Öngyilkos akarok lenni. Mit tegyek?

Én 27 éves lány vagyok,de én is ezeket érzem..

Csatlakoznék előttem válaszolókhoz. Én jóval fiatalabb vagyok de én már most nem érzem azt hogy folytatnom kéne ezt az élet dolgot. Vannak szüleim, testvéreim, tető a fejem felett olyan dolgaim amiket más még csak a kezében sem tud tartani kapok minden nap ételt italt de nem érzem hogy tőlem több vagy kevesebb lesz bármi is. Öngyilkos hajlamaimat gépes játékokba vagy sorozatokba fojtom mert ilyenkor tudok azonosulni az adott karakterrel. Hiszek a halál utáni életben szóval igazából ez is vonz nagyon. Csak azért írom ezeket le mert én is akartam nyitni egy ilyen kérdést de ha már van akkor gondoltam leírom ide:)Ha a mit tegyek-et arra értetted hogy legyél az akkor a fulladást mondanám az nem tart olyan sokáig.

Irigyellek kicsit. Gondolj bele. Bármit megtehetsz, hiszen utána úgy is kinyírod magadat, és így nem lesz következménye, nem fognak lecsukni meg hasonlók. A gondjaidat meg úgyis megoldja majd a reinkarnáció. Nem mondom hogy nyírd ki magadat, mert nem akarok bűnrészes lenni meg hasonlók, de tegyed azt ami jólesik..

Neee! Én szeretlekk!!! Mármint velem is történt soksok rossz dolog, de én erre még nem gondoltam. És nem is fogok. Mert ha most éppen senki sem szeret, akkor mi van? Lehet hogy még fog. És nem tudnék arra gondolni, hogy ok nélkül élek. Biztos hogy van miét élnem, és ha van feledatom, küldetésem, akkor ki vagyok én ahhoz, hogy azt mondjam: Én nem csinálom végig. ? Harcoljatok!!! >:( AZ öngyilkosság végső megoldásnak sem jó. Ha ilyen gondolataitok vannak, nem látjátok a rejtett jót. Mondjuk mikor leesik az első hó. Csak ott állsz az utcán és érzed, hogy neked havazik. Hogy ez egy csoda, amit TE kaptál, ami csak neked üzen. AZért, hogy téged boldoggá tegyen. Vagy mikor látsz egy kisgyereket mosolyogni. AZ a mosoly olyan őszinte!!!! Látod a gyermek arcán, hogy ő még nem látja a rosszat. Képtelen észrevenni a rosszat. Az ő világában a tengernyi jó elnyomja azt a kevés fájdalmat, amit mi felnőttek olyan nagyon érzünk. Mi képtelenek vagyunk látni az apró jókat. Mi már nem örülünk, ha a kedvenc ételünk van ebédre. Nem kötünk életreszóló barátságot egy szimpla "Leszel a barátom?" kérdéssel. Nem szedünk virágot a kertben, hogy odaadjuk agy szerettünknek, csupán azért, hogy lássuk az arcukon a mosolyt. Nem állunk le beszélgetni csak úgy valakivel. Nekünk ez abszurd. Nekünk az a természetes, hogy nem bízunk az emberekben. Pedig kéne. Mert lehet, hogy a meg nem szólított idegenben a legjobb barátod rejlik.De Nem vagyunk már gyerekek. És ezeket a jó dolgokat vagy megszoktuk, vagy meguntuk, vagy elvárjuk. Panaszkodunk, pedig a legjobb dolgokat az életben észre sem vesszük!!! Én nem azt vallom, hogy a remény hal meg utoljára, hanem azt, hogy a remény soha sem hal meg. A remény adjon nektek erőt az élethez! És még ha nem is gondoljátok ezt komolyan akkor is. Az érdeklődésből lesz a kíváncsiság, a kíváncsiságból a próba....és azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, aminek egy próba után nem mondhatod azt, hogy kösz nem.