Mit tegyek, ha egyszerűen nem tudok ezzel élni? Elfáradtam, és nem látok már kiutat (Többi lent)
Szóval, közepesen súlyos hallássérült vagyok elég fiatal korom óta. Sosem viseltem jól, mindig magamba fordultam, 14 évesen iskolaváltás és egyebek előtt ez felerősödött, hónapokig iszonyúan szorongtam, vagdostam magam, szinte minden nap sírtam, iszonyúan féltem az új emberektől(felvételi előkészítő) és totálisan kikészített, hogy képtelen vagyok ismerkedni velük a nemhallásom miatt, a sok kudarc miatt rendszeresen felmerült bennem az öngyilkosság gondolata is
ezután a jónéhány hónapnyi vergődés és 3 nap folyamatos ébrenlét után döntöttem el, hogy nem jó ez így, muszáj változtatnom, rövid időn belül meg is ismertem valakit aki nagyon sokat hozzátett a motivációmhoz(szép is a szerelem), szóval amíg neki próbáltam "megfelelni" szociálisan rengeteget fejlődtem, persze hullámszerűen mindig előjöttek a depis, kiborulós epizódok a kudarcok miatt, 9. osztály közepéig hallókészülékem sem volt, vissza-visszaköszönt a vagdosás is még akkor
a sok hangulatingadozás meg szorongás persze kellőképpen hátráltatott az iskolai teljesítőképességben, kábé végigvergődtem a szakközép nagy részét, az volt a szerencsém, hogy nem kellett valami nagyot teljesíteni, otthon maradhattam, ha úgy éreztem képtelen vagyok bemenni, ami elég sokszor előfordult
utolsó évben újra "szintet léptem", nem szorongtam annyit, nem borultam ki olyan gyakran(lett párkapcsolatom, talán azért), az érettségi nagyon jól sikerült, annyira megörültem, hogy a technikummal párhuzamosan bevállaltam egy felnőttképzést is, ami viszont már sok volt, félévnyi intenzív szorongás és kudarcsorozat után kénytelen voltam abbahagyni, egyszerűen sok volt, nem akartam hétvégén is "emberek között lenni", plusz senkivel nem tudtam összebarátkozni, mert a nagy terem miatt nem hallottam rendesen, ez is kikészített
ezután váltottam készüléket, ami eleinte annyira jó volt, hogy mindent, de tényleg MINDENT hallottam vele, aztán egy idő után ugyanolyan lett, mint az előző volt. na, itt már elég mélyre zuhantam, kellett pár hét, hogy összeszedjem magam viszonylag, de itt még sikerült
jött az egyetemi felvételi és a szakmai vizsga, ezeket viszonylag könnyen átvészeltem, viszont nyáron teljesen rágörcsöltem az egyetem témára... mi lesz, ha egyáltalán nem hallok, ha nem veszik figyelembe stb
aztán a kezdés végül kizökkentett, nagyon jól éreztem magam az első hónapban, de annyira stresszeltem, hogy minden rendben menjen, hogy sokszor este vettem észre, hogy nem ettem még aznap, nagyon sokat fogytam
és a kezdeti lelkesedés után jöttek a viharfelhők, elkezdett zavarni, hogy a konzultációs órákon egy szót sem hallok a közös beszélgetésekből, hogy egyénileg is hiába kérek bárkit huszadjára, nem képes hangosabban beszélni, az esélyegyenlőségi koordinátor a fogyatékosságommal poénkodott mikor év elején bementem hozzá papírt és tanácsot kérni, utóbbit ezután hagytam is inkább
itthon és párkapcsolatban is összejött minden
annyira próbáltam elfogadni és mindenkivel tisztázni a dolgot, azt hittem, így majd könnyebb lesz, de csak rosszabb lett
olyan szinten nincs már kedvem semmihez, hogy teljesen el vagyok maradva a feladataimmal amikkel tök jól eljutottam félútig és élvez(t)em is őket, és képtelen vagyok magam rávenni, hogy folytassam, mert egyszerűen mindig minden ugyanolyan marad, sőt, már kábé teljesen visszafejlődtem addig a lelkiállapotig, ahonnan elindultam és önmagamhoz képest nagyon sokáig eljutottam.. egy hete próbálom magam rávenni, hogy be merjek menni a suli kölcsönzőjébe, kikészít már a gondolata is, hogy valakihez hozzá kell szólnom
múlt pénteken el se jutottam az egyetemig, végigzokogtam az egész busz-metróutat
eddig egyedül maradni nem akartam, mostmár viszont emberek közé nem akarok menni
egyszerűen minek próbáljak ebből az állapotból kikászálódni, ha tudom, hogy úgyis minden nap csak szenvedés, stressz, szorongás és az őrült koncentrációról szól?:( ha 6 évnyi kemény munkám pár hónap alatt a semmibe lett... akkor minek kezdjem újra?
gondoltam rá, hogy esetleg elmehetnék dolgozni, talán az egyetem sok, de ismerem magamat, tudom, hogy ott is ez lenne egy idő után és meg is bánnám, hogy otthagytam a sulit.. nem is tudom, miért írom ide ezt a kérdést
próba szerencse. sorstársak, esetleg olyanok, akik már "túl vannak" ezen?
válasza:A hallásom változatlan. A hallókészülék sem romlott el, egyszerűen csak annyira jónak éreztem az elején, hogy úgy éreztem, megoldotta minden eddigi problémám, aztán idővel rájöttem, hogy ez sem tesz csodát, csak szebb a hangzása.
elég kusza az írás, bocsánat
válasza:Külföldön egyetem? Ott támogatnak ténylegesen, és azonnali kirúgás jár a hallás sérültön való viccelődésért. El tudom képzelni, hogy Magyarországon még meg is dicsérik érte.
Egyébként, pont azért kellene befejezned az egyetemet, hogy bebizonyítsd magadnak és mindenkinek, hogy képes vagy rá, és segíthetsz ezzel másoknak is (inspiralod oket).
Semmi esetre se add fel, mert egyetem után könnyebben találsz munkát- én azt mondanám, hogy dolgozni is külföldben gondolkozz, mert Magyarorszag nem az a hely, ahol a kicsit is más embereket elfogadják.
(Egy látássérült)
A tanárok normálisan állnak ehhez egyébként, segítenek is, szóval ez tök jó. Az esélyegyenlőségi koordinátor volt annyira tapintatos(pont ő!), hogy poénkodjon, de vele szerencsére nem kell találkoznom többet, csak a papír kellett.
Viszont általában óriásiak a termek és annyira elvesznek ott a hangok, hogy borzasztó. Ráadásul valamilyen oknál fogva szinte minden szaktársam annyira motyog, hogy az esetek többségében nem tudok annyi hangfoszlányt összeszedni, amiből legalább minimálisan kibogozhatnám, miről is van szó
És nem csak a csoportos beszélgetésnél van ez, hanem akkor is, mikor egyvalakivel beszélek. És ez annyira ciki, mert én próbálok türelmes lenni és ha kell tizenötödjére is szólok, hogy pls, nem hallom, tudnál egy kicsit hangosabban...? De nem, egyszerűen semmi. És ez egy csoportos szakma, úgyhogy méginkább frusztrál a dolog
Ennek ellenére persze nem akarom feladni, mert a szakot szeretem és szeretném elvégezni, csak egyszerűen olyan nehezek a mindennapok így és egyre többször elvesztem a kontrollt:( félek, hogy csak rosszabb lesz
A külföld témában pedig teljesen egyetértek
Hmm. Nyilván könnyebb tudomást sem venni róla, nemde?
Az nekik már olyan, mintha nem lenne
Pedig nem hiszem, hogy sokat várok el
válasza:Kerdezo! Az 5. es 7. valasz arra gondolt, hogy nagytudasu Kasler szerint aki halalos beteg az nem tartotta be a tizparancsolatot.
Szoval mit varsz egy olyan orszagban, ahol nem eleg az, hogy Kasler Miklosnak szavazasi joga van, de ez az ember meg miniszter is lehet... Ne varj semmi jot, menekulj onnan!
Ohh, köszönöm a felvilágosítást. Láttam ezt már egyébként valamikor, tényleg baromi elkeserítő, hogy ilyen emberek vannak/kerülnek ilyen magas pozícióba
Persze jó lenne elmenni, de ez nem így működik, hogy zsuppsz és már kint is vagyok, szép is minden. A jelenlegi problémámat nem oldja meg, és a probléma nyilván bennem van, mivel nem tudom azt kezelni, hogy az emberek nem tudják kezelni a fogyatékosságomat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!