Hogyan találhatnám meg a célomat vagy hogyan találhatnék egy célt az életemben?
Isten igazán őszintén megmondom hogy gyerekkoromban volt egy célom a számítástechnika már akkoriban is nagyon foglalkoztattak a gépek meg úgy minden velük kapcsolatban. De sajnos kisiskolásként nem voltam elég tökös hogy ki harcoljam ,hogy én ezt akarom tanulni így a családból valakinek muszáj volt vendéglátást tanulnia, mert volt egy kocsmánk és az én lettem. Aztán tizen évig dolgoztam a kocsmába úgy mindenem megvolt barátok ,barátnő,pénz ,szórakozás,hobbi,munkahely.
Aztán később történt velem egy baleset akkor úgy eltűntek barátok, elhagyott a barátnőm az akkori barátnőm ,elkezdett szétesni az életem aztán azon vettem észre hogy bele zuhantam a komfortzónába se barátnő se nagyon barátok szex is csak néha. Szóval az általánosítás szerint pánpéter szindrómás ember vagyok bár nem ülök az anyám szoknyáján sőt nem kötődök úgy az anyámhoz ahogy a cikkek írják viszont szorongok eleget félek a pénz dologtól is nem merek kilépni a nagybetűs életbe így elég sok mindentől elzáródok. Viszont érzem nincs ez így rendjén de fêlek. Szóval most lehet kapok elítélést de. Visdzatérve a cikkre amit olvastam a pánpéter szindrómával kapcsolatban azt írják ezek az emberek még pl szüzek kapcsolatuk sem volt még nos én nem vagyok szűz meg régen volt pár barátnőm sőt régebben néha kalandoztam is és pl párkapcsolatban azt írják megmentőt keresnek és olyat mint az anyjuk aki kiszolgálja őket,nekem ilyen igényem sincsen viszont mégis nyakig vagyok a szarba . Sőt én mindig lázadó voltam a hívogatás vagy a számonkérés ellen is meg sorolhatnám szóval anyuci kisfia sem nagyon vagyok .
Viszont most az olvasott cikk után szorongásom lett,hogy lehet ebből a helyzetből nincs kiút. Szóval régen volt célom de ma már nincsen nem élek csak létezek
válasza:10/
Jó amit leírtál de nekem ez az egész nagyon rémisztő én félek a pofára eséstől vagy a hasastól amit írsz és fejben könnyű elméletben legyőzni de mikor szembesülök az élettel egyszerűen beparázok mindenhonnan csak elvárásokat látok és úgy érzem ezeknek én nem tudok megfelelni.Úgy érzem az életet mint egy késpenge a torkomnak feszülve és ha valamit elrontok akkor megcsúszik az a késpenge és átvágja a torkom.
11/
Nem a tanács kérés csak,hogy teljesen magamra maradok és ha bármiben megszorulok nincs kire támaszkodnom csak magamra én meg magam nem tudok segíteni magamon.Még nem is a segítség kérés de pl xy dolog miatt elköltözni több száz kilométerre és egyszer csak kicsúszik a talaj a lábam alól és egyedül vagyok.
válasza:14/
De pl ha munka jó fizetéssel csak több száz kilométerre lenne akkor nem lehetne mit tenni
válasza:"de mikor szembesülök az élettel egyszerűen beparázok"
Az első pár alkalom ilyen, és halogatva csak nehezedik, ne növeszd nagyobbra szerintem!
"csak elvárásokat látok és úgy érzem ezeknek én nem tudok megfelelni."
Kicsit nézzünk már körül! Akikkel találkozol irodákban, boltokban, műhelyekben, kulturális körökben, közoktatásban, akárhol, azok szerinted mekkora odaadással próbálnak elvárásoknak megfelelni? Van, aki jobb, de a nagy átlagba bele tud veszni az, aki az első hibáit követi el. Aki meg ki is javítja őket, az sejthető, hogy idővel a jobbnak tűnő kevesekhez fog tartozni. Akinek mélyről jövő belső indíttatásai miatt jön ez össze, azt idővel megbecsülik, legalábbis ha nem marad ott, ahol nem becsülnek senkit.
Nem lehet egyben lenyelni egy elefántot. Foglalkozós feladat kicsit.
válasza:"De pl ha munka jó fizetéssel csak több száz kilométerre lenne akkor nem lehetne mit tenni"
Igen, meg ha a fejemre zuhanna egy jégtörő hajó, akkor valószínűleg meghalnék.
16/
Én magamtól iskola szindrómának neveztem el amit érzek sokszor,hogy mint egy gyerek az iskolában pl egy munkahelyen leszidják vagy megrovást kap ha nem úgy teljesít mint ahogy elvárják.Szóval tudom felnőtt vagyok nem egy kisiskolás és leléphetek vagy vissza szólhatok de én azt érzem amit előzőleg leírtam.
válasza:19/
Igazad van,hogy nem végleges de hiába mondogatom magamnak vagy néha érzem azt,hogy igen is előttem van még minden meg a remény mindig vissza esek a már nekem úgy se lesz jobb úgy se fog sikerülni lekéstem dologba.Mindig 360 fokban forgok ahonnan indulok mindig oda érek vissza.A merészség hiányzik,hogy bármit is merjek csak már unom,hogy mindennap ugyan oda jutok mert mást sem merek elképzelni vagy ha el is képzelem úgy érzem én úgy sem tudom megcsinálni.Sajnos már jó pár éve benne vagyok a spirálba,még anno volt egy oldal ahol magamnak hagyhattam üzenetet,hogy mondjuk 2 vagy xy év után hol tartok meg is kaptam a levelet de még szarabbul vagyok mint voltam.Olyan mint mikor kiállok a szakadék szélére egy bandzsi dzsamping kötéllel tudom,hogy van rajtam egy biztosíték de még sem merek ugrani ha csak valaki nem jön és lenem lök a szikláról mert ugye akkor nincs választásom.Meg sokszor mások életét nézem és arra vágyok elméletben de lehet csak a sikereik miatt mert ugye nem más életét kéne nézni,meg életem lehetne 156 féle is de itt és most csak ez az egy van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!