Miért nem tudok nyitni olyan helyzetekben, amikor nagyon szeretnék?

Sajnos alapvetően is zárkózott vagyok, nehezen, és kevés embernek tudok igazán megnyílni, nagyon ritkán vagyok felszabadult. Szerintem 100%,hogy nem enyhe szociális fóbiám van, borzasztóan nehezen viselem, ha szerepelnem kell, nem tudok úgy telefonálni, ha tudom, hogy hallják körülöttem, amit mondok, nehezemre esik mások előtt enni, tudatosan kerülök minden olyan helyzetet, ahol a figyelem rám irányulhat. Bár ez utóbbit sajnos minden különösebb ok nélkül megtapasztalom minden nap, mert elég dekoratív vagyok, és nem tudok észrevétlen maradni. Valahol jól esik a környezet visszajelzése, de sokkal inkább zavaró tényező, mint pozitívum. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy általában a hozzám hasonló karakterű lányokról senki nem gondolná, hogy egy merő görcs, és szorongás az élete, és hogy alapvető, mindennapi feladatokat hatalmas stresszhelyzetként él meg.

Most jön a lényeg..nem egy nagy sztori, de elkezdtem ismerkedni egy pasival, kölcsönös a vonzalom, az összhang, de mégis nála is sokszor érzem azt, hogy rettentő feszült vagyok, annyira meg akarok felelni, hogy inkább meg sem szólalok, nehogy hülyeséget mondjak, egyszerűen sokszor nem tudok kibontakozni előtte, nem tudja, hogy milyen vagyok valójában. Nyilván valamilyen szinten érzi ezt rajtam, de közel sem látja, hogy mekkora súlya van ennek, és mekkora hatással van az életemre, kapcsolataimra.Van egy konkrét szitu, ami nagyon zavar, és amire keresem a választ, ezért is írtam le az előzményeket a helyzetemről, mert nyilván ez is nagyban befolyásolja a viselkedésemet.Tegnap moziban voltunk, egy idő után megfogta a kezem, elkezdett cirógatni, én ezt viszonoztam is, de kb 5 perc múlva muszáj volt kimennem a mosdóba. Amikor visszajöttem, vártam, hogy folytatódjon a testi kontakt, finom érintések.. Egész film alatt ott volt tőlem 5 centire a karja, felém dőlt kicsit, én meg azon görcsöltem végig, h mennyire jó lenne megérinteni, hozzábújni, közelebb kerülni hozzá, de mégsem voltam képes lépni, pedig nagyon akartam, és nagyon kattogtam ezen. Valahogy mégis azt vártam, hogy ő kezdeményezzen újra, holott szerintem nekem illett volna folytatni, amit ő elindított. Még csak azt sem lehet mondani, hogy ez lett volna az első ilyen alkalom, már többször volt ilyen, hogy hasonló helyzetben végig megvoltak ezek az apró gyengédségek, és ezáltal mindig kicsit közelebb kerültünk egymáshoz.Mikor hazahozott, a szokásos kapu előtti csókcsatára számítottam, ehelyett csak két kis szárjapuszit kaptam. Nyilván ez az én saram elsősorban, hogy nem tudtam lépni felé, és így ő is visszafogottabb volt.Sajnos a keresésével kapcsolatban is így vagyok, 95%-ban ő keres, 5%-ban én őt..Pedig nagyon vonz, nagyon akarom, mégis azt érzem, hogy meg vannak rekedve bennem a dolgok, leblokkolok, és képtelen vagyok nyitni...MI a franc van velem? Ráadásul még tisztában is vagyok ezekkel, mégsem tudok rajta változtatni, és ez rettentően zavar. Mindig azt érzem, hogy nem élem meg a pillanatot, hogy lemaradok az egész életemről, mert soha nincs bátorságom dolgokhoz...Mit tehetnék ez ellen? A szorongást kéne első körben valahogy leküzdeni, de éveken át tartó pszichoterápiára biztosan nem lenne pénzem..Kineziológuson gondolkodom.