Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Az antidepresszáns kizárólag...

Az antidepresszáns kizárólag súlyos depresszió esetében hatásos?

Figyelt kérdés

Négy évvel ezelőtt súlyos szorongásos-depressziós zavarban szenvedtem. Pszichiáterhez fordultam, aki Escitilt és hozzá Frontint írt fel nekem. Innen kezdve minden csodálatos volt: a terápia előrehaladtával egyre jobban és jobban lettem. A Frontint fokozatosan csökkentettem, majd fél éves kezelés után elhagytam az antidepresszánst is, mivel stabilan jó állapotban voltam.

Most a helyzetem a következő: van egy 7 hónapos kisfiam, és december elején úgy tűnt, hogy újra előjött a szorongásos-depressziós zavarom, igaz, jóval enyhébb formában, mint amilyen évekkel ezelőtt volt. A környezetem szinte semmit nem észlelt az egészből, a tüneteim csak enyhén és elszórtan jelentkeztek. Az évekkel ezelőttivel ellentétben egyáltalán nem voltam cselekvőképtelen, és szinte ugyanúgy érdeklődtem mások dolgai iránt, mint azelőtt. Aztán rájöttem arra, hogy mi váltotta ki nálam a rossz érzéseket. Akkor ráparancsoltam magamra, hogy NEM és kész, nem fogok foglalkozni a dologgal, nem hagyom, hogy újra kialakuljon az, ami évekkel ezelőtt volt. Innentől kezdve gyakorlatilag elmúltak a furcsa testi tüneteim, és javult az általános közérzetem is, még ha nem is volt tökéletes.

Viszont miközben mindez történt, édesapám tanácsára, aki megijedt, hogy a kisfiam mellett nehogy ugyanazt produkáljam, amit évekkel ezelőtt, ismét pszichiáterhez fordultam, két hét elszórt és enyhe tüneteivel, azért, hogy megelőzzem a tünetek súlyosbodását.

A pszichiáter ismét felírta nekem az Escitilt és a Frontint. December 15. óta szedem ezeket a gyógyszereket, és az állapotom nemhogy nem javult, hanem úgy érzem, hogy romlott. A gyógyszeres kezelés hatására egy furcsa, úgynevezett gyógyszer által kreált világba kerültem. Sokszor vagyok fokozottabban szorongó, ideges, úgy érzem, ki kell rohannom a lakásból, mert félek, sírás fojtogatja a torkomat, rossz az általános közérzetem, lelkiállapotom. Mostanra már be kellett volna állnia a gyógyszernek, de én továbbra is csak a "mellékhatásait" tapasztalom. Pedig ezek a gyógyszerek évekkel ezelőtt gyönyörűen kihoztak abból a nagyon-nagyon rossz állapotból.

Most már úgy gondolom, hogy annak idején hiba volt pszichiáterhez fordulnom enyhe tünetekkel, de tényleg megijedtem attól, hogy súlyosbodni fog az állapotom. Lehet, hogy elég lett volna egy kicsit várni, élet-és szemléletmódot változtatni, illetve pszichológushoz járni.

Aztán elolvastam az Escitil betegtájékoztatóját, és láttam, hogy major, azaz súlyos depressziósoknak ajánlott a gyógyszer. Ettől azért igencsak távol álltam, most pedig úgy érzem, ott tartok, hogy a gyógyszer visz bele az igazi depresszióba. Két hét múlva megyek kontrollra az orvoshoz, és valószínűleg azt fogom neki mondani, hogy lassan, fokozatosan csökkentve az adagot, le szeretném állítani a gyógyszeres terápiát, és inkább gyógynövény hatóanyagú készítményekkel és pszichoterápiával szeretnék próbálkozni.

Elképzelhető, hogy valóban igazam van, és az antidepresszánsok csak a valóban súlyos depresszióra hatnak, enyhe depresszió esetében pedig inkább rontanak a helyzeten? Az eddigiek alapján úgy tűnik, így van. Van valakinek esetleg tapasztalata a témában?


2019. jan. 24. 18:47
 1/5 anonim válasza:
Úgy tudom, hogy az antidepresszánsok nem csak a súlyos depresszió kezelésében hatékonyak, viszont meg kell találni a megfelelőt a számodra(megfelelő hatóanyag plusz dózis). Nekem is írtak fel Escitilt és frontint, de nálam nem volt hatásos, ezért Sertralint kezdtem szedni, de az sem volt hatásos. Meg kell találni azt a fajtát, ami neked hat. Legutóbb én Paroxatot kezdtem szedni, habár az én depresszióm elég súlyos volt, be is kerültem Pszichiátriára miatta, ahol ismét egy teljesen más gyógyszert kaptam, ami ráadásul nem is antidepresszáns, hanem hangulatstabilizáló antipszichotikum(úgy tűnik nekem ez hatásos most). Szóval nem kell feladni a próbálkozást, és csak az orvos javaslatára lehet abba hagyni a szedést. Az is fontos, hogy nem szabad az első 2 hétben várni a megváltást, de ezt biztosan olvastad a betegtájékoztatóban.
2019. jan. 26. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
26%
Az én esetem is hasonló, csak nekem Dulsevia-Frontin kombinációval. Mikor először szedtem fél évig, kihúzott a rossz állapotomból. Majd újra úgy éreztem kb 1 év után, hogy ismét jönnek a rossz gondolatok. Irány a pszichiáter. Ismet Dulsevia-Frontin. A különbség borzasztó volt. Iszonyú rossz közérzet, szorongás stb. Aztán azt mondtam, hogy kész ennyi volt. Elèg a mérgekből. Fokozatosan letettem és elkezdtem tornßzni, elhagytam a fehér kenyeret kimozdultam itthonról. Egy ismerősöm ajànlotta a CBD olajat. Azt kezdtem szedni . A közérzetem ezerszer jobb. Nem vagyok a gyógyszerek rabja.
2019. jan. 26. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Nálam is így működött az antidepresszáns. Első alkalommal használt, aztán másodjára szörnyű mellékhatásokat okozott. Erős folyamatos szorongást, fogyást, hasmenést okozott. Akkor leépítettem egy privát orvos javaslatára, és csak a nyugtatót szedtem. Ennek már 11 éve és jól vagyok. Időnként, ha rosszabb időszakaim vannak, akkor újból szedem a Frontint és elmúlik. Szerintem neked nem jó az a gyógyszer. Nem is voltál súlyos állapotban. Ügyesen befolyásoltad a saját agyadat. Ezt kellett volna továbbra is csinálnod, és a gyógynövényeket kellett volna előnyben részesítened. Most még a megvonási tünetektől is szenvedhetsz.
2019. jan. 27. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Ami elsőre jó, másodikra nem biztos. Az, hogy a pszichiáter egyből hatásos gyógyszert ír fel, nem rajta múlik, elég nagy a hiba százalék, átlagban sem az első szokott bejönni.

Gyógyszer után nem javasolt gyógynövény készítményeket szedni egyazon betegségre, mert lassan ürülő gyógyszert után kölcsönhatásba léphetnek komoly! szövődményekkel. Ehhez mindenképpen kérdezd meg az orvost, neki tudni kell a gyógyszer milyenségét.

Pszichoterápia nagyon jó és kellő részvétel mellett szerintem a leghatásosabb, de nem olcsó magánpraxis esetén. Vannak pszichoterápiás intézmények is, nézz utána! Ott a pszichiáterek előtérbe helyezik a pth-t és szükség esetén kiegészítő kezelésnek a gyógyszerest. <3

2019. febr. 8. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Nagyon egyszerű, nem kell másfél év után abbahagyni az antidepresszánst és akkor nem lesz másodjára kellemetlen a szedése.
2023. márc. 13. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!