Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Mit tennél a helyemben?...

Mit tennél a helyemben? (Munkahelyi konfliktus)

Figyelt kérdés

Négy hónappal ezelőtt kezdtem el dolgozni az új munkahelyemen, egy étteremben.

Borzasztóan ügyeltem, hogy mindent jól csináljak, mert nagyon tetszett a hely és a pénz is megfelelő volt.

Minden nap pontosan érkeztem, olyan gyorsan tanultam be, amilyen gyorsan csak tudtam es olyan jól és gyorsan dolgoztam, amennyire csak az erőmből tellett.

Minden munkatársamnak segítettem, az idősebb kollégáktól átvállaltam bizonyos feladatokat: cipekedést, felmosást…stb.

Majdnem minden nap ott maradtam fél-egy órát, hogy segítsek nekik a nagy forgalomban és időben haza tudjanak menni.

A főnökeim-egy házaspár-,nagyon meg voltak velem elégedve, két hónap után azt mondták, hogy más évek alatt tanult be így, mint én.

Március végén az egyik felettesem, a házaspár női tagja szabadságra ment, vele együtt egy kolléganő tíz napra, plusz egy srácot kirúgtak. Tehát az eredeti csapatból hiányzott három ember. Megoldottuk, többek között azzal, hogy volt, hogy hét napot mentem egyhuzamban. (egyedüliként, hozzáteszem, a többieknek volt szabadnapja)

Aztán a kolléganő visszajött, és az elbocsátott srác helyére felvettek valakit, aki korábban már itt dolgozott, tehát nem kellett betanulnia.

Ekkor történt, hogy egyik nap éreztem, hogy az egész testem fáj és ráz a hideg.

Fájdalomcsillapítóval lenyomtam a napot, gondoltam iszom egy forró teát és reggelre jobb lesz.

Nem lett jobb: 39,7 fokos lázam lett, hánytam és gyakorlatilag képtelen voltam bármire. Ekkor felhívtam a férfi főnököt, hogy nagyon sajnálom, de nagyon beteg vagyok, orvoshoz kell mennem.

El is mentem, azt mondta az orvos, hogy ez influenza, maradjak otthon a hét végéig. (Ez volt szerdán, nekem csütörtökön és pénteken alapból szabadnapom lett volna, tehát a szerdát, a szombatot és a vasárnapot kellett megoldaniuk.)

Nyilván a főnöknek nem tetszett, de ekkor még nem mondott semmit.

Nem javultam, konstans 39 fok feletti lázam volt, sőt, már nyelni sem tudtam ezért szombaton bementem az ügyeletre. Ott mondta az orvos, hogy felülfertőződött és ráment a mandulámra is, antibiotikumot kell szednem és vissza kell mennem a háziorvoshoz.

A háziorvos azt mondta, hogy a következő héten ne menjek dolgozni, de kértem, hogy csak szerdáig írjon ki, mert nagyon mérgesek lesznek, ha nem tudok menni dolgozni. (Egyébként csütörtöktől lett volna egy hét szabadságom, de beírtak dolgozni, viszont hétfőre és keddre szabadnapot írtak a beosztásba, tehát plusz egy napot kellett nélkülem megoldaniuk.)

Hétfőn mondtam a főnöknek, hogy nem mehetek még szerdán, csütörtöktől tudok menni. Erre teljesen kiakadt, hogy én elbasztam a múlt hetüket és nem hiszi el, hogy beteg vagyok, mert olyan vírus nincs, amitől napokig lázas vagyok (még hétfőn is volt lázam, igaz akkor már csak 38,2)… megmondom őszintén, hogy köpni-nyelni nem tudtam, csak amikor megkérdezte, hogy bemegyek-e akkor szerdán, akkor mondtam neki, hogy még mindig lázas vagyok, tehát nem.

Rettenetesen fájt és rosszul esett, hogy hazugnak nevezett, ráadásul tudom, hogy ez az ember a kollégák előtt szidja azt, aki valamilyen hibát követ el, amire persze nagy egyetértéssel szoktak reagálni a többiek. Tehát nem elég, hogy ő utál, még a kollégák is azt fogják hinni, hogy csak hazudtam és direkt kitoltam velük.

Őszinte leszek: nekem volt már egy borzasztó légkörű munkahelyem, ahol teljes mértékben kikészültem idegileg: olyan mértékben szorongtam, hogy képtelen voltam enni már a végére, folyamatosan gyomorgörcsöm volt és a meetingnek keresztelt cseszegető alkalmakkor annyira féltem már, hogy szinte elájultam, csak nem mutattam senkinek, nyilván.

Ezért nem tudtam magam megvédeni most kapásból és rettegek, hogy mi lesz ott csütörtökön. Már enni sem ettem, aludni sem aludtam tegnap, annyira ideges vagyok.

Tudom, hogy szánalmas, régen bárkitől megvédtem magam, de mostmár ilyen lettem és nem tudom, hogy mit csináljak.

Ti mit tennétek a helyemben?



2023. ápr. 18. 21:46
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Nekem eddig ez minden melóhelyen ilyesmi volt. Eddig jó rabszolga voltál, ezért nem volt még morcos. Most kimutatta, hogy csak nyaliból volt normális, de őt is az üzlet érdekli a legjobban, úgyhogy előjött belőle a paraszt. Keresgélhetsz más melót, de ahogy látom, mindenhol ugyanez a szemléletmód: ezeknek a hiénáknak a pénz a mindenük, te csak eszköz vagy.
2023. ápr. 18. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Akkor szerinted csak simán tegyek úgy, mintha meg sem történt volna, aztán lesz ami lesz?

Az a baj, hogy attól tartok leginkább, hogy az összes kollégám piszkálni fog.

2023. ápr. 18. 22:40
 3/10 anonim ***** válasza:
87%

Akkor visszaszólsz, ennyire legyél már felnőtt.

Szólj rájuk határozottan, hogy nem érdekelnek, hagyjanak, stb.

2023. ápr. 18. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, itt téged úgy kezelnek, mint egy Édes Annát (nem tudom, hogy emlékszel-e még erre a filmre vagy kötelező olvasmányra).

Nem emberként, hanem rabszolgaként.


Hiába csináltál eddig meg mindent, látod elég egy nekik nem tetsző dolog és máris el van felejtve minden korábbi erőfeszítésed, elismerésed.


Én a helyedben már be se mennék, hanem felmondanék és inkább elmennék egy nagyobb multihoz, ahol nem gond, ha egy hétre kiesel, mert nem dől össze tőle a kóceráj.


Az ilyen xarrágóktól menekülni kell, mert ha legközelebb megint beteg leszel, lehet utána ki is rúgnak!


Te nem tettél semmi rosszat, nincs okod arra, hogy rosszul érezd magad, de itt ne maradj és ha tudsz, akkor lépj tovább!!


Nem emberségesek

2023. ápr. 18. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Én megmondanám a főnöknek, hogy szégyellje magát, hogy így beszélt egy olyan emberrel, aki hónapok óta jól teljesít és hogy beteg lettél, nem a te hibád, viszont az ő viselkedése nagyon rosszul esett, ezért úgy döntöttél, hogy nem dolgozol tovább neki, keressen más balekot, viszlát!
2023. ápr. 18. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
91%
Még két hétig táppénzen maradnék, hogy kiheverjem az eddigi kihasználást, meg ingyen túlórák okozta belebetegedést, kialakult ill. feléledt szorongást és ez idő alatt új munkahely után néznék.
2023. ápr. 18. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
A tanulság, hogy ne tégy gyakran szívességet, mert legközelebb már elvárják.
2023. ápr. 18. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Na mi lett?
2023. ápr. 20. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim válasza:
100%
Engem is érdekel, hohy mi lett.
2023. máj. 15. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Mi lett?
2023. aug. 10. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!