Anorexia vagy sem?

Meg kellett volna erősiteni az önértékelését, hogy azt érezze, hogy a szülei szeretik és elfogadják önmagáért, de őszintén. Ha azt érzi, hogy nem feltételhez kötött a szeretet, nem kell görcsösen megfelelnie, mert pont úgy szeretik ahogy van, egyszerűen önmagáért.

Üdv: egy ex anorexiás 17 éves lány

teljesen mindegy, hogy anorexiásnak számít-e a diagnosztikai kézikönyvben vagy sem, jobb, ha nem egyszerűsíted le a lányodat egy címkére... viszont, ha a figyelemért/gondoskodásért csinálja, akkor az állandó aggódás csak megerősíteni fogja. ahogy az se segít, ha túldramatizálod a probémát, mert hiteltelenné válasz.

és igen az hogy néha sokat eszik, teljesen irreleváns, a legtöbb anorexiásnak vannak falásrohamai

ha van menstruációja, akkor valószínűéleg fizikailag rendben.

ha tényleg megkapta lelkiekben, amire szüksége van, akkor nem valószínű, hogy anorexiás. de ha ezt az identitást erősítitek benne, akkor lehet, hogy igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak (saját tapasztalat).

érthető, hogy aggódsz érte és jó, hogy pszichiáterhez viszed, de ennél többet nem tudsz tenni érte. ő meg majd megmondja, hogy anorexia vagy sem, ezt mi gyakorin látatlanban nem tudhatjuk, és egyáltalán nem is fontos.

Szerintem meg teljesen mindegy most az oka az evészavarnak. Az nagyon jó, hogy a kérdező nem dugja homokba a fejét, és elvitte a lányát szakemberhez. Én úgy gondolom, egy jó szakember, a lányod akaratereje és a ti támogatásotok otthon rendbe fogják hozni a lányodat. :)

Türelem és kitartás. Nagyon fontos, hogy ne ostorozzátok sem őt, se magatokat, ne vádaskodjatok, ne aggódjátok túl sem, ne pánikoljatok. Együtt le tudjátok küzdeni, a legtöbb ember önerőből vagy segítséggel képes leküzdeni az evészavart, csak rá kell jönni a kiváltó ok(ok)ra és dolgozni rajta. Meg van a feladat az újévre. :)

Nagy baj már nem lehet, úgy látom, te egy normális szülő vagy. A legtöbben fel sem fogják, hogy a betegség nemcsak testi lehet, és hogy a léleknek éppúgy szüksége van néha orvosra.

Ugyan én nem evészavarral küzdöttem, de fiatal lányként nekem is voltak nehézségeim. Az én szüleim homokba dugták a fejüket, mikor nagy nehezen elmondtam nekik, mi baj van, nem vettek komolyan, engem hibáztattak, hálátlannak neveztek. Engem nem vittek el szakemberhez, magamtól küzdöttem ki magam a betegségből. Sikerült így is, de nyilván sokkal könnyebb és gyorsabb lett volna, ha kapok támogatást.