Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Jogosan haragszok rá vagy...

Jogosan haragszok rá vagy csak túlgondolom?

Figyelt kérdés

Szóval van egy 10+ éves barátságom.

Tavaly nyáron szóba jött, hogy bemutat engem a barátja barátjának. Ezt meg is ígérte, a pasijának is mondta, már tervezték is. De valami oknál kifolyólag ez nem jött össze, úgy tettek mintha megsem történt volna az hogy megbeszéltük...

Vártam fél évet, hogy hátha lesz majd belőle valami, de semmi nem lett.

Azóta még eltelt majdnem 4 hónap. Mentem egy randira, össze találkoztam a barátaimmal, még a megbeszélt randiig volt 1 órám hátra. Addig a barátaimmal beszélgettünk. És felhozta az egyik jó barátom (akit 10+ éve ismerek), hogy ő összeakart hozni azzal a sráccal (pasijának a barátjával). Aki, hallásra nekem is szimpatikus volt, most is az, de azóta már megismerkedtem egy pasival, aki a randira hivott.

De ezt így benyögni a randin előtt kicsit össze zavart és haragszom is érte. Hisz ezt megtehette volt eddig is, de nem tette. Olyan érdeklődően neztek rám, mintha ténylegesen össze akarnának hozni azzal a sráccal...

Remélem érthető, kicsit zavaros a tűnik. Jogos a haragom?



2021. márc. 7. 13:49
 1/4 anonim ***** válasza:
91%
De miért nem tette eddig? Lehet csak elfelejtette és most csak a randidról jutott eszébe? Ha ez alatt a 3/4 év alatt egyszer se került szóba és te se kérdeztél rá, akkor ez elég valószínű és ilyen esetben én nem haragudnék a helyedben. Persze, megígérte és így érthető, hogy miért zavar, hogy nem tartotta be, de néha előfordul, hogy az emberrel annyi minden más is történik, hogy kimegy a fejéből, hogy mit ígért.
2021. márc. 7. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Túl gondolod, mostani helyzetben amúgy se egyszerű normális találkozást össze hozni a barátokkal, ismerősökkel. Nekem is volt olyan találkám, ami 3 hónap szervezést igényelt, mert vagy én vagy ő vagy egyikünk se ért rá és este 8-ra haza kellett érni. + mi van, ha a barátja jelezte, h most még nem akar ismerkedni vagy van most neki is valakije.

Én pl azért haragudtam, mert 2 éve mindenkép rám akartak erőltetni egy csajt, aki jó fej volt, de nagyon nem egyezett az életképünk. 25/f

2021. márc. 7. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg ott helyben megkérdezhetted volna, hogy akkor végül miért nem mutatott be neki soha, annak ellenére, hogy tervezte...? Azért egy 10 éves barátságnál alapnak kellene lennie a kommunikációnak.
2021. márc. 7. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Igazából időpont is volt a találkára, de ez a barátom barátja miatt nem sikerült összehozni. Nincs senkije neki ez 100%. A baráti találkozások szervezésében sincsenek nehézségek még a mostani helyzetben sem.

Kérdeztem is de terelték a témát úgyhogy hagytam is.

Szerintem beletörődök, hogy ez egy kis "blöff" volt tőlük...

2021. márc. 15. 21:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!