Hogyan lehetnék újra önmagam?

Kiskoromban nyitott, csenevész, boldog voltam. Sok minden történt, nyilván megvannak az okaim a változásra, de sok trauma hatására sok szempontból nem jó irányba változtam. Pár éve már tudatosan figyelek, hogy olyan ember lehessek, amilyen lenni szeretnék. Ez sok oldalról sikerült is, például már más dolgok, emberek felé nyitok, tehát szeretném megismerni a környezetem, a világot amiben élek. Viszont magamból egyszerűen nem tudok eleget nyitni. Nincs problémám addig, amíg a másik személy mondjuk távolabbi vagy akár kicsit közelebbi barát szintjén áll, de aztán ahogy megismerem jobban mindig találok magamnak valamit, ami miatt lassan eltávolodom tőle, vagy elérem hogy ők távolodjanak el. Sok esetben nem bánom, mivel toxikus kapcsolatot (sem barátit, sem párkapcsolatot) nem szeretnék a semmilyen helyett. A legnagyobb baj, hogy nem találok magamfajta embert. Nyilván nem tudom magabiztosan kijelenteni, de úgy gondolom elég filozófikus, tervezői gondolkodásom van, ha valaki érdekelt az mbti témában, akkor INTJ vagyok már több éve, amióta megismertem ezt a tesztet.

Látom ahogy más emberek milyen könnyen elengedik magukat és szórakoznak, de sokszor nekik ott van a legjobb barátnő meg a szülők, akivel jól érzik magukat és támogatják őket. Anyukámmal jó a kapcsolatom, de sokat dolgozik és nem ér rá eljönni velem a dolgomra. Mert nem említettem, de gyakorlok egy tevékenységet, egy szakmát iskolán kívül, ebből szeretnék később megélni, és ide járok legtöbbször közösségbe is. Olyan tevékenység ez, ami sokszor teljes embert kíván, ez egy életstílus. Ebben találom életem értelmét, és igazából azért keresem a boldogságot, motiváltságot is, hogy a lehető legjobban tudjak teljesíteni a szakmán belül is.

Nem járok bulikba, koncertekre, nagyobb közösségi eseményekre, próbáltam már. Kiborít a sok ember, a hangos zene, érzékeny vagyok az ingerekre. Egyszer egy egyetemi évnyitón koncertezni kezdtek, és majdnem pánikrohamot kaptam, legalábbis úgy éreztem, de ha nem is kaptam volna, akkor sem szeretném mégegyszer átélni, köszönöm.

Tudom hogy kesze-kusza az egész történet, sajnálom.

A lényeg az egészben, hogy szeretnék úgy viselkedni, ahogy viselkednék, miközben ugyanúgy éretten, önkontroll alatt tartom magam. A tevékenység amit csinálok megköveteli a precízséget, és eléggé betáblázza az összes időm, amit nem is bánnék, ha nem veszteném el időközönként a kedvem a létezéshez is. Hogyan lehetnék ismét önmagam, ha a magam elengedésére nincs lehetőségem, muszáj tartsam az önkontrollt, és mindent, ami ezzel az életstílussal jár. Túl nagyok lennének az igényeim a másik félhez, hogy azonnal kilépek az épülő kapcsolatból (ami általában barátinak indul), amint úgy érzem hogy toxikussá alakulna? Akármikor szívesen segítek az embereknek, és sok mindent elnézek nekik, mert ha számonkérnék rajtuk bármit is, ami nekem rosszul esik, akkor rajtam csattanna, hogy én milyen érzékeny vagy bunkó vagyok. Ezért tűrök, és tényleg nem is érzem magam felelősnek azért, hogy a másik tudjon viselkedni. Úgy érzem elég magamra figyelnem, hogy kedves és nyitott legyek, próbáljak magamból is nyitni, a többi embernek úgy gondolom ugyanezt meg kéne tennie és semmi probléma nem lenne köztünk.

Elmentem pszichológushoz, 3 alkalmat voltam, és azt mondta a gondolkodásmódom nagyon egyben van, és ha ezt így tovább folytatom meg tudom ezeket oldani, nem akar feleslegesen ott tartani hogy fizessek vagy ilyesmi. Kedves ember volt, de azt éreztem nyűg vagyok neki, már a 200adik személy akit a háta közepére nem kíván. Nagyon sok emberen érzem ezt, lehet hogy nem is ezt gondolják csak én beszélem be magamnak...

Nagyon sajnálom, hogy sokat írtam, de elég komplex, több éves dolog már az ügy, remélem azért érthető... Köszönöm, ha elolvastad! Ha esetleg nem olvastad végig, kérlek ne válaszolj meggondolatlanul..

(19/L)