Miért van az, hogy több barátnak gondolt ismerősöm hosszú időn át az élete sok részletét mélyen elmondja, beavat az érzéseibe, gondolataiba, de amit én magamról mondok, azzal nem foglalkozik?

Mert ezek felszínes kapcsolatok valószínűleg, ami a mai rohanó világban nem ritka. Nem feltétlenül önzőség áll a háttérben, ennél azért jobbak vagyunk. Mindenki barátokat akar de keveseknek jut.

Én is tudok sokat beszélni magamról hogy elkerüljem a kínos csendet vagy azt a témát amiről nem akarok beszélni pl.

Másrészről próbálok udvariasan érdeklődni de nem tehetek róla vannak akik tényleg nem érdekelnek, természetesen nem akarok senkit megbántani.

A legtöbb ember a saját életét tudja, mert hisz azt éli, így számára az fontos, arra van (lát)képe. Az, hogy a másik pl.: látott egy impalát, azt nem tudja átérezni, csak elgondolni, hogy milyen lehet, de ez akkor sem lesz számára annyira ízgalmas, mint amit ő, saját maga érez át.

A másik, hogy nem akarnak a másikkal foglalkozni, nincs idejük rá.

Sajnos vannak ilyenek, de a baratság azert a kölcsönossegen alapul.

Ilyet kellene keresni