Én ilyen vagyok, engem így kell elfogadni! Te viszont változz meg! Elfogadható ez így?

Mennyire lehet elfogadni a fenti hozzáállást egy baráti kapcsolatban?

Amikor az egyik fél folyamatosan modortalan, már-már bunkó, megjegyzéseket tesz a másikra. Ha jobb napja van, akkor nem szól be, csak forgatja a szemét, ingatja a fejét, viszont ha rosszabb a napja, akkor szünet nélkül teszi rád a megjegyzéseket. Ilyenkor az is baj, ha Te jól érzed magad, és mosolyogsz, mert képes azt beszólni, hogy idiótán nézel ki vigyorogva. Hogy gyerekes vagy, mert felnőtt fejjel rajongsz a madarakért, és különben is, hogy néz az ki, hogy lila jóganadrágot vettél magadnak, mert itt lenne az ideje felnőni....stb.

Szóvá teszed, összevesztek. A legjobb védekezés a támadás taktikát használva ellened használja azokat a dolgokat, amikről tudod, hogy azok a gyengeségeid, hibáid, de Te sosem mondtad, hogy nem akarsz, vagy nem tudsz ezen változtatni.

Szó szót követ, a vége az, hogy fogadd el őt így, mert ő ilyen, és ha Te az igazi barátja vagy, akkor elfogadod ilyennek. Meg amúgy is, elege van abból, hogy mindig mindenki szóvá teszi azt, hogy ő ilyen, a felesége is ezért hagyta el, az szülei is ezért nem keresik a társaságát, a kollégái is emiatt utálják, és különben is mindenki tehet neki egy szívességet, MERT Ő ILYEN, ŐT ÍGY KELL ELFOGADNI.

Te viszont leszel kedves megváltozni, hogyha továbbra is vele szeretnél barátkozni.

Engem miért nem lehet akkor ilyennek elfogadni, hogy én meg ilyen vagyok, hogy nem bírom és nem tudom az ilyen hozzáállást elfogadni? Hogy szóvá teszek dolgokat, hogy gyerekes vagyok, és vidám.

Egyszerűen úgy érzem, hogy ez egy igencsak egyoldalú, bántalmazó barátság, és szinte fuldoklom a súlya alatt. Mi a véleményetek erről?