Hogyan találjam meg/fedezzem fel személyiségem árnyékoldalát?

A kérdezők nagy része nem értette a kérdést, mert láthatóan nem is ismerik ezt a [pszichológiai] fogalmat.

Ha meg tudod szerezni a netről és tudsz angolul, akkor Dr. Connie Zweig szerkesztésében vannak erről jó könyvek (Meeting the Shadow, Romancing the Shadow), illetve a honlapján is van egy pár oldal bevezető az „About Shadow-work” fülnél, illetve a Buy Books/Watch videos résznél van 1-2 videó. ( [link] )

„Megtalálni” nem lehet, és teljesen felfedezni sem igazán, csak darabonként megismerni/integrálni. Mindig maradni fog belőle olyan, amit nem leszel hajlandó tudomásul venni (és főleg nem elfogadni), bár a korral ez általában könnyebbé válik. Azért azt tudni kell, hogy ha a felszínnél tovább jutsz, akkor nemcsak „felfedezed a rossz tulajdonságaidat”, hanem hamarosan egy világ omlik össze benned saját magadról, és tudnod kell kezelni, hogy "ez én is, meg nem is". Ehhez meg nem árt egy kis pszichológiai műveltség.

Alapvetően azért trükkös a felfedezése, mert olyan dolgokból áll, amiket nem vagy hajlandó tudomásul venni magadról (akár negatív, akár pozitív dologról van szó), azaz hiába kerül a szemed elé, nem fogod sajátként felismerni, hanem csak mindig más emberekben fogod meglátni (gyakran olyanokban is, akikre nem igaz).

Gyakori megismerési módszerek pl.:

– figyeld mindazt, ami más emberekben felhergel: amihez nincs közöd, az nem izgat fel

– ha valakit éppen nagyon utálsz, akkor beszélgess (vagy akár veszekedj) vele képzeletben. Ha belelendülsz és életre kel a fantáziádban, akkor az tiszta vetítés a saját személyiségedből.

– Írj fiktív párbeszédeket két szereplő közt, valamilyen konfrontációs helyzetben. Ha úgy egyszerűbb, az egyik szereplő lehetsz te is.

– az álmaidban az árnyékodat egy ismeretlen, veled egynemű, negatív figura szokta képviselni. Gyakran lesznek viszont dolgai, amiket irigyelsz tőle.

Persze nem minden szigorúan az árnyékszemélyiségedhez tartozik, ami ilyenkor előjön, mert oda igazából csak azt sorolják, ami korábban tudatosan Te voltál, de elfojtottad és elfelejtetted. A tudattalanban viszont ennél jóval több minden van, ami sosem tartozott a tudatos énedhez, de ugyanúgy kivetülhet.

Ha ez utóbbi része is érdekel (márpedig ha haladsz az önmegismerésben, akkor érdekelni fog), akkor ez egy nagyon jó bevezető, bár nem könnyű olvasmány:

[link]

A 12. hozzászólóval alapvetően egyetértek, de nekem egy pszichoterápia során sikerült megvalósítani a fentieket.

Mindjárt leírom azt is, hogy miért érzem ezt elengedhetetlennek. A terápiám során megtapasztaltam/megtanultam, hogy az egyén önmagát soha nem ítéli el. Minden önmagunk feletti ítélkezésünk valahonnan származik, külső forrásból. Lehet, hogy egyszer, kisgyerekkorban leszidtak, megszégyenítettek, vagy valamilyen módon büntettek egy megnyilvánulás, viselkedés miatt, és ez bennem úgy rögzült, hogy az rossz dolog. Ezek olyan mélyen vannak a tudattalanban, hogy képtelenség hozzáférni. A terápiás kapcsolatban azonban, ha valaki megtapasztalja a feltétel nélküli elfogadást, akkor onnantól kezdve tényleg sorra bukkannak fel a démonaink, és képesek vagyunk szembenézni velük. Számomra fontos volt, hogy valaki tudatosítsa bennem, külső forrásként, hogy amit érzek, az nem ROSSZ, hanem csak VAN. Mivel az ítélkezés is kívülről fakadt, a megengedésnek is kívülről kellett jönnie, így tanultam meg aztán önállóan is ezt a szemléletet. De ez szakember nélkül nem ment volna. Egy jó szakember pontosan tudja, mikor kerül valami tudatközeli állapotba - ez egy borzasztóan érdekes érzés, eleinte ijesztő, aztán később már inkább izgalmas volt. Valami feszít napokig, érzek valami homályos érzést, hangulatot, de képtelen vagyok megfogalmazni. Na ehhez kell a szakember, hogy pár segítő kérdéssel felszínre hozza ezt a valamit és segítsen vele szembenézni. Életem legizgalmasabb utazása volt, és minden, amivel szembenéztem, arról kiderült, hogy egyáltalán nem is olyan sötét dolgok, csak valakik elültették bennem a negatív ítéletet magamról. Felszabadító volt sorra szembenézni ezekkel és azóta már képes vagyok megélni is - ártalmatlan módokon, pl. színjátszásban - a sötét oldalam. Mert elfogadtam, hogy van. Ahogy mindenkinek.

"az álmaidban az árnyékodat egy ismeretlen, veled egynemű, negatív figura szokta képviselni. Gyakran lesznek viszont dolgai, amiket irigyelsz tőle"

Ezzel viszont nem értek egyet 100%-osan, nem ennyire fekete, vagy fehér. Nekem egészen disszociatív álmaim voltak a terápiám idején, képes voltam egyszerre több személy lenni, és nem csak velem azonos nemű, korú, hanem egyszerre nő, férfi, felnőtt, gyermek... Szerintem az én sokkal-sokkal összetettebb, mintsemhogy egyetlen árnyékszemélyiségre lehetne vetíteni mindent. Nekem legalábbis rengeteg volt, de idővel és apránként integrálódtak. (Csak álmomban voltam disszociatív, a hétköznapokban nem.)