kellett volna kipróbálni és megtenni (utazásm, sportok kipróbróbálása stb.). Többek között azért is érzem ezt, mert eddig még nem volt barátnőm és attól félek, hogy ha esetleg találok valakit nem is lesz utána már más, szóval hogy kimaradt és ki is fog maradni a csajozós rész az életemből. Emellett éppen 60 kg, vékony, a legtöbben lenéznek hogy ilyen "gebe" vagyok, pedig eszek rendesen, bőségesen és akkor sem sikerül se hízni se izmosodni. Pár éve elkezdtem kopaszodni is, amit rettentően utálok, a kinézetemmel egyáltalán nem vagyok megbarátkozva. Kb. 7-8 éves korom óta szemüveges vagyok, amit szintén a kezdetek óta utálok, azóta megszoktam, h van, de itt megáll a dolog. Kb. fél éve kiderült, h édesanyám daganatos, azóta rengeteg kezelésen van túl és úgy néz ki, hogy teljesen felépül belőle, de ez is nagyon megviselt. Kicsit kilátástalannak tartom a jövőt és talán félek is a bizonytalanságtól, mert ahol lakunk egy kisváros, kb semmi munkahellyel és ősszel megint költözök valahova. Szeretnék egy közeli nagyvárosba menni, mert ott van pár barátom, de a szüleim azt akarják, hogy oda mennyek vissza ahol szakmai gyakorlaton voltam. Csak éppen az olyan messze van, hogy akkor oda kellene költöznöm és abban a városban egy árva léleket se ismerek, mintha kb. az egyetemet kezdeném. Félek a jövőtől, mi lesz anyuval és, hogy megint be kell illeszkednem valahova. Ez most akkor mi lehet? Pánik vagy depresszió? :S Úgy érzem napról napra, hogy totál elszúrtam az eddigi életemet és nem így kellett volna... (25/F, és az egyetemet jó eredménnyel végeztem el, olyan szakon, hogy munkám biztosan lesz)