Barát az ilyen szerintetek vagy nem néz semmibe? Szerintetek érdemes ezt a beszélgetést folytatni?
22 éves nő vagyok. Van egy 25 éves lány az életemben, akivel 7 éve ismerkedtünk meg, barátnők voltunk és 4,5 évvel ezelőttig mondhatni azok is maradtunk. Eléggé felszínes barátság volt a miénk: csak róla szóltak a találkozók, csak akkor hívott fel, mikor neki gondja volt, ha beültünk valahova folyton meghívatta magát, én pedig mindig azt éreztem, hogy sose számíthatok rá és ha nem is tudatosan, de csak kihasznál és igazából emiatt is zártam le vele még 2017-ben az egészet.
Több, mint 4 év után másfél hónapja kezdtünk beszélgetni, én kerestem meg, mivel eléggé magányos voltam. A járványhelyzet miatt most személyesen egy darabig nem akarok találkozni, ezt én jeleztem is és csak viberen beszélgetünk, már ha ezt lehet beszélgetésnek nevezni.
Az első telefonbeszélgetésünk után 1-2 óráig viszonylag intenzív beszélgetés volt köztünk, aztán 1 hétre eltűnt, majd rám írt, hogy hogy vagyok, majd pedig azt írta, hogy ő covidos volt, azért nem írt 1 hétig. OK. De azóta is napokig nem ír. Dolgozgat valamit, de nem annyit, hogy emiatt napokig ne tudna visszaírni. Egyébként a beszélgetéseink is nagyjából róla szólnak, az ő covid okozta depressziójáról és igazából én csak erre válaszolgatok, tanácsokat adok, de még erre is napok múlva reagál Őfelsége:D pár napja már 5. napja nem válaszolt, amikor is elegem lett és kitöröltem a válaszaim, amire azonnal mentegetőzött, hogy jajj mennyi törölt üzenet és hogy jaj bocsi, de rossz a telefonja és se viberen se messengeren nem kapja meg az üzeneteket :D:D:D
Szóval röhejesnek tartom az egészet, szerintem egyszerűen csak lesz.r engem, ha érdekelném mint embert bármennyire is, akkor ha nem is jelez a telefonja, magától nézné meg minden nap a vibert, hogy írtam-e neki. "Nagy elfoglaltságában" és az önsajnálkozásában mondjuk meg se kérdezi én hogy vagyok, vagy a családommal mi van, mondjuk azt sem igazán volt módom elmondani, hogy anyum kórházban van coviddal, de mindegy is, mert ha ezt szóvá tenném, ő erre azt reagálná, hogy "dehát őt érdekli az én életem" és ha elmesélném mi nyomja a lelkem anyukámmal kapcsolatban arra se reagálna napokig. :D:D:D
És mielőtt bárki leszólna: van életem, van munkahelyem, tanulok is ezek mellett, szóval nem naphosszat a telefonját nyomogató élettelen ember vagyok, épp ellenkezőleg. Pont ezért tudom, hogyha valakinek fontos a másik, sok elfoglaltság mellett is szakít rá időt.
Ti mit gondoltok erről a helyzetről, igazam van?
válasza:Én szívesen meghallgatom, hogy mi nyomja a lelkedet.
Üdv:
Szőke herceg, fehér lovon.
válasza: válasza: válasza:De épp az a poén, hogy ő éppen azt gondolta korábban is, hogy köztünk mély barátság volt, "legjobb barátok" voltunk. És a legnagyobb poén, hogy ő nem úgy gondolja, hogy csak magával foglalkozik, "ő is igenis mellettem volt sokszor" :D:D:D
De mindegy. Valóban, igazatok van. Borzasztó dolog a magány, de marad inkább az átmenetileg míg nem találok normális barátokat, minthogy megint rossz, egyoldalú emberi kapcsolatokat alakítsak ki, ahol én csak adok és nem kapok, a hülye p*csa pedig azt hiszi, hogy ő igenis jó barát.
Egyébként nem akarok én tőle semmiféle komoly barátságot, azt már bebizonyítota, hogy ő arra hiába hiszi, de nem alkalmas. Egyszerűen csak talán joggal hihettem azt, hogy 4 év után ha nem is borul a nyakamba, hogy visszatértem, de megtisztelhetne a figyelmével és mondjuk a napi 1 válasszal. A legutolsó üzenetem felé az volt 2 napja, hogyha gondolja, beszélgethetünk a problémáiról, amire még ő nem válaszol :D:D:D
De valóban, ez az ember lesz*r. Úgyhogy megköszönöm ma este neki az elmúlt 1,5 hónapnyi interjút és a legjobbakat kívánva neki a soha viszont nem látásra.
Köszönöm a válaszokat:)
válasza:Nekem ez a minden nap írogatás nagyon fura. Nekem van egy barátnőm, 30 éve barátok vagyunk. Előfordul olyan, hogy hetekig nem keressük a másikat. Nemhogy minden nap. Írogatni pedig szinte soha. Inkább felhívjuk egymást, akkor beszélünk egy órát, utána hosszú ideig semmi.
Szoktunk találkozni, baráti társasággal együtt eljárni. Hétvégén is felhívott, van-e kedvem elmenni uszodába, elmentem, dumáltunk. Azóta nem beszéltem vele. Minek? Ha van valami, úgyis felhívjuk egymást.
A szilvesztert már megbeszéltük, lesz egy baráti társaság, lehet még elmegyünk addig valahova.
Egyébként ő is olyan, hogy ha írok neki valamit, lehet meg se nézi. Volt már ilyen. Egyszer találkoztunk, mondtam neki viccesen, hogy neked aztán lehet írni. Kérdezte miért? Mutattam, hogy kb.3 hete írtam neki valamit. Meglepődött, hogy ő nagyon ritkán nézi a messengert. Így ha valamit közölni akarok, vagy kérdezni, akkor felhívom telefonon.
válasza: válasza: válasza:"ha nem is jelez a telefonja, magától nézné meg minden nap a vibert, hogy írtam-e neki."
Miért is? Nem jók az ilyen elvárások egy barátságba, én az ilyeneket lerázom, monitoros munkám van, és sokszor munka után már nincs kedvem a képernyőt nézegetni.
Egyébként te kerested meg őt, mert magányosnak érezted magad. Más barátod nincs? Más ismerősök, akikkel tudnál beszélgetni? Nem tudsz kapcsolatot építeni, ismerkedni? Pont őt kellett újból előkotornod, miközben már akkor kiderült, hogy nagyon mások vagytok? Nem ő a hibás, magadban keresd a probléma gyökerét, ő ilyen, valószínűleg nélküled is megvan az élete, a baráti köre, te vagy magányos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!