Hogyan tudom megismerni, megérteni saját lényemet?

Ne azért akard magadat megismerni, hogy "közelebb juss mások szívéhez". Következménye lehet, célja ne legyen. A cél maga az út.

Csinálj valamit, kerülj új helyzetekbe. Radikálisnak tűnhet, de a szakítást is fontold meg. Új életet kell akkor kezdened ami rengeteg lehetőséget tartogat.

A saját lényedet akkor tudod megismerni, ha tetten éred azokat a dolgokat, amelyeket addig nem. Ehhez az kell, hogy az ember figyelje meg önmagát, és legyen ideje értékelni a tetteit, gondolatait, érzéseit. A mai korban a legtöbb ember menekül a csendtől, állandóan ingerekkel veszi magát körbe, így nem marad ideje gondolkodni magáról, a világról. Így aztán fél is egyedül, csendben, ingerek nélkül maradni, hiszen egy csomó feldolgozatlan probléma, félelem, vágy marad benne, amit nem tett rendbe.

Régen a paraszt bácsi azért volt annyira nyugodt, derűs, és azért volt meg a józan paraszti esze, mert mondjuk elindult a fiával szőlőt metszeni, csak ő ugye rutinosabb volt, a fia elmaradt. A szőlőmetszés meg ment rutinból, különösebb figyelmet nem igényelt, így volt ideje elgondolkodni önmagáról, a faluban történtekről, úgy a világról általában. Persze nem filozófiai magasröptű mélyenszántó dolgok voltak ezek, de helyére tette magában a dolgokat, megvolt a saját véleménye mindenről, ami körbevette.

Másrészről nem fogsz tudni magadról objektív képet alkotni, ha nem ismered a világot körülötted. Az önismerethez tehát ugyanúgy fontos, hogy megismerd a világot, beleértve az embereket, az emberi viszonyokat, a természetet, mindent. Ha a világ dolgairól gondolkodik az ember, azzal önmagát is jobban megismeri.

Az önbecsülés az, mikor az ember tisztában van a saját értékeivel, tudja milyen cél felé tart, mik az előnyös tulajdonságai, képességei, és tudja, hogy ezt a maga és a világ hasznára tudja fordítani. Tovább tudja és elfogadja a saját hibáit is, nem fél tőlük, de képes őket visszaszorítani, képes szépen lassan, fokozatosan legyőzni őket.

Én is gátlásos voltam, sőt bizonyos környezetben az is vagyok most is. De szépen lassan faragtam le ebből. Ehhez pusztán a félelmet kell az embernek tetten érni magában. Mindig érdemes feltenni a kérdést, hogy miért vannak azok a bizonyos gátak, jó-e, hogy ott vannak. Egy társaságban nem akaródzik megszólalni? Akkor mitől is félek? Hogy hülyének néznek, ha esetleg valamit mondok? Ha baráti társaság, akkor úgyis tudják ki vagyok valójában. Ha idegenek? Akkor meg úgysem sokat számít, hogy mit gondolnak rólam. Ha az ember kicsit mindig tovább megy, mint amennyire mer, akkor idővel szokásává válik. Goethe-ről van egy legenda, hogy tériszonya volt, ezért rendszeresen felmászott egy magas helyre, és eltöltött ott némi időt. Gondolom a tériszony ösztöne továbbra is benne maradt, de megtanulta kontrollálni, legyőzni azt.

Ha nagyon rá akarsz hajtani az önismeret témára, akkor esetleg olvass klasszikus filozófiát. Nagyon sok dologra rávilágít és nem is olyan száraz, mint ahogy azt az ember hinné.