Miért hiányzik még ennyi év után is a barátsága? El fogom fogadni, hogy soha többet nem fogunk már beszèlni?

Juj. Ez olyan, mintha rolam irtak volna azok, akikkel elvagolagosan megszakitottam a kapcsolatot. Sajnos velem nem lehet ujrakezdeni, ha szeretnem se tudok megbocsajtani. Ha kibekulunk, nem tudom az azelotti baratsagot erezni. Nekem viszont borderline-om van.

Feltetelezve, hogy a te ismerosod nem olyan, mint en, hiaba egyezett a leiras, o meg orulhet neked. Keresd meg.

“Nekem mindig úgy volt, hogy addig tartott a hiányérzet, amíg valaki más után nem kezdtem el mélyen érezni. Akkor egy idő után elkezdett nem érdekelni a régi mély barátság“

Nem. Ezt úgy írod, mintha a barátságok és az emberek “szalag mellett készülnének” sablonosan és mintha mindenki és mindegyik ugyanolyan lenne. Pedig nagyon nem.

Akkor neked nem volt soha igazán mély barátságod. Aki tényleg közeli volt, azt soha nem fogod tudni feldolgozni, jöhet akármennyi, akármilyen.

Mert az új nem lesz ugyanolyan, akármennyire mély. Más személy, más értékrend, más ember.

Elmondhatom,így ötven elmúltán,hogy nincs barát az életemben.

Egy gyerekkori,két gimis és egy felnőttkori ember volt,akit igazán barátnak tartottam.Az utolsót,a felnőttkorit a legjobb és legkedvesebb barátomnak.

Az első hármat az idő koptatta el,családi gondjaik,elköltözés.Pedig mindent megtettem -de csak én-, hogy ez ne így legyen.

Viszont a legjobb barátom,akivel szinte testvéri szinten voltunk,rengeteg élménnyel, nagy,órákig tartó beszélgetéssel....nos ő akkor hanyagolt el,amikor egy párkapcsolata lett,ráadásul egy nárcisztikus és lelkileg nagyon befolyásoló személlyel.Aki rossz hatással van rá,többször is szakítottak,újrakezdték,ez pedig a barátomat nagyon megváltoztatta.Hiába figyelmeztettem,hogy álljon a sarkára.Nem,visszamászott a kakiba.Én pedig hűvösen le lettem építve.

Nagyon rosszul esett,lelkileg nagyon megviselt.De egész életemben tartottam magam ahhoz,hogy sem én nem kéredzkedem sehová vissza, sem én nem adok senkinek plusz esélyt.Főleg,ha ő zárja le.

De ha lesz is még barátom, ezt az utolsót akkor sem tudom felejteni,mert annyi jót,szépet és értéket adott,amit eddig semmi és senki.De vége lett,hát vége lett.Nyilván volt oka,hogy így alakult,ezt a sors tudja.

Ha utcán találkoznánk, nyilván köszönnék,megkérdezném hogy van,mi van vele.De ennél több már nem lenne,mert nem érdemes többet belegondolni.

Szép emlék,így kell kezelni!

De tiszteletben kell tartani a másik döntését,viszont a sajátunkat is maximálisan.