Miért van bűntudatom, miért agyalok még mindig ezen?

Van egy lány, akit nagyon megszerettem és amikor kiderült, hogy nagy bajban van, akkor én mindenáron segíteni akartam neki, amit ő látszólag elfogadott, de valójában kitért minden segítség elől. Erőltetni meg nyilván nem akartam semmit. A legtöbb ember pont csak akkor keres engem, ha valamit akar, nahát ő meg pont az ellenkezője, mert eleve magától semmit nem kérne. Mivel egyre többet éreztem iránta, így egyre többet bókoltam neki, viszont közben más lányok is rámnyomultak, amit ő látott. Nem hiszem, hogy elhitte, h őszintén érdeklődöm iránta, csak sose mondott semmit, de azt láttam ,h valami baja van. Nagyon rossz állapotban van testileg,lelkileg, végtelenül önbizalomhiányos. Egyszer a fejéhez vágtam, h ennek az egésznek az lehet az oka, h elnyomja magában a dolgokat, pedig én tudom, hogy ő egy jó ember és bármit nyugodtan kimondhatna meg látom, h ő nem azért van jóban velem,mert bármi hasznot remélne belőle és ennek én nagyon örülök. Ezután nagyon berágott rám, de nem mondta meg ,h miért. Így utólag belegondolva az az érzésem, h nem kellett volna így a fejéhez vágnom ezt. Illetve hiába pozitívumként írtam, h ő nem akar kihasználni, valszeg ebből is azt szűrte le, h végképp nem fog tőlem segítséget elfogadni, még ha szüksége is van rá. Ez nagyon rossz érzés nekem. Főleg mert én csak jót akartam neki, de hülyén fejeztem ki magam, félreértett valszeg sok mindent. Így hiába próbáltam őt randira hívni, hiába mondtam, h szívesen beszélnék vele őszintén, ő nem volt hajlandó semmibe belemenni, úgy elbeszélgetett velem, ha olyanja volt, de semmi egyéb. Ha felhoztam, h nem akartam megbántani, akkor azt mondta, h nem bántottam meg őt semmivel. Nekem mégis nagyon bűntudatom lett, mert láttam rajta, h nincs jól, azóta is ezen agyalok, h mit kellett volna másképp mondanom. Többször elhívtam randire, de mindig kitért, a végén kész tények elé állítottam, h többet nem fogom elhívni ha megint nemet mond és akkor elutasított nyíltan. Emiatt is bűntudatom van, h ilyen választás elé állítottam. Utána pedig hát kedvesen búcsúztam tőle, de megszakítottam vele a kapcsolatot, mert más választásom nem volt. De annyira sajnálom az egészet és egyfolytában azon agyalok, h hol rontottam el,bűntudatom van, h egy ilyen törékeny lányt magára hagytam, de nem volt más választásom, mert ő semmit nem volt hajlandó tőlem elfogadni. Se segítséget, se szerelmet ,se barátságot. Folyton szenvedek és aggódok miatta, h h tudnék neki mégis segíteni, akár úgy h ne tudja meg, h én voltam.