Több mint 1 hónap múlva kaptam időpontot pszichiátriára, addig megőrülök, gyógyszert sem kaphatok, és jön a karácsony, nem tudom túlélni?

Igyekszem mindenre válaszolni.

A ház vidéken van, eleve nem túl keresett régióban, Kelet-Magyarország.

4 millió volt a hitel, 1 milliós személyi hitel az önerő, ezek az én nevemen.

Az ex nevén másik 1 millió, amiből az elektromos fűtést rendeztük meg vette a kocsit.

Igen, kicsit sok a hitel, tudom.

De együtt nem volt sok.

Szóval 5 millió volt a házra a hitel, de tudod, ez ma már a 9 milliót közelíti, egy 50-es években épült falusi Kádár-kocka pedig nem ér ennyit.

KJözben persze kisebb javításokat is csináltunk rajta, de azért amortizálódik is.

Pl. jelenleg továbbra sincs fürdőszoba. A beázás... az ezer éves palatető... szóval ennyit a hitelről.

"Ezekből ítélve a csávó már réges régen nem szeretett és a minimális tisztelet sincs meg benne irántad, etikusnak nem etikus de én pl bele se mentem volna ebbe a hitelbe egyedül.

Amúgy nem leszel egyedül karácsonykor ott van az apukád. Egyébként ő előtte hol lakott? Oda nem mehettek? Ha 12 féle gyógyszert szed legalább valamennyire le lehetne százalékoltatni, nem kapná a 100% rokkantságit de már a kevesebb is több"

Az utóbbi pár hónapban lett ilyen.

Előtte egy rendes, szeretnivaló, családcentrikus kedves ember volt. Aki 11 év után is naponta mondta, hogy csinos vagyok meg gyönyörű, és küldött néha egy-egy szerelmes üzenetet munka közben, meg hogy hiányzom neki.

Idén lett más, agresszívvá vált, nem lehetett hozzászólni.

Azt mondja, sok mindenben kötekedtem, de valószínű az előző 11 évben is, tényleg ilyen vagyok, de most hirtelen nem volt már jó. Gondolom ekkortájt ismerhette meg az új nőt, és még ha nem is voltak előtte problémáink, az agya tudat alatt felnagyította ezeket a dolgokat, és egyre inkább tavaró lettem számára.

Azért 7 év után ha már elve akkor is 6 éve együtt éltünk, szerintem nem vészes egyedül felvenni egy hitelt, már ha egyébként egész életre terveztek. Mi úgy terveztünk.

És akkor még én kerestem jobban, és örültünk, hogy nem adósodunk el mindketten, ha egyszer az én fizum elbírja, akkor minek legyen neki is hitele? És tényleg, később így lett kocsink. (=kocsija)

Persze így ugye a ház sincs a nevén, de ez nálam sosem okozott gondot, én közösnek tekintettem, és eddig ő is.

Az apukám nem igényli ezt a lelkizést és látom rajta, hogy kellemetlen neki. Nagyon szeretem, de sosem volt köztünk az az ölelkezős bensőséges viszony.

Ahol ő lakott... még a válása előtt, azt a vlásnál otthagyta, lemondott a házról (szintén hiteles ház), csak szabadulni akart már a volt feleségétől.

Ő rokkantságit kap, jövő év elején lehet beadom állapotrosszabbodásra, pár %-kal feljebbvihetik, de ezzel sem leszünk előrébb.

Egyik, hogy a régi házról a volt feleségével együtt van egy közel 10 milliós hitele. Azt már évek óta vonják. A másik egy több éves hitelkártya, szintén vonják.

Most 42 ezret kapna, abból marad 28.

Ha pár %-ot nyer, és pár ezerrel többet kapna, akkor azt is mind elvinné a végrehajtó, úgyis csak a 28 ezer maradna.

A másik, hogy egy csomó helyre el kellene mennie a betegségeivel, a háziorvos is azt mondta, hogy ilyenkor minél több új leletet kell beszerezni, igazolásképp az állapotrosszabbodáshoz.

Szóval ez veszett fejsze nyele...

"Családsegitő szolgálat nincs nálatok?"

Van, és szociális ebédet hordanak házhoz az öregnek.

Mivel tudja, mikor jönnek, kibotorkál a kapuig, de ha késik a kocsi, akkor addig ott áll a hidegben.

Máshogy nem tudja, mert ha dudálásra menne ki, az beletelne vagy 10 percbe.

Így is az ebédje havi 9 ezer ft körül van. De legalább főtt étel. Én ki sem hoznám ennyiből meg nem is főznék minden nap. Épp hogy hétvégén összedobok neki vmit.

Ezen kívül házi gondozás lenne még, hogy odajön vki és felsepreget, vagy elmegy boltba.

Ezt nem kértük, mert erre ott vagyok én.

Ennél többet nem tesznek, más jellegű segítséget nem nyújtanak.

Az agyvérzése után 3 helyre írtam, önkormányzat + 2 egyházi hely, ezek a lehetőségek vannak, egyéb nincs.

"am te egy nagyszerű nő vagy ne add fel....

most nagyon nehéz de túléled magad és apukád miatt.. "

ó dehogy vagyok. köszönöm a támogatást, de nem vagyok az.

egy átlagos, vagy még rosszabb, öregedő, antiszociális nő vagyok.

ez is baja volt hogy sokszor otthon ültünk és nem mentünk sehova.

hát bocsánat hogy szeretek otthon ülni meg pihenni, mikor egész héten dolgoztam. szerinte ezzel is elmentünk egymás mellett, hogy ő akart menni pl Gyulára, de én nem. csak később felsoroltam neki hogy 100 helyen voltunk, 5 külföldi országban, itthon az elmúlt két évben vagy 20-30 helyen kirándulni, közben mozi, színház, kiállítás, vásár, szóval voltunk sok helyen.

sokszor igaz még így is otthon unatkoztunk, és ő ment volna állandóan, de ha minden hétvégén megyünk és költünk a benzinre meg étteremre meg belépőjegyekre, akkor tényleg soha nem lett volna 10 fillér félretett pénzünk sem.

Tavaly csináltunk kutyakennelt meg kerítést meg burkolást, idén is volt már némi burkolás meg kis tetőjavítás meg kis festés meg egy ablakcsere, szóval lassan de haladtunk.

Igaz ezt mindet költhettük volna étteremre meg eseményekre, mert ezt hiányolja. De akkor soha ne költsünk a házra? És amikor mentünk egyik barkácsáruházból a másikba, hogy kiválasszuk a legszebb csempét, akkor sosem mondta, hogy ez lenne a baja, sőt ő erőltette h menjünk csempét nézni.

Ezért készültem ki hogy azt mondta nem figyeltünk egymásra. Én figyeltem rá, csak ő már bezárkózott, nem reagált a kérdéseimre, sokszor egyetlen ártatlan kérdéstől olyan ingerült lett, hogy nem is értettem. És ebből persze hogy veszekedés lett.

Nem várhatom el, hogy 30 évesen mellettünk maradjon, ha egyszer nem boldog. De mégis belehalok azóta is.

Egy fokkal sem lett jobb.

Nem alszom, hétvégén ki sem másztam az ágyból. Nem csinálok semmit.

NEm bírom ki, és bombázom sms-ekkel, vagy néha felhívom. Néha normális, néha nagyon bunkó. Egyik sem jó.

Bár már azt írtam neki, hogy ha ő ettől boldog, akkor adja ki a dühét és beszéljen úgy velem. NEkem az ő boldogsága fontos. Csak még nem tudom feldolgozni, h ezt másnál találta meg.

Amikor nomrális, akkor elmondja, hogy egyébként semmi nem lett azzal a nővel, nem jöttek össze, csak beszélgetnek, de nincsenek együtt. Nem tudom, mi az igazság. Valamit csak érez iránta, esetleg a csaj nem adta be a derekát Nem tudom.

Bánt, hogy ennyire boldogtalan volt velem, hogy ha nem is jött össze a másik (?), akkor sem jön vissza.

Egyik nap megint előjött azzal, hogy nem tudja, mit akar, és én erőszakoltam ki belőle, hogy mondja ki, hogy VÉGE. Nem is értettem, tényleg magától hozta fel. Másnap letagadta, h ilyet mondott. Éreztem, h tompa, vmi gyógyszer lehetett benne. Táppénzen volt, magányos volt, olyankor felhívott tök normálisan, és elmondta, mennyire egyedül van, senki nem nyitja rá az ajtót.

Aztán egyik nap megjött a közös telefonszámlánk...53 ezer. Ő 22 ezerért hívott emelt díjast. Meg több ezer ftnyi sms. Vajon kinek? És felhívtam, hogy 2 hónapja egy fillért sem adott, pedig még ő is ott lakott... na ebből akkora veszekedés lett, hogy el sem tudjátok képzelni. Voltam pénzéhestől kezdve minden, csak emiatt hívom fel, csak a pénze kell, üvöltött és káromkodott, nagyon csúnya beszélgetés volt. Utólag persze bocsánatot kért. Egyszer azt mondja, segíteni fog. Aztán azt, hogy ki ne találjam...

Már a 3. közös telefonszámlát fizettem egyedül (meg az összes rezsit egyedül, az utolsó hónapra). Ilyenkor vagy azt mondja, hogy MAJD... vagy azt, hogy az ő pénzéből meg éltünk, kaját vettünk, és akkor én meg azt fizessem ki neki.

Ma megtudtam, hogy elad egy műszaki cikket, amit szülinapjára kapott tőlem. Ez is kikészített. közös ismerősünknek adja el. Tudom, hogy az övé, és semmi közöm hozzá. Joga van eladni. És azt mondja, nem szemétségből, hanem hogy pénzt csináljon és azt ide tudja adni nekem...

De ilyen áron...megszakad a szívem. Akkora örömmel vettem... annyira akarta! Évek óta vágyott rá. Nem bírom feldolgozni, hogy ide jutottunk, hogy az ajándékokat el kell adni. Írtam is neki, az eljegyzési gyűrűnkért is kap valamennyit, meg amit nyaraláson kaptam tőle fülbevalót... mert én mindent visszaadtam. Mindent, amit ő kapott tőlem, én kaptam tőle, vagy közös emlék volt. Én nem bírtam nézni ezeket a polcon, elsírtam magam. Inkább összepakoltam. Most üresek a polcaim és a vitrin is, amibe több, mint 10 évnyi kis szerelmes meglepetés volt bezsúfolva.

Adja el, ő dolga, tényleg nem akarok belepofázni, csak annyira fáj, hogy ezeket szeretetből vettem, vettük egymásnak.

"Tudom nehéz, de talán a szerelem egy másik személy képében lehet megoldás...Egyébként egy picit jó volt olvasni egy meleg párról"

El sem tudok képzelni senki mást.

Tudom, ilyenkor mindenki ezt mondja.

De nem...és én abba a házba be sem vinnék senkit.

Írtam, hogy még barátokat sem. Egy pasit meg főleg nem.

És ugye időközben többször híztam...fogytam... nem vetkőznék már le senki előtt.

Igazábból biztos ez is baja volt, hogy áltaklában ugyanúgy csináltuk, és felül ruhában...nem vagyok megelégedve a melleimmel.

Nincs az az isten, hogy egy ismeretlen előtt levetkőzzek. Még orvosnál is kínos.

A meleg részt nem értem.

Vagy te, vagy én vmit félreértettünk.

Én 33/nő, ő 30/ffi.

18 éves volt, amikor összejöttünk.

Én csúsztam, és 21 évesen kezdtem az egyetemet.

Még büszke is volt rá, hogy középsikolásként egyetemista csaja van.

De ez a 3 év nem sok, sosem okozott semmi nézeteltérést a kapcsolatunkban.

Szóval nem, nem vagyok erős. Nagyon is gyenge vagyok.

Van egy kevés Xanaxom, de szinte hatástalan.

Azt hittem, ennyi idő elteltével már jobb lesz picit, de egy cseppet sem.

Egyszer hallottam olyat, hogy annyi idő kiheverni egy kapcsolatot, ameddig tartott.

Ez még tizenévesen volt...fél évet voltunk együtt, és valóban, fél év volt, mire szakítás után magamhoz tértem.

45 éves koromra egész helyrejönnék...

Nem jó semmi. A gyógyszer nem hat (nem tömöm magamba, nem vagyok rászokva. Nem veszem be minden nap, ha meg veszek be este, max alszok pár órát, de nem egész éjjel.)

Emiatt nem is szedem rendesen, mert hatástalan.

Állandóan az sms-eket olvasgatom és sírok.

Hiába minden.

Huh... elhiszem, h kedvességnek szántad, de ha egy évig kell ezt elviselnem...

eleve emberkerülő és magamnak való vagyok...

nem véletlenül építettem le a barátokat is, a kapcsolattól mindent megkaptam, másra nem is volt igényem.

és igen, mondjuk egy év múlva valamennyire túl leszek rajta... továbbra is magányosan, adósságtengerben, betegen, egy beteg öregembert gondozva...

mivel nem járok sehova, nem ismerkedek. évek óta csak akkor ismertem meg új embert, ha új kollega jött a céghez. nincs is kivel és nincs is hova mennem.

akikkel most felvettem a kapcsolatot, meghallgatnak, jól esik, de mindenki párkapcsolatban él, egyikük épp terhes, a másik pár épp próbálkozik a babával...

tehát csajos programok örökre kilőve. és még korábban, amíg csináltunk ilyesmit, beültünk egy-egy kávézóba v ilyesmi... de ma már ilyenre sem tudok költeni, egyszerűen nem futja 600 ft-os kávére, pedig azelőtt ez teljesen hétköznapi volt és simán belefért...de egy fizetésbe ez már nem fér bele.