Pszichológus vagy pszichiáter kell ide, esetleg hagyjuk ennyiben?

Az unokatestvéremről van szó. Az elején leszögezném hogy egy erős megfelelési kényszer kialakult benne kiskorában a szülei által. Dícséretet soha nem kapott igazán, szidást meg anyai pofont viszont annál többet, hiába hogy jól teljesitett valamiben.

Ez rég történt azóta huszonéves egyetemista lett, jól tanul viszonylag bár tény van tantárgy amivel nehezen bírkózik meg.2 szakot végez egyszerre szóval keményen hajt, most lesz a diplomaosztója az egyik szakjáról. A Mensa csoport tagja szóval nem egy buta gyerek mégis aggasztó a viselkedése. Hazudik. Márpedig nagyon durva szinten hazudik az ismerőseinek, de úgy általánosságban csak olyan dologba, ami miatt az ismerösök/barátok megsajnálják. Például hogy tüdőbeteg és ehez hasonlók, ilyenkor utánna abba is hagyja ha látja hogy sajnálják, de újra elkezdi utánna. Nem vagyok orvos, gondolom a figyelem meg a szeretet miatt csinálja amit kiskorában nem kapott meg. Az anyja szanatóriumba akarja rakni,én nem tudom igazából mi lenne neki a jó mit lehetne vele csinálni?

Ültem már le vele beszélgetni erről és azt mondja hogy tudja hogy ezt csinálja, de én nem érzem át milyen az mikor senki le se sz*r mert egy normális gyerekkori sztorit se tud elmondani, vagy le kell mondania a programokat és sehova nem tud kimozdulni a barátaival mert nincs pènze, vagy nem meri elhívni magukhoz a barátokat mert nem olyan körülmények között laknak és kimarad mindenből.

Mit tudunk csinálni? Pszichológus vagy pszichiáter?