Depresszió vagy tényleg rossz irányba halad az életem?

Sziasztok! Fiú vagyok, nemsokára 18 éves. Jelenleg gimnáziumban tanulok, a magyaron kívül 2 nyelvet beszélek. Próbálom magam azzal vigasztalni, hogy különleges vagyok, ezért egy különleges lány illik hozzám, de a logikus énem tudja, hogy teljesen átlagos srác vagyok. Magas, derék (186 cm és 82 kg), barnásszőke hajú vagyok, szemüveges. A jövőmet illetően próbálok pozitív maradni, szeretnék vállalkozni, esetleg egy (vagy kettő) diplomát szerezni. A valódi életcélom az állatokon és az embereken való segítés, kiegyensúlyozott kapcsolat, később család, illetve ami a legfontosabb, stresszmentes élet. A legjobb barátaim szerint (akik 10-12 éve ismernek) pszichopata vagyok. Szerintük erős egyéniség vagyok, akit sosem lehet padlóra küldeni. Igazuk van, mert évek óta fel sem álltam arról a bizonyos padlóról. Apám alkoholista, a család kenyerét főként illegális úton szerzi. Régebben sokkal jobban álltunk pénzügyileg, most már ezzel kapcsolatban is problémáim/problémáink vannak. Egy évvel ezelőtt rossz társaságba kerültem, rengeteget ittam, füveztem. 3-4 hónapja heti minimum 3 alkalommal voltam részeg, iskolában nyújtott teljesítményem is leromlott. Az alkohol és marihuána mellett vevő voltam más, keményebb drogra is. Szívbeteg vagyok, magas a vérnyomásom, szívritmuszavarral küzdök, ezen kívül 10 kilót fogytam pár hónap alatt glutén-érzékenység miatt (elvileg emiatt, de az alkohol miatt is lehet). Hónapok óta nem tudok aludni éjszaka, déltől hamarabb fel sem kelek. A napokban elhívtam egy lányt ranira, aki gyönyörű, utólag kiderült, hogy modellkedéssel is foglalkozott. 1 évvel fiatalabb, de értelmes, nem iszik, nem cigizik és pontosan olyan, amilyet én szeretnék szeretni (alkoholt abbahagytam, ritkán cigizek). A randi nem sikerült jól, nem tudtam megmutatni a valódi énemet, talán azért, mert stresszeltem. Természetesen ma megkaptam az elutasítást, ami nem esett igazán jól. Tudom, hogy nem azért utasított el, mert nem jövök be neki (vagyis merem remélni), hanem azért, mert képtelen voltam megmutatni önmagam. Komolyabb kapcsolatom még nem volt, mivel az a lány, aki nekem kell, engem nem akar és vica versa.

Most, hogy elolvastátok, örülnék, ha leírnátok a véleményeteket. Szerintetek ez depresszió vagy tényleg elbasztam valamit, amit rendbe kell hoznom? Mit tegyek, hogy végre én is először az életben, huzamosabb ideig boldog legyek - tudatmódosító szerek nélkül? Sajnálatot nem kérek, természetesen a támogatás jöhet. Ki nem szereti, ha támogatják őt? A legfontosabb lenne pár tanács, mert egyedül ezen az úton nem fogok tudni elindulni.