Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Alkoholista a volt kiszemeltem?

Alkoholista a volt kiszemeltem?

Figyelt kérdés

Volt egy lány az egyetemi baráti társaságunkból, aki nagyon sokáig tetszett. Aranyos, kedves lány, mindig vidám. Csak nagyon sokat ivott. Mindig ő volt az, aki kiütötte magát, már alapozásnál buli előtt, vagy amikor csak kiültünk páran iszogatni egy parkba, mindenki megitta a 2-3 sörét ő vodkázott is, sokszor kellett hazavinni, mert nem tudott volna hazamenni.

Onnan lettem vele jóban, hogy mivel tetszett egy picit sokszor bevállaltam, hogy én viszem haza, nála is aludtam párszor, aztán mindig ilyen összebújásos együttalvás lett belőle.

Egyszer elmondtam neki mit érzek, elmondta neki csak barát vagyok, kell neki a szabadság. Mint kiderült, nem csak sokat iszik, de “szabadelvű” is, sok tinderes kalandja van, 2-3 hetente szed össze csávókat szexelni. Utólag fogalmam sincs mi vonzott benne, mára semmi vonzalmat nem érzek felé, csak barátok vagyunk, elvagyunk társaságban.

Mindenesetre alkoholista szerintem. Egyetemi vizsgákra úgy megy be, hogy megiszik 1-2 rövidet, mert “jobban gondolkodik tőle”, minden hétvégen kb ír, hogy menjünk el inni. Egyedül is szokott inni, hazamegy óráról megiszik 1-2 sört, mert “volt otthon”, tanulás mellett megiszik majdnem egy üves Bayliest (nem tudom hogy írják), el kell mennie plazmát adni, mert néha elissza a lakbérre valót amit a szüleitől kap, és persze ami mindenkinek nyilvánvaló, amit az elején írtam. Mindenki egyvalamiről ismeri, a lány aki mindig kuka részeg bulikban.


Eleinte nem gondoltam bele sokat, mivel senki nincs pl családomban aki alkoholista lenne, eleinte csak vicceltünk vele, majd rájöttünk szerintem komolyabb mint hittük.


Mit lehetne tenni? Ő is tudja valamennyire magáról, de ijesztő, amikor hétfőn délben találkozunk egyetemi menzán és mondja, hogy ő már ivott ma kettő sört..

Nyilván akarok vele beszélni, mert nem oké és lassan a társaságból mindenkinek világos, csak senki sem fog odaállni, hogy figyelj xy, alkoholista vagy, ez nem mehet tovább.

Hogyan lehetne vele ezt megbeszélni? Miután visszautasított megromlott a kapcsolatunk, nagyon sokat beszéltünk, kb minden nap írogattunk, most kb 2 hetente ha úgy van. Ha pl elmegyünk bulizni vagy ilyesmi. Akkor persze tök jól elvagyunk, mintha semmi nem lett volna..

Az a durva, hogy nem is sunnyogja el, hogy mennyit iszik, azt hiszi tán ez normális.

Esetleg várjuk meg, hogy megint egyszer nagyon leigya magát? Már pedzegettem, hogy lehetne alkoholmentes programokat szervezni, pl elmegyünk bowlingozni, de arra meg nem vevő annyira, mondván hogy tanulnia kell (mellesleg mindenből kb bukásra áll).


Mondhatnám, hogy semmi közöm hozzá és hagyjam, de mégis azért valamennyire foglalkoztat…


21/f



2022. máj. 24. 19:44
 1/7 Ékezetes billetyűzet ***** válasza:
100%

Sajnos sehogy. Amíg saját maga nem ismeri fel a problémát, addig te sem tudsz mit kezdeni vele.


"mellesleg mindenből kb bukásra áll"


Ez mit jelent? Egyetemista a csaj? Mert ez így elég középiskolás megfogalmazás, "mindenből bukásra áll".

2022. máj. 24. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Nem vagy egyedül az ilyen problémákkal, de nem tudsz semmit sem tenni. Pontosabban, egyetlen dolgot tudsz tenni: magadban tisztázod, hogy ez nem a te életed és végül is nem vagy őérte felelős és nem veszed a lelkedre. Az embert kétségtelenül zavarja ez a tehetetlenség, de ezt el kell viselni.

Nekem volt egy kolléganőm, akit egy családi tragédia után skizofréniával kezeltek és aki magát felelősnek gondolta a bátyja öngyilkosságáért. Bizonyos szituációkban a kapott gyógyszerek túladagolásához folyamodott, amik akkor kába tompultsághoz vezettek. Jó időszakaiban kifejezetten értelmes nőként viselkedett, de képtelen volt leszakadni a "mérgező családjáról" és ennek ő is tudatában volt.

Lépj túl rajta.

2022. máj. 24. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Úgy értettem, hogy bukásra áll, a gyakorlatai/megajánlott jegyei rosszak, 3 tárgyat ismétel első félévből (nem Magyarországon tanulunk, azért lehet fura a megfogalmazás). A vizsgái sorra nem lesznek meg, vagy ilyen épphogy átmegy kettessel.
2022. máj. 24. 20:02
 4/7 A kérdező kommentje:
Kettes, tudom, csak nagyon rossz nézni. Nem is azért mert valaha tetszett, csak amúgy egy okos és értelmes lány, de fáj nézni ahogy elrontja az életét. Egyszer már pedzegettem neki, amikor egyszer reggel sokáig voltunk fent és szépen berúgott de reggelre kijózanodott. Mondtam neki nagyon rossz ezt nézni ő mondta hogy javítani akar ezen mert szégyelli. Sokszor mondja, azért iszik egyedül, mert így nem járatja le magát mások előtt ha részegen hülye..
2022. máj. 24. 20:06
 5/7 anonim ***** válasza:
Az hát. Ha ennyit iszik sztem nem azért iszik vizsgák előtt hogy jól menjen neki, hanem hogy ne legyen rosszul. Én is ilyen voltam, csak én a jointokat szívtam egyfolytában, ismerem az ilyet.
2022. máj. 24. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Jártam egyetemre és láttam ilyet. Én is mindig elég problémás voltam ilyen téren. Rengeteget ittam és buliztam. Hülyeségeket csináltam.


Aztán megszelídültem, ahogyan felnőttem.


Ez a lány viszont már alkoholista, nem funcionál megfelelően alkohol nélkül.

El fogják hagyni a barátai,mert szégyellni fogják. Amikor magára marad, akkor majd vagy észhez tér, vagy tönkremegy.

Ne menjetek vele bulizni. Az ivásához aszisztáltok.


Aki ilyen szinten volt az egyetem alatt, nem tudta befejezni. Érdekes, hogy valaki évek alatt nem lesz alkoholista, valaki meg 1-2 év alatt ennyire rákap.

Volt, akit a mentő vitt el az egyetemvárosból pia miatt. Volt, aki wc-ben a padlón aludt. Állandóan KO volt. Volt, aki 6 év alatt nem tudta befejezni az alapszakot. Elvonó kellene a barátodnak.

2022. máj. 25. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Szerintem semmiképp se hagyd magára. Valahogyan mélyebb beszélgetésbe kéne vele kerülni, miért is iszik,hogyan kezdődött stb. Azután pedig egy elvonóra vinni, amihez persze kell a beleegyezése de ha már szégyellte, akkor tudatában van valamilyen szinten a dolognak. Lehet meg kéne neki konkrétan mondani, hogy ez már alkoholizmus, de van belőle kiút és segítünk neked. Fáj az élete ennek a csajnak, én örülnék és megköszönném ha próbálnál segíteni rajta
2022. jún. 4. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!