Mi lehet a megoldás ebben a helyzetben?

Abszolút nincsen senkim, tényleg senkire nem számíthatok, kivéve egy-két ember, de velük még személyesen se találkoztam és ők más ok miatt a barátaim. Egyébként máshol meg már senki sincs.

Szüleim állandóan veszekednek, főleg az utóbbi időkben és nekem panaszolják el a gondjukat a másik félről, de egymással erről sose beszélnek és úgy adják nekem elő, hogy a másik a hibás egy vitáért.

Néha szóba hozom, hogy minek vagyok én itt, nélkülem is ellennének egymással (avagy "Már nem tőlem van zaj a lakásban"), nem érzem, hogy szükség lenne rám, hiszen semmi családi összetartás (nem 1x3 tagból, hanem 3x1 tagból áll a család - remélem érthető a különbség). Ennek megoldására már szerettem volna barátnőt, mert akkor legalább nem kell itthon eltűrnöm ezt a családi tragédiát, de persze ez már nem adatik meg nekem, hogy nekem való lelki társat szerezzek, így viszont legalább olyan unalmas minden napom (kivéve néha van egy-két technikai sport a tv-ben sőt néha én is játszok, de ez nem az igazi).

Lehet, hogy van bennem hiba, de én legalább beismerem, ha tényleg hibázok, míg a családban ez egyébként nem jellemző - így nagyon nehéz adott esetben békét teremteni. Szüleim egyébként az ország két ellentétes pontjáról származnak, ami még egy indok arra, hogy ha a másikat gúnyolni kell, akkor nem is őt gúnyolják hanem a környezetét.

Ne kérdezzétek, hogy hogy a fenében van az, hogy már több mint 20 éve együtt élnek (nagymamámnak hála mondjuk nem házasok), és én is 14 éves vagyok, ezeket én sem tudom, valószínűleg akkor nem voltak ennyire erősek az ellentétek köztük.