Depressziós vagyok? Mit tehetnék ellene?

‘Tüneteim’: - utóbbi időben az öngyilkosságon gondolkozom, legfőképp hétköznap. Ezt úgy értem, hogy az iskola hozzájárul ehhez az egészhez. Számomra a suli az egyenlő a kudarccal. Alapjáratban lusta ember vagyok, de, ha elhatározok valamit akkor azt megcsinálom. Például ebben az évben borzalmasan sokat tanultam, de úgy érzem hiába. Amikből elöző évben rossz voltam (kémia, töri) abban most is pedig sokkal többet tanulok. És az iskolában sincs rendes barátom akivel beszélhetnék (aki legjobb barátom volt, az elköltözött Angliába)

- állandóan fáradt vagyok. Van hogy fél napokat alszom, de semmihez sincs erőm.

- nem vagyok az elmúlt évben rendesen boldog, erre ki is találtam egy szemléltető példát: képzeljetek el egy (mondjuk) dobozt amin van homok. A doboz a szomorúság a homok a boldogság. A széltől (ami a hangulat ingadozásaimat jelképezi) a boldogság hol elfedi a szomorúságot hol nem. De a szomorúság állandó. Mindig ott lesz a boldogságom alatt. (hülyén hangzik de szerintem érthető)

Okai:

- ugye az iskolai stressz és az, hogy majdnem az összes osztálytársamat csúfolja egy fiú “banda”, engem mostanában nagyon ritkán mégis ‘leszív’, hogy másokat bántanak. Az ofőnk azon kívül hogy azt mondja hogy ‘jaj gyerekek ne csináljátok’ nem nagyon segít nekünk :D

- anyukám régen depressziós volt (lehet örököltem?)

- apukám szokása hónaponta lekiabálni az egész családot, hogy mindenki sírjon. És belémköt.

- a hormonok miatt ( 14 éves lány vagyok) van gondolom, hogy felerősödött a szomorúságom/depresszióm, ezért sem leszek öngyilkos, mert nincsenek olyan borzalmak az életemben, mint másoknak, másrészt a szüleim és talán egykét barátom hiányolna.

- a nagyszüleim tartanak el (apukámnak volt egy ügye amiatt, ha dolgozik is a nagy részét lenyúlják) így a nagyszüleink fizetnek mindent és ezért sok mindent nem engedhetünk meg magunknak.

- egy barátom sincs a közelemben így magányos vagyok

- zárkózott vagyok (antiszoc talán?)

Igazából ennyi jutott eszembe, bocsánat, ha gyerekesen fogalmaztam, vagy zavarosan, csak álmos vagyok és nem tudok rendesen koncentrálni.

Mégmielőtt jönnének a: “mozdulj ki és sportolj!!” válaszok: van valami porc elváltozásom a térdemben, ami miatt, ha több percig futok borzalmasan elkezd fájni (a nyáron pl shuffle dance-t akartam elkezdeni, de egy idő után nagyon fájt a térdem, így sajnos abba kellett hagynom). És azoknak akik szerint egy lusta dög vagyok: fogadok, hogy akik ezeket írják életükben nem voltak depressziósak. Nem olyan könnyű mint ahogy azt gondoljátok. Nincs abszolút erőtök, hiába próbálkoztok csak rosszul fog elsülni. Itt egy példa: mielőtt elájultok ugye érezni fogjátok azt (hogy megtörténik), és hiába ellenkeztek, hogy ne áluljak el akkor is elfogtok. Nem hiába nevezzük a depressziót betegségnek.

Kérdésem: Mit tegyek ellene? Pszihológushoz kellene mennem (egyáltalán nem szeretném, hogy valami random ember beleavatkozzon az életembe és haszontalan tanácsokat próbáljon adni)? Ez egyáltalán depresszió? Vagy antiszociális lennék? Igazából már az segített, hogy valaki(k)nek letudtam írni a problémáimat.

Esetleg ezt kinövöm? Ti is voltatok depressziósak? Ha igen, tapasztalatok? Túl dramatizálom ~ a hormonjaim miatt~ ? (ha lehet ezt ne sértően írjátok le)

Előre köszönöm a válaszotokat.

[ui.: ha tévedek a pszihológusokkal kapcsolatban, írjátok le:D]