Miért van az, hogy mindig elkerül az élet?

Amikor terhes voltam, vagy megszületett a kislányom, soha nem tologattam együtt más anyukákkal a babakocsit, nekem a 4 év alatt (ekkora a kislányom), nem alakult ki gyerekes anyukákkal baráti kapcsolatom. Ami nagyon fáj, hogy igy a kislányomnak sem volt egy kisláyn ismerőse sem, és azt hiszem, mivel anyának nincs egyetlen barátja sem, neki sem lesz, mert nem tanulja meg, hogyan kell barátkozni. Egyke és egyedül nevelem. Igen, befordult vagok, ez látszik is rajtam, pedig igyekszem, hogy ne legyek az, talán akkor sikerülne. Én már nem tudok barátokat szerezni, itt a játszón már kialakultak a klikkek, egyben sem vagyok benne... A munkahelyemen meg olyan béna vagyok már 6 éve, hogy mindenki leirt és már szóba sem állnak velem. Úgy érzem, a falak egyre magasabbak a fejem felett. És féltem a gyermekemet, hogy ő is elszeparálódik, ő is magányos lesz. Engem még csak-csak felhiv a tesóm, de őt majd ki hivja fel? Mellettem még kommunikálni sem tanul meg olyan jól, akiket barátok vesznek körül... Mindig ilyen magányos maradok?