Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit csinálok rosszul?

Mit csinálok rosszul?

Figyelt kérdés

A történet röviden: 3 éve költöztem az ország keleti feléről a nyugatira, az egyik megyeszékhelyre. Mivel nem volt senkim erre, úgy gondoltam, itt az ideje kipróbálni az oldalon talált ötleteket az ismerkedésre. De igazán lehangolóak az eredmények.

1. szakmai tanfolyam. Az órákon mindenki nyalizik, hogy segitsünk neki, mert nem érti az anyagot, nem tudja megcsinálni. Aztán ha meg akarod hivni valahová, az már nem érdekli, az utcán pedig köszönés nélkül elmegy melletted.

2. Nyelv vagy hobbitanfolyam. Másfél évig voltam beregisztrálva öt tanfolyamra, de egyik sem indult el, mert a minimális öt fő sem jött össze.

3. Közösségi programok. A helyi közösségi ház által szervezett klubok egyike sem maradt fenn, érdeklődés hiányában. A legutóbbi szervezés egy társasjáték est volt, amire facebook-on lehetett jelentkezni, az est előtti napon kaptam az üzenetet, hogy ne menjek, mert én voltam az egyetlen jelentkező.

4. Ezután jöttek a rendezvények. Tavaly minden kicsit is érdeklő eseményre elmentem. Úgy éreztem magam mindegyiken mint kutyaszar a hómezőn, ugyanis sehol sem volt rajtam kívül senki sem egyedül. Összeszokott társaságokhoz meg nem tudtam odacsapódni, mert nem vették a lapot.

5. Kihagytam a munkahelyemet. Nincs velük közös témám. A korombelieknek itt már unokájuk is van, nekem meg gyerekem sem, tehát nem igazán vevők a nem gyerekkel, unokákkal kapcsolatos témákra. Én meg ahhoz nem tudok hozzászólni.

Kihagytam valamit, amit ki tudnék próbálni a virus után?



2020. jún. 15. 10:30
 1/7 anonim ***** válasza:
57%
Net. Nekem minden barátom onnan van.
2020. jún. 15. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
34%
Edzőterem, könyvtár.. ?
2020. jún. 15. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
#1. És velük jársz programokra, vagy ők csak virtuális barátok? Mert én olyanokat szeretnék, akik helyben vannak, is ki lehet velük mozdulni. Netes barátaim nekem is vannak, de több száz meg ezer km-re, nem lehet csak úgy elmenni velük valahová.
2020. jún. 15. 10:36
 4/7 anonim ***** válasza:
33%
Van aki két országnyira lakik, de van aki a szomszédos városban. Mivel dolgozunk, nem tudunk egymás nyakán lógni, de egy fél órára hetente többször is találkozunk.
2020. jún. 15. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
4%
Párod van? Mert az sok mindenben segíthet. Közös ismerősök, közös programok, családlátogatás. Stbstb.
2020. jún. 15. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
# 5. Nincs, teljesen egyedül költöztem ide.
2020. jún. 15. 11:11
 7/7 anonim ***** válasza:
Én pesten is csak netről tudtam ismerkedni a baratmezot kivalaszthatod pl a badoon csak a helyiekkel tudsz ha jol emlekszem
2020. jún. 15. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!