Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » A barátnőmnek tetszik a...

A barátnőmnek tetszik a férjem. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Elég nehéz helyzetbe kerültem és nem tudom mit tegyek. Kíváncsi vagyok mások véleményére is.


Másfél évvel ezelőtt kezdődött az egész, amikor is a barátnőmet elhívtam a házi bulinkba, hogy bemutassuk az egyik srácnak. A barátnőm sokat ivott és kikezdett a párommal burkoltan. Nem tapizta, csókolta meg meg ilyesmi, de határozottan kellette magát előtte. Nekem ez akkor nagyon rosszul esett. A férjemmel akkor beszéltem, hogy van e okom aggódni, mert sajnos féltékeny lettem. Biztosított arról, hogy nem kell félnem, mert neki csak én kellek. Nem csináltam ebből konfliktust, mert a férjemet nem érdekli. Lenyeltem ezt a barátnőmtől. Naivan betudtam annak, hogy biztos csak sokat ivott és annyi. Utána még egy darabig csillogó szemekkel beszélt a férjemről, vagyis inkább áradozott róla. Aztán terhes lettem tavaly és eddig nem tett semmilyen megjegyzést sem pár nappal ezelőttig bezárólag. Nálunk beszélgettünk, kávéztunk, majd megjött a férjem munkából és a barátnőm szeme felcsillant. A férjem megkérdezte, hogy enne, inna e még valamit, erre megszólal, hogy egy banánt szívesen elfogadna tőle, mert "hiánya" van. A férjem zavarba jött, nem reagált semmit, én meg annyira leblokkoltam, hogy úgy tettem, mintha nem is hallottam volna. Nem akartam neki esni és kiosztani hirtelen felindulásból. Utána még elejtett pár megjegyzést a külsejére, hogy bejön neki. Sose voltam ilyen szituációban, és egy több mint 10 éves barátságról van szó. Nem tudom, hogy hogyan reagáljam le, hogyan kezeljem. A férjem nem fogadja a barátnőm közeledését, nem is rá vonatkozik a kérdés, hanem a barátság része az ami aggaszt. Jelenleg elég nehéz a családi életem, nagyon sok problémám van, nagyon nehéz időszakon megyek keresztül. Nagyon kevés ember van akit tényleg érdeklem, de már kezdem azt hinni, hogy a barátnőmet nem én, hanem inkább a férjem érdekli a legjobban és csak ezért foglalkozik velem.


Mit tegyek? Voltatok már ilyen helyzetben? Tönkre is ment a barátság? Férfin sose marakodtam senkivel sem, de azért mégis csak a férjemről van szó, aki a kisbabám édesapja és akit szeretek. Nekem egyszerűen iszonyat szarul esik, hogy a barátnőm mindezt feltúrná és szétszedné. Egyébként a barátnőmnek is van kapcsolata, de az illető másfél év után nem akar vele összeköltözni. Állítólag nagyon szereti, de akkor miért flörtöl a férjemmel?!


2023. márc. 16. 13:06
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
28%
Szerintem a nő már régóta kefél a férjeddel, és most jutott oda, hogy rá akar erre vezetni. Nyíltan kimondani nem meri, ezért célozgat, várja, hogy leessen neked is.
2023. márc. 16. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 anonim ***** válasza:
86%

Nem egy férfi miatt megy kukába 19 évnyi barátság, hanem a barátnőd viselkedése miatt.


Barát baráttal nem viselkedik így, és itt nem a pasin van a hangsúly, hanem az értékrenden. Ha tudom, hogy valami fontos a barátnőmnek, akkor nem teszek keresztbe és tisztelem mint embert.


Két lehetőség van:

Vagy lezárod a barátságot

Vagy megmondod neki, így nyíltan, hogy figyelj Szilvi, nem szeretnék többször szólni, a férjem foglalt, én vagyok a felesége. Vagy tiszteled a családomat, vagy a barátság itt véget ér, és nem érdekelnek a kibúvók.

2023. márc. 17. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/38 A kérdező kommentje:
Tegnap este beszéltem a barátnőmmel. Sajnos igazatok volt. Teljesen letagadta és a végén én jöttem ki hülyén az egész beszélgetésből. Neki van párja, ő csak őt szereti és valamit nagyon benéztem, mert ilyesmiről egyáltalán nincsen szó és nagyon rosszul gondolom. Úgyhogy valóban el kell engednem, akármennyire is fáj nekem ez az egész. Annyira megrendült benne a bizalmam, hogy ez már valóban megmérgezte az egészet. ☹️
2023. márc. 17. 10:42
 34/38 anonim ***** válasza:
100%
ha nem mondod,akkor is azt monmdta volna,hogy le fogja tagadni, mert gyáva. Ne torodj vele, lepj tovabb
2023. márc. 17. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 anonim ***** válasza:
50%
Konkrétan,hogy kérdezted meg tőle?
2023. márc. 20. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 A kérdező kommentje:
Kertelés nélkül elmondtam neki, hogy úgy érzem, látom, hogy neki tetszik a férjem és beszéljük meg a dolgot, m3rt ez engem zavar. Ő persze rögvest tagadott, a végén tiszta hülyének lettem kihozva, és azóta a barátnőm hozzám se szól. Én ebből azt veszem le, hogy tényleg tetszik neki és most megsértődött, hogy szóvá mertem tenni. Ha nem így lenne, akkor tisztázta volna magát és nem a sértődés, duzzogás menne, hanem régen elfelejtettük volna. Én akkor lennék ilyen negatív érzéssel a másik felé, ha valóban hátsó szándékom lenne és a feltételezés igaz.
2023. márc. 20. 14:38
 37/38 anonim ***** válasza:
100%
Az a baj ezzel,még ha csak feltételezzük,hogy igazat mondott,a banános mondat már önmagában is elég érdekes.Kíváncsi lettem volna,arra mit mond.Szóval úgy néz ki trükkös a csaj,mert mond egy kétértelmű mondatot,amit szükség esetén elüthet azzal,hogy "csak vicceltem" És hát pszichológiai szempontból a "gázlángolás" bizony létező dolog,amikor a másik annyira hülyének néz,hogy a saját épelméjűségedet is megkérdőjelezed.Ejteni kell a csajt,ez van.
2023. márc. 21. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 anonim ***** válasza:
Mi lett a történet vége? Baratkoztok még, vagy szétfúrta már a házasságot is?
2023. okt. 6. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!