Van még rajtam kívül, aki a "hogy vagy? " kérdés után lesz mindig a depressziója mélypontján?

Általában mindig érdeklődnek az emberek, miközben magasról le... mi van velem. Legalábbis maximum azért érdekli őket, mert ha rossz az életem, akkor ők ettől jobban érzik magukat, mert nekik hozzám képest jobb. Ha meg valami pozitívat mondanék, akkor egyből jönne az, hogy hogyan használhatnák ezt fel a saját előnyükre.

Mi értelme van úgy tenni, mintha érdekelne a másik ember, amikor valójában csak csámcsogunk a háta mögött a nyomorán?

Próbálom elterelni a gondolataimat, mert az önsajnálat nem visz előre, bármennyire is rossz az életem, de ezek a kérdések mindig beletolnak ebbe az irányba. Ez olyan, mint a Buddhizmusban a "Ne gondolj a fehér elefántra." mondat.

Akaratlanul is kiváltja a depressziómat, mert ilyenkor végiggondolom, hogy már megint mennyi hét, hónap eltelt az életemből és semmire sem jutottam.